5.fejezet
-Kicsim jól tudod,hogy nagyon keveset keresünk.
-Apa. Nem azt kértem,hogy vegyél egy luxus villát. Én csak kiakarom hagyni a sulit.
Nem hittem,hogy belemegy. Adam is ezt mondta. Pedig ha kihagyhatnám akkor egész nap csak Adammal lehetnék!.
-De ha buta leszel,akkor nem fogsz munkát találni.
Egyszerű tény megállapítás volt számára. Én viszont nagyban elleneztem.
-Nem leszek buta egy nap miatt.
-De ha ezt megengedem,akkor majd több napot is kihagysz. Azt meg nem engedhetem.
Ha nem tudtam volna,hogy Adam a szobámban vár,nyilván folytattam volna a vitát. De ehelyett csak gyorsan bólintottam,és a szobámba siettem. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót nagy levegőt vettem.
-Na?-hangzott az ismerős dallamosan feltett kérdés.
-Hát...Nem nagyon jött össze.
Gonoszul elvigyorodott,és oda jött mellém.
-Akkor indulhatunk?
-Igen persze.
Felkaptam a fekete hátizsákomat és lesiettem a lépcsőn. Tudtam hogy Adam a kocsijában vár. Mérgesen köszöntem apának és feltéptem az ajtót. Az ezüst Mercedes a járda előtt ált. Úgy éreztem,hogy boldogságomban sírni tudnék. Hirtelen rám törtek a tegnapi emlékek.
Miután megcsókolt(ami maga volt a mennyország!) Finoman ellökőt magától. Én még mindig kába voltam a csóktól,és úgy látszott ő is ugyanígy van vele. Pár másodpercig csöndben néztük egymást. Utána gonosz fintor jelent meg az arcán. Ijedten kérdeztem,hogy mi baj.
-Csak Amsa. Beszélni akar.
-Jöjjek?
Mellém ült,és a kezébe vette az arcomat.
-Ne. Maradj.
Hirtelen szörnyű gyanúm támadt.
-De ugye most nem fognak rám támadni?
Adam elsápadt.
-Nem. Persze,hogy nem. Nem teszek veled többet ilyet. Megígértem. Reggelre itt vagyok.
Nem nagyon hittem neki. Legszívesebben újra csókolóztam volna vele,de láttam az arcán,hogy most tényleg ideges. Nem tudom milyen arcot vághattam,de gyorsan hozzá tette:
-Ígérem.
-Rendben. Akkor reggel.
-Máris hiányzol.
-Megkérem apát,hogy itthon maradhassak.
-Nem hiszem,hogy sikerülni fog.
Erre csak egy fintorral válaszoltam. Tudtam,hogy igaza van,de csak húzni akartam az időt. Hogy maradjon még. Nyílván megsejtette,hogy mi a tervem mert felállt(igaz felhúzott maga mellé).
-Mennem kel.
-Tudom.
Gyöngéd csókot lehelt az arcomra. A lábaim megrogytak. Mikor megint felnéztem egy ostoba vigyort vettem észre az arcán. Látszólag ezt akarta elérni.
-Vissza kapod. Csak reggel.
-Hát persze.
A hajamba nevetett. Olyan ostobának éreztem hirtelen magam,hogy én el sem köszönök. A karommal közre fogtam a nyakát. A kezét a derekamra tette. Az ölelésünk sokkal hosszabb és meghitebb volt,mint azt képzeltem. Boldog voltam.
-Viszlát-sutogtta.Az i-t jól megnyomta.
Még jobban hozzá bújtam.
-Vigyázz magadra.
A következő pillanatban már nem volt a szobámban.
-Apa. Nem azt kértem,hogy vegyél egy luxus villát. Én csak kiakarom hagyni a sulit.
Nem hittem,hogy belemegy. Adam is ezt mondta. Pedig ha kihagyhatnám akkor egész nap csak Adammal lehetnék!.
-De ha buta leszel,akkor nem fogsz munkát találni.
Egyszerű tény megállapítás volt számára. Én viszont nagyban elleneztem.
-Nem leszek buta egy nap miatt.
-De ha ezt megengedem,akkor majd több napot is kihagysz. Azt meg nem engedhetem.
Ha nem tudtam volna,hogy Adam a szobámban vár,nyilván folytattam volna a vitát. De ehelyett csak gyorsan bólintottam,és a szobámba siettem. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót nagy levegőt vettem.
-Na?-hangzott az ismerős dallamosan feltett kérdés.
-Hát...Nem nagyon jött össze.
Gonoszul elvigyorodott,és oda jött mellém.
-Akkor indulhatunk?
-Igen persze.
Felkaptam a fekete hátizsákomat és lesiettem a lépcsőn. Tudtam hogy Adam a kocsijában vár. Mérgesen köszöntem apának és feltéptem az ajtót. Az ezüst Mercedes a járda előtt ált. Úgy éreztem,hogy boldogságomban sírni tudnék. Hirtelen rám törtek a tegnapi emlékek.
Miután megcsókolt(ami maga volt a mennyország!) Finoman ellökőt magától. Én még mindig kába voltam a csóktól,és úgy látszott ő is ugyanígy van vele. Pár másodpercig csöndben néztük egymást. Utána gonosz fintor jelent meg az arcán. Ijedten kérdeztem,hogy mi baj.
-Csak Amsa. Beszélni akar.
-Jöjjek?
Mellém ült,és a kezébe vette az arcomat.
-Ne. Maradj.
Hirtelen szörnyű gyanúm támadt.
-De ugye most nem fognak rám támadni?
Adam elsápadt.
-Nem. Persze,hogy nem. Nem teszek veled többet ilyet. Megígértem. Reggelre itt vagyok.
Nem nagyon hittem neki. Legszívesebben újra csókolóztam volna vele,de láttam az arcán,hogy most tényleg ideges. Nem tudom milyen arcot vághattam,de gyorsan hozzá tette:
-Ígérem.
-Rendben. Akkor reggel.
-Máris hiányzol.
-Megkérem apát,hogy itthon maradhassak.
-Nem hiszem,hogy sikerülni fog.
Erre csak egy fintorral válaszoltam. Tudtam,hogy igaza van,de csak húzni akartam az időt. Hogy maradjon még. Nyílván megsejtette,hogy mi a tervem mert felállt(igaz felhúzott maga mellé).
-Mennem kel.
-Tudom.
Gyöngéd csókot lehelt az arcomra. A lábaim megrogytak. Mikor megint felnéztem egy ostoba vigyort vettem észre az arcán. Látszólag ezt akarta elérni.
-Vissza kapod. Csak reggel.
-Hát persze.
A hajamba nevetett. Olyan ostobának éreztem hirtelen magam,hogy én el sem köszönök. A karommal közre fogtam a nyakát. A kezét a derekamra tette. Az ölelésünk sokkal hosszabb és meghitebb volt,mint azt képzeltem. Boldog voltam.
-Viszlát-sutogtta.Az i-t jól megnyomta.
Még jobban hozzá bújtam.
-Vigyázz magadra.
A következő pillanatban már nem volt a szobámban.
Boldogan ültem be a kocsijába.
-Hát te?
Rá vigyorogtam.
-Észre vettem,hogy erre jársz és gondolta beugrok.
A kezemet erősen megszorította.
-Készen állsz?
Tudtam,hogy a sulira érti. De én mégis egészen máshogy értelmeztem. Hogy készen állok-e? De nem csak a sulira. Hanem,hogy beengedjem az életembe Adamot? Hogy minden megváltozzon. Hogy Angyal legyek? Vagy hogy apát is a veszélybe sodorjam? Csak azért. hogy szerelmes legyek? Vagy hogy a barátaim meggyűlöljenek? Ugyanis egészen egyértelmű,hogyha Adam kocsijából szállok ki akkor az egész iskola utálni fog. Főleg a barátaim. Stef tuti ki lesz. És Lizy?Csak féltékeny lesz,és még itt van Noor. Mióta Lizy és Stef is a barátaink lettek,alig vagyunk együtt. És ha egy vadi új pasival beállítok,akkor még kevésbé fog vágyni a társaságomra.
Adam kérdően nézett rám. Nyilván nem értette,hogy miért pánikholtam be hirtelen. Nyeltem egyet.
-Igen. Veled bármire. -Adam egy könnyed csókkal nyugtázta a válaszomat.
A motor felbőgött,és elindultam az új életem felé.
-Hát te?
Rá vigyorogtam.
-Észre vettem,hogy erre jársz és gondolta beugrok.
A kezemet erősen megszorította.
-Készen állsz?
Tudtam,hogy a sulira érti. De én mégis egészen máshogy értelmeztem. Hogy készen állok-e? De nem csak a sulira. Hanem,hogy beengedjem az életembe Adamot? Hogy minden megváltozzon. Hogy Angyal legyek? Vagy hogy apát is a veszélybe sodorjam? Csak azért. hogy szerelmes legyek? Vagy hogy a barátaim meggyűlöljenek? Ugyanis egészen egyértelmű,hogyha Adam kocsijából szállok ki akkor az egész iskola utálni fog. Főleg a barátaim. Stef tuti ki lesz. És Lizy?Csak féltékeny lesz,és még itt van Noor. Mióta Lizy és Stef is a barátaink lettek,alig vagyunk együtt. És ha egy vadi új pasival beállítok,akkor még kevésbé fog vágyni a társaságomra.
Adam kérdően nézett rám. Nyilván nem értette,hogy miért pánikholtam be hirtelen. Nyeltem egyet.
-Igen. Veled bármire. -Adam egy könnyed csókkal nyugtázta a válaszomat.
A motor felbőgött,és elindultam az új életem felé.
A gyomrom görcsbe rándult. Csak most jöttem rá,mennyire függök a barátaimtól. Ameddig nem akartam nekik megfelelni,addig ezt nem is vettem észre. De most,hogy Adammal az oldalamon megyek az iskolámba...Tisztában voltam vele,hogyha kiszállok az egész iskola engem fog nézni. És hogy Jessica mit fog szólni arról meg főleg dunsztom sincs . Elkezdtem remegni,és ezt Adam is megérezhette,mert kérdőn nézet rám. Én csak egy ideges mosolyt tudtam ki préselni magamból.
-Stef tuti ki lesz.Nem hívtam. És Lizy meg Noor?
Adam láthatólag megnyugodott,hogy csak ennyi a bajom. Engem viszont ez igen feldühített.
-Adam! Ők a barátaim.
Adam csak mosolygott. A szemét konokul,az útra szegezte. Egyre jobban dühitett,hogy egyáltalán nem érdekelte, mit gondolnak rólam a barátaim. Hisz ez az én sorsom is.
-Adam.- csak sziszegni tudtam.
Adam végre rám emelte a gyönyörű kék szemeit. Egy kicsit megrezzentem. Egy pillanat alatt elfelejtettem miről beszélgettünk.
-Miért Stefet említetted először?
Meglepett a kérdés.
-Hogy mi?-nem értettem. Aztán felvilágosodás ért.-Áh. Te most féltékeny vagy?
Nem tudtam elfojtani a nevetésemet. Elkézelni sem tudtam,hogy ő legyen féltékeny rám. Adam bizonytalanul nézet rám. Szóval mégis csak féltékeny rám. Az első gondolatom az volt,hogy édes. Ezt meg is mondtam neki:
-Ez..olyan...Édes?
-Ez nem édes,hanem őrjítő .
Adam bosszankodott. Nekem pedig megint nevetni támadt kedvem. Láthatóan lassított. Nem találtam a megfelelő szót. Rá akartam mosolyogni. Annyira idegesítette,hogy leállította a motort.
-Elfogok késni.-nevettem rá.
-Én is elfogok késni! De addig nem megyek tovább amíg választ nem kapok. Miért Stefet mondtad először?
Csak boldogabb lettem az idegességétől. Tudtam,hogy nem lenne szabad,mert ez rossz neki. De azt jelentette,hogy számítok neki. És az igazat megvallva nem is bántam,hogy késni fogunk. Így legalább nem az első órában fogják megtudni,hogy kivel jöttem iskolába. Csak mosolyogtam.
-Azért Stefet mondtam először...Mert,sokat jelent nekem.
Adam arca elfehéredet.
-Sokat-sokat jelent,ez a név?-sziszegte.
Megint nevetni akartam.
-Ő volt az aki először szólt hozzám,miután Anya meghalt.
-Mi?
Láthatóan meglepte a válassz. Nekem viszont kellemetlen volt. De tudtam,hogy elkell mondanom. Közben a kocsi órájára néztem. Már is elkéstünk.
-Miután anya meghalt. Mindenki utált. Vagyis csak sajnált. És ő ott volt. Még Noor is elfordult tőlem. De ő ott volt minden egyes nap. Vele mentem el először moziba. Nem sajnált,és nem beszéltet anyáról,meg hogy mennyire hiányzik vagy nem... A szokásos kérdések.
-Uhh. Kösz hogy, izé elmondtad.
-Elégedett vagy?
Leírt az arcáról,hogy mennyire megrendítette a válaszom. De még valamit elkellet mondanom Stefről.
-Meg.-kezdtem bele.-Emlékszel,hogy tegnap este mielőtt megcsókoltál,kérdezted,hogy ki csókolt meg először.
-Igen?
Érdekelte a válassz.
-Stef. Ő csókolt meg. Először.
Kicsit féltem a reakciójától. De csak halkan beindította a motort,és a szokásos útra tért,ami az iskola felé vezetett. Az iskola már vagy fél órával ezelőtt elkezdődött. Mikor a parkolójába értünk,már tele volt. Mégis sikerült egy egész jó helyet találnia.
-Haragszol?
-Miért? Mert elmondtad az igazat? Nem. Hogy Stef volt aki először csókolt meg? Igen.
-Nekem már nem számít. Mást szeretek.
A fejét hirtelen felkapta,és kérdőn mosolygott rám.
-Kit?
Vidáman rá mosolyogtam.
-Mondjam vagy mutassam?
-Nem is tudom.
-Még lejár az ajánlatom.-fenyegettem meg játékosan.
Hirtelen Adam arcán átfutott egy sejtelmes mosoly. Nem értettem.
-Tudod még mindig nagyon szomorú vagyok. A csók miatt.
A száját színésziesen legörbítette. Tudtam,hogy csak játékból,de mégis vigasztalni akartam.
-És megtehetnél nekem valamit. Csak hogy jobb kedvem legyen. Mert most nagyon nagyon szomorú vagyok...
Kezdtem megijedni.
-Énekelni nem fogok.
Most ő nevetett rajtam. Gyengéden megsimította az arcomat.
-Csak megkel mondanod mi az első órátok.
-Fizika. Miért? Neked nem velem lesz órád.
Mintha elfelejtett volna,higgy egy évvel idősebb nálam. Az arcára fel volt festve az az ördögi vigyor.
-Bekísérlek. Tudod. A védangyalod vagyok.
Mosolyra húztam a szám. Nem tudtam mire készül,de sikerült elfeledettnie az idegességemet. Mire kikötöttem magam már az ajtómnál ált. Lovagiasan kinyitotta. Nem kellet attól tartanom,hogy valaki meglát, mivel már rég becsöngettem. Megfogtam a kezét,és boldogan indultam az iskola felé. Adam szórakozottan lépdelt mellettem. Én viszont egyre idegesebb lettem.
Adam láthatólag megnyugodott,hogy csak ennyi a bajom. Engem viszont ez igen feldühített.
-Adam! Ők a barátaim.
Adam csak mosolygott. A szemét konokul,az útra szegezte. Egyre jobban dühitett,hogy egyáltalán nem érdekelte, mit gondolnak rólam a barátaim. Hisz ez az én sorsom is.
-Adam.- csak sziszegni tudtam.
Adam végre rám emelte a gyönyörű kék szemeit. Egy kicsit megrezzentem. Egy pillanat alatt elfelejtettem miről beszélgettünk.
-Miért Stefet említetted először?
Meglepett a kérdés.
-Hogy mi?-nem értettem. Aztán felvilágosodás ért.-Áh. Te most féltékeny vagy?
Nem tudtam elfojtani a nevetésemet. Elkézelni sem tudtam,hogy ő legyen féltékeny rám. Adam bizonytalanul nézet rám. Szóval mégis csak féltékeny rám. Az első gondolatom az volt,hogy édes. Ezt meg is mondtam neki:
-Ez..olyan...Édes?
-Ez nem édes,hanem őrjítő .
Adam bosszankodott. Nekem pedig megint nevetni támadt kedvem. Láthatóan lassított. Nem találtam a megfelelő szót. Rá akartam mosolyogni. Annyira idegesítette,hogy leállította a motort.
-Elfogok késni.-nevettem rá.
-Én is elfogok késni! De addig nem megyek tovább amíg választ nem kapok. Miért Stefet mondtad először?
Csak boldogabb lettem az idegességétől. Tudtam,hogy nem lenne szabad,mert ez rossz neki. De azt jelentette,hogy számítok neki. És az igazat megvallva nem is bántam,hogy késni fogunk. Így legalább nem az első órában fogják megtudni,hogy kivel jöttem iskolába. Csak mosolyogtam.
-Azért Stefet mondtam először...Mert,sokat jelent nekem.
Adam arca elfehéredet.
-Sokat-sokat jelent,ez a név?-sziszegte.
Megint nevetni akartam.
-Ő volt az aki először szólt hozzám,miután Anya meghalt.
-Mi?
Láthatóan meglepte a válassz. Nekem viszont kellemetlen volt. De tudtam,hogy elkell mondanom. Közben a kocsi órájára néztem. Már is elkéstünk.
-Miután anya meghalt. Mindenki utált. Vagyis csak sajnált. És ő ott volt. Még Noor is elfordult tőlem. De ő ott volt minden egyes nap. Vele mentem el először moziba. Nem sajnált,és nem beszéltet anyáról,meg hogy mennyire hiányzik vagy nem... A szokásos kérdések.
-Uhh. Kösz hogy, izé elmondtad.
-Elégedett vagy?
Leírt az arcáról,hogy mennyire megrendítette a válaszom. De még valamit elkellet mondanom Stefről.
-Meg.-kezdtem bele.-Emlékszel,hogy tegnap este mielőtt megcsókoltál,kérdezted,hogy ki csókolt meg először.
-Igen?
Érdekelte a válassz.
-Stef. Ő csókolt meg. Először.
Kicsit féltem a reakciójától. De csak halkan beindította a motort,és a szokásos útra tért,ami az iskola felé vezetett. Az iskola már vagy fél órával ezelőtt elkezdődött. Mikor a parkolójába értünk,már tele volt. Mégis sikerült egy egész jó helyet találnia.
-Haragszol?
-Miért? Mert elmondtad az igazat? Nem. Hogy Stef volt aki először csókolt meg? Igen.
-Nekem már nem számít. Mást szeretek.
A fejét hirtelen felkapta,és kérdőn mosolygott rám.
-Kit?
Vidáman rá mosolyogtam.
-Mondjam vagy mutassam?
-Nem is tudom.
-Még lejár az ajánlatom.-fenyegettem meg játékosan.
Hirtelen Adam arcán átfutott egy sejtelmes mosoly. Nem értettem.
-Tudod még mindig nagyon szomorú vagyok. A csók miatt.
A száját színésziesen legörbítette. Tudtam,hogy csak játékból,de mégis vigasztalni akartam.
-És megtehetnél nekem valamit. Csak hogy jobb kedvem legyen. Mert most nagyon nagyon szomorú vagyok...
Kezdtem megijedni.
-Énekelni nem fogok.
Most ő nevetett rajtam. Gyengéden megsimította az arcomat.
-Csak megkel mondanod mi az első órátok.
-Fizika. Miért? Neked nem velem lesz órád.
Mintha elfelejtett volna,higgy egy évvel idősebb nálam. Az arcára fel volt festve az az ördögi vigyor.
-Bekísérlek. Tudod. A védangyalod vagyok.
Mosolyra húztam a szám. Nem tudtam mire készül,de sikerült elfeledettnie az idegességemet. Mire kikötöttem magam már az ajtómnál ált. Lovagiasan kinyitotta. Nem kellet attól tartanom,hogy valaki meglát, mivel már rég becsöngettem. Megfogtam a kezét,és boldogan indultam az iskola felé. Adam szórakozottan lépdelt mellettem. Én viszont egyre idegesebb lettem.
Az iskolám még mindig komoly és mogorva volt,mint minden nap. Mintha ezer év telt volna el péntek és most hétfő között. Láttam azt a padot ahol megpillantottam először Amsat,Ericet,és Elezart.Emlékre megrezzentem. Legszívesebben megálltam volna,és haza futottam volna.
. De talán az,hogy a világ legszexibb pasija halad mellettem,vagy az hogy túl büszke voltam,de lehet hogy csupán önmagamnak való bizonyítási vágyam-hogy felépültem-,tartott vissza a tervemtől. Hisz 2 éve mikor Anya meghalt,szinte árnyék lettem. Nem akartam senkiről se tudni,de azt sem akartam,hogy ők tudjanak rólam. Csak túl akartam élni. És a szívem mélyén talán arra is vágytam,hogy szeressenek. Mert senkitől sem kaptam igazi szeretettet. Csak sajnálatot Apa nyilván szeretett. De azokban a percekben,mikor tényleg szükségem lett volna arra,hogy valaki tudassa velem:szeret,nem vagyok egyedül,akkor eltűnt ez a szeretett,és csak a végtelennek tűnő sajnálat maradt. Az iskolában is csak sajnálat volt látható mindenhol. Az iskola bejáratához értünk. Én már léptem volna be de Adam vissza rántott.
-Téged egyáltalán nem zavar,hogy angyal vagy/leszel?
Jó kérdés volt. Én is meglepődtem azon,hogy ilyen könnyen belenyugodtam. Talán az segített benne,hogy végre megtudtam mi az ami körülöttem folyik/folyt. Az örökös álmok,az hogy olyanokat láttam,éreztem,szagoltam,hallottam,ami a többi ember nem lát, érez,szagol,hall,a hirtelen rám törő adrenalin,vagy csupán hogy valahova tartozom-ez megnyugtatott. Persze teljesen még nem hittem el. Hogy angyal vagyok. Mert valahol nagyon mélyen,mint minden embernek,ott van az a beidegződés,hogy nincs sem angyal,sem vámpír,sem vérfarkas,és semmilyen természet feletti dolog. Mert azt „kiirtották”belőlünk mikor még gyerekek voltunk. De a az is sokban elősegítette,hogy volt valakim aki miatt megérte angyalnak lenni. Tisztában voltam vele,hogy ha nem lennék angyal,vagy nem kötne valami Adamhoz,akkor nem is állna szóba velem. Azt természetesen tudtam,hogy én akkor is csodálnám messziről,de nem venne észre.
-Még feldolgozom. De elfogunk késni.-nevettem
Adam csak bólintott,és a fizika terem felé vette az utunkat. Eszembe jutott,hogy vajon tényleg érdekelte a kérdés,vagy csak azért tette fel,hogy elterelje a gondolataimat arról,hogy nem sokára mindenki elfordul tőlem...Tőlünk. Halkan a fülembe súgta mielőtt beléptünk volna:
-Ne feledd mit ígértél.
Éppen vissza kérdeztem volna mikor hirtelen feltépte az ajtót,és behúzott a terembe.
-Téged egyáltalán nem zavar,hogy angyal vagy/leszel?
Jó kérdés volt. Én is meglepődtem azon,hogy ilyen könnyen belenyugodtam. Talán az segített benne,hogy végre megtudtam mi az ami körülöttem folyik/folyt. Az örökös álmok,az hogy olyanokat láttam,éreztem,szagoltam,hallottam,ami a többi ember nem lát, érez,szagol,hall,a hirtelen rám törő adrenalin,vagy csupán hogy valahova tartozom-ez megnyugtatott. Persze teljesen még nem hittem el. Hogy angyal vagyok. Mert valahol nagyon mélyen,mint minden embernek,ott van az a beidegződés,hogy nincs sem angyal,sem vámpír,sem vérfarkas,és semmilyen természet feletti dolog. Mert azt „kiirtották”belőlünk mikor még gyerekek voltunk. De a az is sokban elősegítette,hogy volt valakim aki miatt megérte angyalnak lenni. Tisztában voltam vele,hogy ha nem lennék angyal,vagy nem kötne valami Adamhoz,akkor nem is állna szóba velem. Azt természetesen tudtam,hogy én akkor is csodálnám messziről,de nem venne észre.
-Még feldolgozom. De elfogunk késni.-nevettem
Adam csak bólintott,és a fizika terem felé vette az utunkat. Eszembe jutott,hogy vajon tényleg érdekelte a kérdés,vagy csak azért tette fel,hogy elterelje a gondolataimat arról,hogy nem sokára mindenki elfordul tőlem...Tőlünk. Halkan a fülembe súgta mielőtt beléptünk volna:
-Ne feledd mit ígértél.
Éppen vissza kérdeztem volna mikor hirtelen feltépte az ajtót,és behúzott a terembe.
Hát persze,hogy mindenki elámult. Még a tanár is abbahagyta a magyarázást,és ránk meredt. Stef úgy nézet rám,mintha megörültem volna. Lizy és Noor szerencsére nem voltak bent az órán. Jessica fehérebb lett a falnál is. Adam megmerevedett,mikor észre vette hogy a teremben van. Kicsit hátrébb tolt,hogy ha valaki megtámad őt érje először a támadás. Én nem tudtam mire vélni ezt az egészet,és felírtam magamban,ezt a kérdést is,arra a listára hol a meg nem válaszolt kérdéseim találhatok. De úgy látszott,Adamnak,és Jessicanak bármi is volt a bajuk elhalasztották. Adam megint felengedett,és vigyorgott. Egy lány a hátsó teremben persze rögtön elővette a mobilját,és már küldte a vírusként terjedő,már kész,pletykát. Én persze fülig vörösödtem,de Adam láthatóan szörnyen élvezte,hogy a figyelem középpontjában van. A tanárom törte meg a nyomasztó csöndet.
-Miss Ocwon,elkésett.
-Sajnálom uram. Többet nem fordul elő.
A szememet lesütöttem,de közben éreztem,hogy Adam alig láthatóan megszorítja a kezem. Ettől még jobban zavarba jöttem.
-Mr.Ellik? Megmagyarázná mit keress az én órámon? Talán megbukott?
-Nem uram. Kitűnő tanuló vagyok. Csak elkísértem a barátnőmet az órájára. És miattam késett el sajnálom.
A földbe gyökerezett a lábam. Ha nem hallottam volna saját magam,nem is hittem volna el hogy ezt mondta. Hisz tudta,hogy már így is utálom a helyzetet,ő még rá tesz egy lapáttal. És azzal az arroganciával mondta,amitől minden tanár a falra mászik. Hisz Adamban megvolt az a veleszületett magasabb rendűség,ami mindenkire kiterjedt. Stef úgy nézett ki mint aki nem akarja elhinni,hogy pont ez történik vele. Én megpróbáltam kedvesen rá mosolyogni,de a gyomrom erősen tiltakozott,bármilyen testi megerőletétstől. Láttam,hogy a tanár már nyitja a száját,hogy vissza vágjon,de ekkor Adam magához húzót,a derekamra tette az egyik kezét,a másikkal pedig a hajamba turt. A száját könnyedén mégis szenvedélyesen az én számra tapasztotta. A lábaim felmondtak. Ha nem tartott volna a derekamnál,nyilván eldőlök szabályosan. Csak bele merültem a csókjába,és mindent megbocsátottam neki. Lassan elengedett. Ziháltam,és nem nagyon kaptam levegőt. Sugót valamit a fülembe,de nem nagyon figyeltem rá. Arra összpontosítottam,hogy ne rogyjak térdre. Adam már nem volt a teremben. Féltem,és nem is tudtam felnézni az évfolyam társaimra. Valahogy a helyemre kecmeregtem. A székemre erőtlenül huppantam le. A tanár valamit a közterület megsértéséről,meg hogy ezek a mai fiatalokról motyogott. Hallottam ahogy mindenki sugdolózik,a hátam mögött. Az órára emeltem homályos tekintetem. 3 perc volt hátra. 3 perc múlva az egész iskola megfogja tudni mi történt az órán. 3 perc múlva Stef kérdőre von és én nem fogok tudni válaszolni neki. 3 perc múlva elveszítem a barátaimat. De 3 perc múlva újra Adammal lehetek. És ez a tény visszahozta a fényt,abba hogy várjam,leteljen az a 3 perc.
-Miss Ocwon,elkésett.
-Sajnálom uram. Többet nem fordul elő.
A szememet lesütöttem,de közben éreztem,hogy Adam alig láthatóan megszorítja a kezem. Ettől még jobban zavarba jöttem.
-Mr.Ellik? Megmagyarázná mit keress az én órámon? Talán megbukott?
-Nem uram. Kitűnő tanuló vagyok. Csak elkísértem a barátnőmet az órájára. És miattam késett el sajnálom.
A földbe gyökerezett a lábam. Ha nem hallottam volna saját magam,nem is hittem volna el hogy ezt mondta. Hisz tudta,hogy már így is utálom a helyzetet,ő még rá tesz egy lapáttal. És azzal az arroganciával mondta,amitől minden tanár a falra mászik. Hisz Adamban megvolt az a veleszületett magasabb rendűség,ami mindenkire kiterjedt. Stef úgy nézett ki mint aki nem akarja elhinni,hogy pont ez történik vele. Én megpróbáltam kedvesen rá mosolyogni,de a gyomrom erősen tiltakozott,bármilyen testi megerőletétstől. Láttam,hogy a tanár már nyitja a száját,hogy vissza vágjon,de ekkor Adam magához húzót,a derekamra tette az egyik kezét,a másikkal pedig a hajamba turt. A száját könnyedén mégis szenvedélyesen az én számra tapasztotta. A lábaim felmondtak. Ha nem tartott volna a derekamnál,nyilván eldőlök szabályosan. Csak bele merültem a csókjába,és mindent megbocsátottam neki. Lassan elengedett. Ziháltam,és nem nagyon kaptam levegőt. Sugót valamit a fülembe,de nem nagyon figyeltem rá. Arra összpontosítottam,hogy ne rogyjak térdre. Adam már nem volt a teremben. Féltem,és nem is tudtam felnézni az évfolyam társaimra. Valahogy a helyemre kecmeregtem. A székemre erőtlenül huppantam le. A tanár valamit a közterület megsértéséről,meg hogy ezek a mai fiatalokról motyogott. Hallottam ahogy mindenki sugdolózik,a hátam mögött. Az órára emeltem homályos tekintetem. 3 perc volt hátra. 3 perc múlva az egész iskola megfogja tudni mi történt az órán. 3 perc múlva Stef kérdőre von és én nem fogok tudni válaszolni neki. 3 perc múlva elveszítem a barátaimat. De 3 perc múlva újra Adammal lehetek. És ez a tény visszahozta a fényt,abba hogy várjam,leteljen az a 3 perc.
Szememmel Adamot kerestem. Már vagy 4 perce kicsöngettek,és sehol sem találtam. Stef azóta beszélt hozzám mióta kijöttem a teremből. Akár hova néztem össze súgtak mögöttem az emberek. Hihetetlennek tartottam, még mindig,hogy ilyen gyorsan terjednek a hírek. De azt még nem tudtam,hogy hol lehet Adam. Azt hittem,hogy az ajtónál vár. Leakartam szidni amiért úgy lejáratott mindenki előtt. Végül Stefan hangja zökkentett ki a gondolkodásomból.
-Jane? Figyelsz te rám?-fel volt háborodva. Mint mindenki. De sajna egy szavát sem hallottam.
-Sajnálom. Megismételnéd?
-Eltűnsz egy hétvégére,és ezzel állítasz be?
Feldühített ez a hangsúly.
-Ezzel? Van neve is. Adam.
-Az előbb még azt mondtad,hogy milyen furák...
Jól tudtam,hogy ezzel fog jönni. Hogy mit mondtam és mit nem. Hisz csak ebbe tudott kapaszkodni. Kezdtem rájönni mennyire nem tudnak rólam semmit sem a barátaim.
-Az még pénteken volt! Változnak az idők!
-De 3 nap alatt? Az istenért Jane!
Tudtam,hogy igaza van. 3 nap alatt nem változhat meg annyira egy ember véleménye,mint az enyém Adamról.
-Adam nem is volt,a banda közt! Őt nem tartottam furának!
-De annyira fura!JANE!
Kétségbe ejtett,hogy hogy próbálja menteni a veszekedésünket.
-Különben is én úgy hallotam,hogy mostanában Lizy-vel csókolózol!
Stef elfehéredett.
-Messziről kerülted a társaságom! Hogy mondhattam volna el?
Lassan a hangerőnk kezdett emelkedni. Egyre több ember meredt ránk. Viszont meglepett a válasza. Nem hittem volna,hogy tényleg Lizyvel jár. Nehéz volt bevallanom még magamnak is,de szörnyen féltékeny voltam. Nem arra,hogy őt szereti. Hisz én Adammal jártam. De az viszont fájt,hogy már nem szerelmes belém.
Nem itt akartam folytatni a társalgást,mivel megpillantottam Noort,és Lizyt ahogy felénk közelednek a tömegben. Stef is észre vette őket,és rendezte az arc vonásait. Lizy könnyedén átkarolta Stefet,Noor pedig mellém állt. Eszembe jutott,hogy milyen csúnyán ott hagytam a parkban. Nem úgy látszott aki neheztel emiatt. De nekem bűntudatom támadt. Hogy lehettem ekkora tahó? A legjobb barátnőmmel.
-Igaz? Adam Ellikkel jársz?
-Kösz a kérdésedet Lizy. Nem is tudom...Minden olyan zavaros.
Csak most jöttem rá,hogy én magam sem tudom a választ a kérdésre. Ám azt észre vettem,hogy hirtelen mindenki számára nagyon fontos lett a társaságunk. Noor látványosan nem szólt hozzám. Tehát mégis csak neheztel, Stef is kerülte a pillantásomat. Elakartam nekik mondani mindent,amit lehetett. Már csak azért is mert nem utáltak meg. Még. Megpróbáltam felidézni,hogy mi lesz a következő órám.
-Nem beszélhetnénk meg ezt valahol másutt?
-De eljössz ugye?
-Persze! Nem hagylak ott megint...Sajnálom...Amit tettem..,
-Áh! Tinik vagyunk! Megengedhető nem?
Jól esett Lizy stílusa.
-Hol?
-Iskola előtt,fél 3-kor.
Azért ajánlottam ezt a késői időpontot,hogy tudjak még beszélni Adammal. Lassan kezdtek eltünni a diákok. Pár perc múlva megszólalt a csengő. Lizy egy könnyed csókkal búcsúzott Steftől,Noot pedig szó nélkül hagyott ott. Én a táskámban kutattam,az óra rendem után. Mondani akartam valami Stefnek. Mert szerettem,mint barátot,és semmiért sem veszítettem volna el. Lassan Stef is elballagott.
-Matek.
Megijedtem.
-Adam!
Olyan gyorsan fordultam meg,hogy bele szédültem. Adam mögöttem állt,és láthatóan nagyon jól szórakozott valamin. Magához húzott. Nem értettem mi ez a nagy szerelem,de jól esett.
-Bocsi. Hogy úgy letámadtalak Fizikán.
Egy grimasszal válaszoltam,de ezt nem láthatta.
-Stefnek ment?
Finoman eltolt magától. Már megint az a gonosz vigyor.
-Igaz! Féltékeny vagyok na!
Rá nevettem. Nem lehetett rá haragudni. Mert neki még a gonosz vigyora is kedves,és romantikus volt.
-De nincs okod rá.
Emlékeztetés volt.
-Tudom. Most már.
Tudtam,hogy megint elfogok késni matekról. De nem nagyon érdekelt.
-De azért máskor is letámadhatsz...Csak úgy.
Mindketten nevettünk. Valamiről beszélnem kellet vele.
-Most órára kell mennem. De beszélnünk kell. 3-kor a barátaimmal találkozom. Addig keress meg.
Csak egy mosollyal válaszolt,és eltűnt. Nem fogom megszokni-gondoltam.
-Jane? Figyelsz te rám?-fel volt háborodva. Mint mindenki. De sajna egy szavát sem hallottam.
-Sajnálom. Megismételnéd?
-Eltűnsz egy hétvégére,és ezzel állítasz be?
Feldühített ez a hangsúly.
-Ezzel? Van neve is. Adam.
-Az előbb még azt mondtad,hogy milyen furák...
Jól tudtam,hogy ezzel fog jönni. Hogy mit mondtam és mit nem. Hisz csak ebbe tudott kapaszkodni. Kezdtem rájönni mennyire nem tudnak rólam semmit sem a barátaim.
-Az még pénteken volt! Változnak az idők!
-De 3 nap alatt? Az istenért Jane!
Tudtam,hogy igaza van. 3 nap alatt nem változhat meg annyira egy ember véleménye,mint az enyém Adamról.
-Adam nem is volt,a banda közt! Őt nem tartottam furának!
-De annyira fura!JANE!
Kétségbe ejtett,hogy hogy próbálja menteni a veszekedésünket.
-Különben is én úgy hallotam,hogy mostanában Lizy-vel csókolózol!
Stef elfehéredett.
-Messziről kerülted a társaságom! Hogy mondhattam volna el?
Lassan a hangerőnk kezdett emelkedni. Egyre több ember meredt ránk. Viszont meglepett a válasza. Nem hittem volna,hogy tényleg Lizyvel jár. Nehéz volt bevallanom még magamnak is,de szörnyen féltékeny voltam. Nem arra,hogy őt szereti. Hisz én Adammal jártam. De az viszont fájt,hogy már nem szerelmes belém.
Nem itt akartam folytatni a társalgást,mivel megpillantottam Noort,és Lizyt ahogy felénk közelednek a tömegben. Stef is észre vette őket,és rendezte az arc vonásait. Lizy könnyedén átkarolta Stefet,Noor pedig mellém állt. Eszembe jutott,hogy milyen csúnyán ott hagytam a parkban. Nem úgy látszott aki neheztel emiatt. De nekem bűntudatom támadt. Hogy lehettem ekkora tahó? A legjobb barátnőmmel.
-Igaz? Adam Ellikkel jársz?
-Kösz a kérdésedet Lizy. Nem is tudom...Minden olyan zavaros.
Csak most jöttem rá,hogy én magam sem tudom a választ a kérdésre. Ám azt észre vettem,hogy hirtelen mindenki számára nagyon fontos lett a társaságunk. Noor látványosan nem szólt hozzám. Tehát mégis csak neheztel, Stef is kerülte a pillantásomat. Elakartam nekik mondani mindent,amit lehetett. Már csak azért is mert nem utáltak meg. Még. Megpróbáltam felidézni,hogy mi lesz a következő órám.
-Nem beszélhetnénk meg ezt valahol másutt?
-De eljössz ugye?
-Persze! Nem hagylak ott megint...Sajnálom...Amit tettem..,
-Áh! Tinik vagyunk! Megengedhető nem?
Jól esett Lizy stílusa.
-Hol?
-Iskola előtt,fél 3-kor.
Azért ajánlottam ezt a késői időpontot,hogy tudjak még beszélni Adammal. Lassan kezdtek eltünni a diákok. Pár perc múlva megszólalt a csengő. Lizy egy könnyed csókkal búcsúzott Steftől,Noot pedig szó nélkül hagyott ott. Én a táskámban kutattam,az óra rendem után. Mondani akartam valami Stefnek. Mert szerettem,mint barátot,és semmiért sem veszítettem volna el. Lassan Stef is elballagott.
-Matek.
Megijedtem.
-Adam!
Olyan gyorsan fordultam meg,hogy bele szédültem. Adam mögöttem állt,és láthatóan nagyon jól szórakozott valamin. Magához húzott. Nem értettem mi ez a nagy szerelem,de jól esett.
-Bocsi. Hogy úgy letámadtalak Fizikán.
Egy grimasszal válaszoltam,de ezt nem láthatta.
-Stefnek ment?
Finoman eltolt magától. Már megint az a gonosz vigyor.
-Igaz! Féltékeny vagyok na!
Rá nevettem. Nem lehetett rá haragudni. Mert neki még a gonosz vigyora is kedves,és romantikus volt.
-De nincs okod rá.
Emlékeztetés volt.
-Tudom. Most már.
Tudtam,hogy megint elfogok késni matekról. De nem nagyon érdekelt.
-De azért máskor is letámadhatsz...Csak úgy.
Mindketten nevettünk. Valamiről beszélnem kellet vele.
-Most órára kell mennem. De beszélnünk kell. 3-kor a barátaimmal találkozom. Addig keress meg.
Csak egy mosollyal válaszolt,és eltűnt. Nem fogom megszokni-gondoltam.
Matekon is mindenki csak arról faggattak,hogy igaz-e. Én nem nagyon válaszoltam. Hirtelen nagyon érdekelni kezdett,a kamatok kiszámítása. Egy percig azt hittem,hogy még a tanár is megkérdezi,igaz-e? Kezdtem meg bánni ,hogy jöttem ma iskolába. És az,hogy Adammal nem nagyon találkoztam szünetekbe,még jobban lerontotta az élet kedvemet. Egyre jobban kezdtem érzékelni,hogy valami átváltozik bennem. Mindenkiben éreztem,valami -féle hangulat változást,és a fejem is iszonyatosan fájt. Lizy állt csak szóba velem a barátim közül. Egyre jobban vártam a délután 3-at. De nem tudtam,mit fogok nekik mondani. És sajnos ismertem Noort,tudtam nem fog egy könnyen megbocsátani. Egyre jobban féltem,hogy ez a hír,még eljut az apámhoz. Nem akartam kitenni ennek az idegességnek. A máski meg az volt,hogy tutira eltílt Adammtól. Nem mintha ez baj lenne neki,hogy továbbra is talákozzunk.de nem szerettem hazudni az apámnak. A matekot,a bioszt kibírtam,és csak ennyi órám volt aznap. Nem kis fáradságomba került,mire kiderítettem,hogy Adamnak egész 5-ig vannak órái. Ez kicsit,lehangolt,de legalább tudtam beszélni a barátaimmal. Noor végzett leghamarabb,4-kor. Stef és Lizy egy dupla órán vettek rész,így ők csak 5-kor végeznek. Intettem Noornak,ki vissza intett. Leült mellém,és csöndbe burkolózott. Nagyon nem akartam,hogy haragban legyünk,így magyarázatra nyitottam a számat,de Noor egy intéssel belém fojtotta a szót.
-Jane?Mi folyik itt?? Neked nem szokott barátod lenni. És miért pont ő? Stef? Azt hittem szereted...
Tudtam,hogy igaza van,és nagyon jól esett,hogy őt nem az érdekli,hogy mennyire leszek népszerű ezzel.
-Változnak az idők Noor. Már mi sem vagyunk olyan jó barátnők,mint azelőtt.
Jól tudtam mire céloz. Mielött anya meghalt.
-Te nem szóltál hozzám! Én akartam veled lenni,de folyton csak Lizyvel voltál.
-Azért mert nem tudtam,mit mondani neked!!És mindig ott volt Stef.
Válaszként átöleltem. Ő is megölelt,és pár percig csak sírtam a karjaiban.
-Jane?Mi folyik itt?? Neked nem szokott barátod lenni. És miért pont ő? Stef? Azt hittem szereted...
Tudtam,hogy igaza van,és nagyon jól esett,hogy őt nem az érdekli,hogy mennyire leszek népszerű ezzel.
-Változnak az idők Noor. Már mi sem vagyunk olyan jó barátnők,mint azelőtt.
Jól tudtam mire céloz. Mielött anya meghalt.
-Te nem szóltál hozzám! Én akartam veled lenni,de folyton csak Lizyvel voltál.
-Azért mert nem tudtam,mit mondani neked!!És mindig ott volt Stef.
Válaszként átöleltem. Ő is megölelt,és pár percig csak sírtam a karjaiban.
Vissza jöttek azok a pillanatok,mikor meghalt az akit mindenél jobban szeretem. Ha bele gondolok,akkor rájövök. hogy most először sírok itt Jerse-ben. Jól esett. Noor elmondta,hogy mennyire hiányoztam neki,és hogy fontosabb vagyok neki,mint Lizy. Ez nagyon jól esett. Küldött egy sms-t Lizynek,és Stefnek,hogy ne jöjjenek,mert csak mi ketten megyünk. Éppen indulni akartunk,mikor megszólalt a telefonom. Noor előre ment,hogy hozza a kocsiját. Én ki halásztam a táskámból telefonomat,és anélkül,hogy megnéztem volna ki hív,megnyomtam a zöld gombot.
-Hallo?
-Jane? Itt az apád.
Basszus. Szóval megtudta.
-Apa? Szia...Miért hívsz? 5-re otthon leszek. Akkor majd megbeszélhetjük.
-Megint vele vagy? Azzal az Ellikel?
Vajon ki árulhatott be? Lizy?
-Kivel?
Időt akartam nyerni.
-Adam Ellik. Stef most hívott,hogy elmehetsz e velük,egy dupla randira.
Apa őrjöngött. Nem tudta elképzelni,hogy az egyetlen kicsi lánya egy Adammal randizik. De neki valószínűleg,tökmindegy milyen nevet hall.
-Miért nem mondtad meg nekem?
Miért nem? Talán azért mert annyira berögződött,hogy titkaim vannak,hogy eszembe sem jutott elmondani neki. De most sokkal nagyobb bajban voltam.
-Most Noorral vagyok. 5-re otthon vagyok.
-Ajánlom is kisasszony! Mert ha kiderül,hogy megint hazudtál,az életben nem találkozhatsz Adammal. És ha nem is Nooral vagy?
-Apa! Nooral vagyok!
-Már olyan sokat hazudtál! Miért hinnék neked?
-5-kor.
És lenyomtam. Bunkó voltam,tudom de Noor már idegesen dudált,és ha nem tettem volna le akkor még letilt minden jóról. A telefonomat a táskámba süllyesztette,és beszálltam Noor Opeljébe.
Bántott a lelkiismeretem,hogy olyan voltam apámmal. Noor nem kérdezett,semmit és ez nagyon jó volt. Úgy látszott,tudja hova megyünk,de nekem nem mondta meg.
A kocsi halkan leparkolt Noorék háza előtt. Meglepődtem,hogy ide hozott. Noor apja volt a leggazdagabb Jeres-ben. Az övék volt az egyetlen cigaretta gyár,a városban. És ennyi bőven elég volt,hogy Noor soha ne gyújtson rá. Egy hatalmas villában laktak. Egy 3 hektáros terület,is járt a villához,ahol közel 50 kertész,dolgozik,a házban pedig 20 cseléd. Noora l nem igen töltenek el különösebben sok időt a szülei,de valahogy mindig is úgy éreztem,ez így jó neki. A kocsijához,mindjárt 3 ember rohant, és felváltva versengtek azért,hogy ők parkolhassanak le a kocsival. Noor,aki már megszokhatta,odadobta az első embernek a kulcsot,és már a ház ajtajánál állt. Én is követtem,és valami köszönöm félét,hebegtem,annak aki beszált Noor helyére. A ház bent még gyönyörűbb volt mint kívülről. Mindenhol a barna,és a zöld színek váltakoztak. Csak a falak voltak gyönyörű májva szinűek. Az előszobából,rögtön egy márvány lépcső fogadott,amiből minden -féle mintákat faragtak ki. 2 szoba lány,éppen ezeket a mintákat tisztították. Mikor megpillantották,a gazdájukat,félve összerezeznek,és felsiettek a lépcsőn. Noor megvetően szisszent. A lépcső tetején,egy elképesztő barna terem fogadott. Mindenhol csak virágok voltak. Virágokat ábrázoltak a festett képek,és virágok voltak mindenhol elhintve,de inkább rózsák. A képek is csak rózsákat ábrázolt. Egy nagy ablak volt,a terem bal oldalán. Egy virágos kertre nyílt,ahol csak rózsák voltak,de a rózsák között egy fekete rózsa volt. Gyönyörű volt. Az első benyomásom,az volt,hogy egy dzsungelben vagyok. Noor már a következő teremben volt. Én is gyorsan utána siettem. A következő szobából,egy folyosó és 4 lépcső nyílt. 2 lépcső felfelé vezettet,egy balra,és egy pedig lefelé. Noor az egyik felfelé vezető lépcsőt választotta. Ez a lépcső az ő szobájába vezetett. Ez volt a legegyszerűbb szoba ami a villában található. Lilla színűek voltak a falai. Egy francia ágy állt, a jobb sarokba, a balban pedig egy íróasztal,egy géppel. Noor szó nélkül a gép elé ült,és behozta a a kedvenc oldalát:facebookot. Rögtön 20 értesítése jött. Ezért mindig is irigyelni fogom. Persze csak titkon. Már csak a gazdakasága miatt is,és azért is mert nagyon szép:népszerű. Én az ágyra ültem. Sokat időztem ebben a szobában. Persze még 8-9 évesen. De szerettem itt lenni. A fényűző életben. Noor kimérten felém fordult.
-Miről akarsz dumálni?
Ez meglepett. Persze már megszokhattam,hogy amikor az otthonában van sokkal ridegebb. De ő akart kérdezgetni engem...
-Öhm...Nem te akartál beszélni velem?
Az arca egészen más lett. A ridegséget felváltotta az izgalom,és a düh.
-Jaaa. De.
Várt pár percet mire belekezdett.
-Ki ez az Adam?
Csak reméltem,hogy nem lesz ez a kérdése. Nyeltem egyet. De kész voltam a válasszal.
-Új fiú. Kanadából költözött ide.
Arcán csalódottság jelent meg.
-És mióta vagytok együtt?
-3 napja.
-Ahhoz képest nagy a szerelem.
A hangulata megváltozott. Olyan undorodott lett. Először nem értettem hogyan érzem ezt de aztán rájöttem:angyal dolog.
-Szeretem.
Elpirultam a válaszomtól.
-Mit tudsz te a szerelemről? -fakadt ki.
-Nem sokat...De azt tudom,hogy kit szeretek és az ő.
Jól tudtam,hogy nekem kell kiengesztelnem őt,de nem tűrhettem,hogy úgy beszéljen velem...
-Összetör. Nem jelentesz számára semmit. NEM ÉRTED? SEMMIT!-sírva mondta az utolsó szavakat. Oda akaratam menni,de a kezével jelezte hogy maradjak a helyemen.
-Noor? Minden rendben van?
Bólintott. Felállt és ide oda járkált.
-Varázslat? Lehet.
Milyen varázslat?
-Miről beszélsz?
Hirtelen rám nézett
-Szerinted léteznek Angyalok?
Megmerevedtem. Tudja? Nem az nem lehet. Akkor miért kérdezte? Az arca kíváncsi volt,nem pedig bíráló. A hangulatára hagyatkoztam. Érdekelte a válaszom.
-Öh. Nem igazán. Ez olyan mintha vámpírokban hinnék...Te sem hiszel bennük igaz?
Izgatott lett.
-De! Én hiszek bennük.
Teljesen meg volt győzve a maga igazáról.
-Noor! Nem léteznek.
- Én csak azért kérdeztem,mert ismerek egy angyalt.
Mi??? Nem lehet
-És már a nevét is tudom!-nagyon büszke volt magára- Nem bizots de szerintem,és ne akadj ki, de lehet,hogy Adamnak hívják.
A szoba forgott velem egyet.
-Hallo?
-Jane? Itt az apád.
Basszus. Szóval megtudta.
-Apa? Szia...Miért hívsz? 5-re otthon leszek. Akkor majd megbeszélhetjük.
-Megint vele vagy? Azzal az Ellikel?
Vajon ki árulhatott be? Lizy?
-Kivel?
Időt akartam nyerni.
-Adam Ellik. Stef most hívott,hogy elmehetsz e velük,egy dupla randira.
Apa őrjöngött. Nem tudta elképzelni,hogy az egyetlen kicsi lánya egy Adammal randizik. De neki valószínűleg,tökmindegy milyen nevet hall.
-Miért nem mondtad meg nekem?
Miért nem? Talán azért mert annyira berögződött,hogy titkaim vannak,hogy eszembe sem jutott elmondani neki. De most sokkal nagyobb bajban voltam.
-Most Noorral vagyok. 5-re otthon vagyok.
-Ajánlom is kisasszony! Mert ha kiderül,hogy megint hazudtál,az életben nem találkozhatsz Adammal. És ha nem is Nooral vagy?
-Apa! Nooral vagyok!
-Már olyan sokat hazudtál! Miért hinnék neked?
-5-kor.
És lenyomtam. Bunkó voltam,tudom de Noor már idegesen dudált,és ha nem tettem volna le akkor még letilt minden jóról. A telefonomat a táskámba süllyesztette,és beszálltam Noor Opeljébe.
Bántott a lelkiismeretem,hogy olyan voltam apámmal. Noor nem kérdezett,semmit és ez nagyon jó volt. Úgy látszott,tudja hova megyünk,de nekem nem mondta meg.
A kocsi halkan leparkolt Noorék háza előtt. Meglepődtem,hogy ide hozott. Noor apja volt a leggazdagabb Jeres-ben. Az övék volt az egyetlen cigaretta gyár,a városban. És ennyi bőven elég volt,hogy Noor soha ne gyújtson rá. Egy hatalmas villában laktak. Egy 3 hektáros terület,is járt a villához,ahol közel 50 kertész,dolgozik,a házban pedig 20 cseléd. Noora l nem igen töltenek el különösebben sok időt a szülei,de valahogy mindig is úgy éreztem,ez így jó neki. A kocsijához,mindjárt 3 ember rohant, és felváltva versengtek azért,hogy ők parkolhassanak le a kocsival. Noor,aki már megszokhatta,odadobta az első embernek a kulcsot,és már a ház ajtajánál állt. Én is követtem,és valami köszönöm félét,hebegtem,annak aki beszált Noor helyére. A ház bent még gyönyörűbb volt mint kívülről. Mindenhol a barna,és a zöld színek váltakoztak. Csak a falak voltak gyönyörű májva szinűek. Az előszobából,rögtön egy márvány lépcső fogadott,amiből minden -féle mintákat faragtak ki. 2 szoba lány,éppen ezeket a mintákat tisztították. Mikor megpillantották,a gazdájukat,félve összerezeznek,és felsiettek a lépcsőn. Noor megvetően szisszent. A lépcső tetején,egy elképesztő barna terem fogadott. Mindenhol csak virágok voltak. Virágokat ábrázoltak a festett képek,és virágok voltak mindenhol elhintve,de inkább rózsák. A képek is csak rózsákat ábrázolt. Egy nagy ablak volt,a terem bal oldalán. Egy virágos kertre nyílt,ahol csak rózsák voltak,de a rózsák között egy fekete rózsa volt. Gyönyörű volt. Az első benyomásom,az volt,hogy egy dzsungelben vagyok. Noor már a következő teremben volt. Én is gyorsan utána siettem. A következő szobából,egy folyosó és 4 lépcső nyílt. 2 lépcső felfelé vezettet,egy balra,és egy pedig lefelé. Noor az egyik felfelé vezető lépcsőt választotta. Ez a lépcső az ő szobájába vezetett. Ez volt a legegyszerűbb szoba ami a villában található. Lilla színűek voltak a falai. Egy francia ágy állt, a jobb sarokba, a balban pedig egy íróasztal,egy géppel. Noor szó nélkül a gép elé ült,és behozta a a kedvenc oldalát:facebookot. Rögtön 20 értesítése jött. Ezért mindig is irigyelni fogom. Persze csak titkon. Már csak a gazdakasága miatt is,és azért is mert nagyon szép:népszerű. Én az ágyra ültem. Sokat időztem ebben a szobában. Persze még 8-9 évesen. De szerettem itt lenni. A fényűző életben. Noor kimérten felém fordult.
-Miről akarsz dumálni?
Ez meglepett. Persze már megszokhattam,hogy amikor az otthonában van sokkal ridegebb. De ő akart kérdezgetni engem...
-Öhm...Nem te akartál beszélni velem?
Az arca egészen más lett. A ridegséget felváltotta az izgalom,és a düh.
-Jaaa. De.
Várt pár percet mire belekezdett.
-Ki ez az Adam?
Csak reméltem,hogy nem lesz ez a kérdése. Nyeltem egyet. De kész voltam a válasszal.
-Új fiú. Kanadából költözött ide.
Arcán csalódottság jelent meg.
-És mióta vagytok együtt?
-3 napja.
-Ahhoz képest nagy a szerelem.
A hangulata megváltozott. Olyan undorodott lett. Először nem értettem hogyan érzem ezt de aztán rájöttem:angyal dolog.
-Szeretem.
Elpirultam a válaszomtól.
-Mit tudsz te a szerelemről? -fakadt ki.
-Nem sokat...De azt tudom,hogy kit szeretek és az ő.
Jól tudtam,hogy nekem kell kiengesztelnem őt,de nem tűrhettem,hogy úgy beszéljen velem...
-Összetör. Nem jelentesz számára semmit. NEM ÉRTED? SEMMIT!-sírva mondta az utolsó szavakat. Oda akaratam menni,de a kezével jelezte hogy maradjak a helyemen.
-Noor? Minden rendben van?
Bólintott. Felállt és ide oda járkált.
-Varázslat? Lehet.
Milyen varázslat?
-Miről beszélsz?
Hirtelen rám nézett
-Szerinted léteznek Angyalok?
Megmerevedtem. Tudja? Nem az nem lehet. Akkor miért kérdezte? Az arca kíváncsi volt,nem pedig bíráló. A hangulatára hagyatkoztam. Érdekelte a válaszom.
-Öh. Nem igazán. Ez olyan mintha vámpírokban hinnék...Te sem hiszel bennük igaz?
Izgatott lett.
-De! Én hiszek bennük.
Teljesen meg volt győzve a maga igazáról.
-Noor! Nem léteznek.
- Én csak azért kérdeztem,mert ismerek egy angyalt.
Mi??? Nem lehet
-És már a nevét is tudom!-nagyon büszke volt magára- Nem bizots de szerintem,és ne akadj ki, de lehet,hogy Adamnak hívják.
A szoba forgott velem egyet.
-De nem tudom ki lehet az. Annyi Adamor ismerek. És ha a te Adamod?
Viccnek szánta,és rám nevetett. Én mégsem tudtam nagyon nevettni. Egyrészem(nagyobbik részem)megnyugodott,de még ott volt az a 20% félelem. Ha Noor már ilyen közel áll ahhoz,hogy kiderísse az angyalok létezését...Lehet,hogy csak pár perc és lebukunk.De hogy jött rá erre?
-Jane jól vagy? Falfehér az arcod.-még mindig vicces kedvében volt.
Azt viszont láttam,hogy Noor az idegöszeolmlás szélén áll. Ezek a hirtelen hangulat változások,meg hogyha nem tudnám,hogy tényleg vannak angyalok...Akkor is azt mondanám,hogy örűlt. Ebből a szempontból jó,hogy ilyen,mivel ha majd-netán-elmondaná valakinek,senki sem hinne neki. De más részből,pedig ő a leggazdagabb lány egész Jerse-ben. Ez biztos jelent valamit.
Egyre rosszabul éreztem magam.
-Igen persze.-nyögtem ki nagy nehezen-De Noor,honnan veszed ,hogy léteznek angyalok?
Az arca megint megváltozott.De ezt már nem volt olyan könnyű beazonosítani. Valami féle határtalan düh,és türelmetlenség lehetett. A hangulata is ilyen volt. Mgint elkezdtett járkálni.
-Te... Legjobb barátnőd... Igazat miért nem?..
Összefüggéstleneül hadart.
-MIÉRT HAZUDSZ NEKEM?-Ordított rám.
Megillyedtem. Magamban Adam nevét suttogtam.
-TUDUM,HOGY TUDOD HOGY VANNAK ANGYALKOK!!-Sírt és nevetett egyszerre.-A LEGJOBB BARÁTNŐDNEK MI A FRANCNAK HAZUDSZ??
El kezdett esni a hó. A hallásom segítségével hallotam,hogy pár szobalány felénk siett. Elkaptam Noor kezét-aki közben nagyban tiltakozott-és gondolatban próbáltam üzzeni Adamnak,hogy oda megyek Noorral.
Viccnek szánta,és rám nevetett. Én mégsem tudtam nagyon nevettni. Egyrészem(nagyobbik részem)megnyugodott,de még ott volt az a 20% félelem. Ha Noor már ilyen közel áll ahhoz,hogy kiderísse az angyalok létezését...Lehet,hogy csak pár perc és lebukunk.De hogy jött rá erre?
-Jane jól vagy? Falfehér az arcod.-még mindig vicces kedvében volt.
Azt viszont láttam,hogy Noor az idegöszeolmlás szélén áll. Ezek a hirtelen hangulat változások,meg hogyha nem tudnám,hogy tényleg vannak angyalok...Akkor is azt mondanám,hogy örűlt. Ebből a szempontból jó,hogy ilyen,mivel ha majd-netán-elmondaná valakinek,senki sem hinne neki. De más részből,pedig ő a leggazdagabb lány egész Jerse-ben. Ez biztos jelent valamit.
Egyre rosszabul éreztem magam.
-Igen persze.-nyögtem ki nagy nehezen-De Noor,honnan veszed ,hogy léteznek angyalok?
Az arca megint megváltozott.De ezt már nem volt olyan könnyű beazonosítani. Valami féle határtalan düh,és türelmetlenség lehetett. A hangulata is ilyen volt. Mgint elkezdtett járkálni.
-Te... Legjobb barátnőd... Igazat miért nem?..
Összefüggéstleneül hadart.
-MIÉRT HAZUDSZ NEKEM?-Ordított rám.
Megillyedtem. Magamban Adam nevét suttogtam.
-TUDUM,HOGY TUDOD HOGY VANNAK ANGYALKOK!!-Sírt és nevetett egyszerre.-A LEGJOBB BARÁTNŐDNEK MI A FRANCNAK HAZUDSZ??
El kezdett esni a hó. A hallásom segítségével hallotam,hogy pár szobalány felénk siett. Elkaptam Noor kezét-aki közben nagyban tiltakozott-és gondolatban próbáltam üzzeni Adamnak,hogy oda megyek Noorral.
1 megjegyzés:
Sziaa (:
aztaa... hűű... ez meglepett :P de persze nagyon tetszett :D annyira tetszenek az Adam + Jane részek *.* :D nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz :D:D xoxo (:
Megjegyzés küldése