3.fejezet

3.fejezet

Álmomban egy nagy fekete réten voltam. Körülöttem minden fekete volt kivéve a ruhám,és én magam. Fehér volt a bőröm,és a ruhám is. Barna hajam kontyban volt,és gyönyörű voltam. A kék szemem csak úgy sugározta a békét. Velem szememben valami hatalmas lény ált. Fekete volt és ijesztő, rideg mégis gyönyörű. Nem láttam az arcát csak azt hogy szárnya volt. Felém tornyosult. Nem bírtam mozogni. A karját felém lendítette és mielőtt még elért volna előttem termet Adam. Rám nézett és szinte suttogva mondta: fuss. Abban a pillanatban feléledtem, az adrenalin elöntötte a testem. Az erdő felé rohantam. A hosszú fehér ruhám bele akadt valami sötét ágba. Elestem.  A lény ott volt mögöttem. Érzetem ahogy a félelem elönti a testemet. Valahogy feltápászkodtam és rohantam az erdőbe. Egyedül voltam. Olyan egyedül, futottam,de egyedül. Hirtelen könnyebnek tűnt volna feladni. Már ott tartottam hogy megállok és engedem,hogy a lény mindent kiszívjon belőlem. De még futottam. Ekkor Adam termet mellettem. Ő is velem futott. Csak suttogott de én mégis tökéletesen értettem minden szavát:Itt vagyok. Nem vagy egyedül.Fuss.

Apa hangjára ébredtem. Örültem,hogy felkelhetek ebből a szörnyű álomból. Körül néztem a szobámban. Rend volt,mint általában. Villám gyorsan végig pörgettem az eseményeket:új banda-Amsa-Adam. És hogy ma találkozok Adammal. De mikor?És hol? Felpattantam az ágyamról és az ablakhoz siettem. Reméltem hogy ott lesz Adam. Nem tudom miért hittem ezt. De nem volt ott senki. Az utca kihalt volt. Az eső esett. Minden ugyanolyan. És mi van ha az egészet álmodtam? Ha nincs semmi Amsa,semmi Jhos,és semmi Adam. Nem az nem lehet. De mégis. A ruháimat kerestem,ami bizonyíték. De nem volt sehol. Lesiettem amilyen gyorsan csak tudtam,a lépcsőn. Apa a konyhában ült,és újságot olvasott. Körülnéztem a nappaliban. Rend. Az órára pillantottam. Még csak fél 8 volt. Korán van.

-Kicsim?-kérdezte apa. Nyilván meghalott.

-Szia apa!-köszöntem neki. A konyhába léptem. Ugyan olyan gondterhelt volt az arca mint mindig. De boldog.

-Kikísérted Amsat?-kérdezte teljesen természetesen.
Hirtelen elöntött a nyugalom. Szóval nem álom volt. Igaz. És az is amit Adam mondott. Semmire sem emlékszik. Csak arra,hogy kikísértem Amsat.

-Igen.

-Nekem most el kell mennem,sajnálom.

-Hétvége van.-válaszoltam ridegen. Mindig elmegy. De most nem bántam.

-Sajnálom. De kell a pénz.-mondta letörten. Tudtam,hogy ő még jobban szeretne itt maradni.

-Apa! Semmi baj! Tudod hogy nem úgy értettem. Ma úgyis találkozok öö izé-nem tudtam,hogy elmondjam e az igazat.-Noorral,és Steffel. Nem baj.

-Sajnálom.-mondta,de már kicsit boldogabban. Felkapta az újságot,hozzám lépett,megcsókolta  a homlokon és már ott sem volt. Hiányzott. És most is hiányzik.
Felmentem a szobámba,felöltözni. Épphogy csak becsuktam az ajtót,a telefonom megint csörgött. Szinte tudtam hogy Stef lesz az.

-Halo?-szóltam bele. A vonal másik végén egy elégedett sóhaj hallatszott.

-Jane? Szia. Itt Stef. Mi van veled? Nem vetted fel. Eltűntél a suliból.

-Jane?-szólt bele még egy hang. Lizy volt.-Mi van veled? És mi van a bandával? Hallodat a pletyit Jessicáról az ordítókról?

-Lizy,Stef. Nagyon sajnálom. Nem kellet volna. Nagyon fájt a hasam,a telefonom meg izé.. Lemerült-találtam ki egy gyors hazugságot.
De az meglepett,hogy már mindenki tud a pletykáról. De látszott,hogy átköltötték. Hisz nem ordítok,hanem sikoltok.

-Ma tudunk találkozni? Noorral,és Lizyvel a parkba készülünk.

-Izé skacok... Ma nem olyan jó.-féltem,hogy ha elmegyek nem tudok találkozni Adammal. Pedig jó lett volna velük lógni

-Miért? A barátaid vagyunk!! Ennyi kijár nekünk-hordott le Lizy. Persze csak viccelt,de tudtam igaza volt. Csak egy délelőtt.

-Tudjátok mit? Fél óra múlva a parkban. Ott találkozunk.-vágtam rá gyorsan.

-Komoly?-kérdezték egyszerre.

-Persze! A barátaim vagytok.

-Akkor ott.-bontottam a hívást. Teljesen bezsongtam. Már idejét sem tudom mikor lógtam velük.

A park egész nagy volt. A szökőkútnál beszéltük meg,így ott vártam. Az eső csak csöpögött. Egy barna bőrdzsekit vettem fel,egy kiszakadt farmerrel,és egy  conversel. Nem jöttem túl korán. De még senki sem volt itt. A park kihalt volt. Hisz ki sétálna esőben? A kővel kirakott ösvényen pillantottam meg először Noort.  Egy zöld ruhát vett fel,egy zöld gumi csizmával. Szőke haját rövidre vágva hordta. Mikor megpillantott felvidult az arca. Olyan régen voltunk csak ketten. Tulajdon képen ebben az évben még nem is voltunk csak mi ketten,mindig ott volt Lizy,meg Stef. Hirtelen olyan nagyon elakartam mondani neki mindent:Hogy az új bandával valami nincs rendben,és hogy megörültem,egy nagyon szexi pasival fogok most találkozni. De nem tehettem. Hisz legalább neki maradjon meg a normális élete. De ha neki nem akkor senkinek sem mondhatom meg. Hisz Lizyvel jobban vagyok és a barátnőm is,csak hogy semmiben sem kérhetem ki a véleményét -mindent elviccel. Stef is ott volna,de ő mégis csak fiú. Noor amint oda ért hozzám a karjaiba zárt. Meglepetten ugyan de viszonoztam az ölelést.

-Nem fogod elhinni,de nagyon hiányoztál.-suttogta.

-Nekem is te Noor.- nem tudom mi ütött belém de könnyek gyűltek a szemembe. Eltolt magától és jobban szemre vett.

-Jól nézel ki.- fütyentett meglepetten- Sokat változtál!

-Kösz,mert ez olyan meglepő... te is izé.-nem tudtam mit mondjak neki. Hisz tiszta zöld volt,de nem nézett ki rosszul.- zöld vagy!

-Az is valami.

-Hol vannak a többiek?

-Nem tudom. Ha tudnád Stef mennyire hiányolt!! Minden második percben már:”Vajon hol van Jane?? Jaj ugye nincs baja” bla-bla-bla-kezdett bele. Meglepett Stef. Nem tudtam,hogy ennyit jelent neki a barátságunk. -Lizy is tökre kiakadt. Mondta,hogy nincs semmi bajod inkább figyeljen arra amit ő mond!!.

-Folyton csak rá volt kattantva Stefre. De Stef szerintem semmit sem akar tőle. Lizy-t ez nem nagyon érdekli mondjuk...ÁÁ nem tudom. Ja és a banda. Nem tudom mi van  velük. Pénteken nem jöttek suliba. Mindenki csak róluk beszél.

-Hé-hé.Noor. Elég.- folytottam belé a szót. Nem tudtam hol vannak már a többiek.-Hol van Lizy és Stef? Kezdek aggodni..

-Ugyan Jane. Biztos smaciznak valahol.-kuncogott.

-Aha biztos.-hagytam rá,bár nem tartottam valószínűnek-Nézd ha nem jönnek nekem mennem kell... Bocs

-Mi? Nem dumálunk csak mi ketten?-kérdezte sértődötten

-Noor ne érts félre de...!-de ekkor megszólalt a telefonom.-Áh ez biztosan Stef lesz.

De nem ő volt az. Ismeretlen szám. Nem tudtam kikeress. Apa biztos nem,ő dolgozik. Lizy sem. Adam. Biztos ő. Nem tudtam honnan tudom de tudtam. Hol vegyem fel? Itt? Nem itt biztos nem,hisz Noor még kihall belőle valamit. Intettem Noornak,és bár tudtam hogy megsértődik,és azt is hogy nem nagyon fog hozzám szólni,de ez pillanatnyilag nem érdekelt. Elindultam haza felé,és mikor már messze értem Noortól,csak akkor vettem fel.

-Lady Jane?-szólt bele az ismerős dallamosan rideg hang. Megborzongtam. Olyan gyönyörű volt már csak ez is.

-Helo A..Adam.-dadogtam. Olyan ideges voltam hogy nem bírtam megállni a lábamon.

-Ma találkozhatnánk?

-Izé...Persze,hol?

-Mondjuk a parkban? A szökőkútnál.

-Komoly?-nem tudtam hogy tényleg tudta e,csak azt hogy nagyon izgatott lettem.-Vagyis igen persze. Mikor?

-Mondjuk most?

Nem nagyon értettem. Körül néztem hátha látom valahol,de senki sem volt sehol csak pár méterrel arrébb Noor állt sértődötten. Aztán hirtelen éreztem hogy a közelben van. A következő pillanatban egy velem szemben lévő fa mögött láttam meg egy alakot. Nem tudtam ki az,csak azt hogy nem ember volt. Nagy szárnyai voltak és fekete volt mint az éjszaka. Aztán a következő percben Adam jelent meg.

Teljesen elámultam. Hisz honnan tudta hogy ott vagyok? De ez nem is annyira érdekelt.  Csak az hogy ott volt. Nagyon jól nézet ki. Egy fekete farmert vett fel egy kockás inggel ami alatt egy fehér póló volt. Nem változott semmit mióta utoljára láttam. Csak az arca lett sokkal komolyabb.

-Szia.-köszönt. Olyan dallamos volt mint mindig. Nem akartam kimutatni hogy mennyire elolvadok tőle.

-Te követtél?-kérdeztem mérgességet tetetve. Nem nagyon ment.

-Igen. Baj?-kérdezte huncutul. Az arca teljesen megmásult mikor mosolygott. Olyan szexi volt. 'Dehogy' vágtam volna rá rögtön.

-Igen. Nekem is van magánéletem.-válaszoltam mérgesen. Vagyis csak ál mérgesen.-És épp a barátaimmal akartam találkozni,szóval...

-Áá akiket éppen ott hagytál? Bocsáss meg.-felelte drasztikusan.

-Én csak... Szóval.-hebegtem. Erre már nem tudtam válaszolni.-Nem azt akartad mondani tegnap hogy válaszolsz pár 1000 kérdésemre?

-De. Igazad van. Hol szeretnéd feltenni a kérdéseidet?-hirtelen elkomolyodott. De akkor is felfogom tenni a kérdéseimet.

-Nekem mindegy. Mondjuk egy kávéházban?

- Legyen.

-Rendben. Tudok egy jó helyett,de azt hiszem a barátaim mindjárt ide jönnek,szóval szólnom kéne nekik.

-Már nem kell. Mivel a Zöld Lady már írt nekik egy sms-t.

-Zöld Lady?-nem tudtam kire érti,de aztán leeset:Noor. -Mindenkit le Lady-zel? És honnan tudod hogy írt sms-t?

-Majd... Ha félteted a kérdésedet válaszolok. Vagyis a kérdéseidet.. -időközben már elindultunk,és az ismerős utcára kanyarodtunk. Amíg anya élt minden nap eljöttünk ide. Csak sétáltunk az üzletek között és nevettünk. Azóta szinte sosem nevettem. Furcsa volt itt járni. Azóta csak egyszer jártam itt,és csak azért hogy megnyugtassam apát,már nem vagyok depis. Pedig az voltam,vagyis még mindig az vagyok. Egymás mellet haladtunk,és annyi kérdésem lett volna,de nem volt kedvem - erőm feltenni. Végre megérkeztünk. A Sun-Dinner-be. Anyával minden pénteken ide jöttünk vacsorázni. Adam automatikusan nyitotta az ajtót,de én megáltam. Nem bírtam rögtön belépni. Miután megáltam egy másodpercre Adam is megállt.

-Jane. Jól vagy?

-Én-nem akartam mutatni mennyire fáj. Itt az esély,hogy minden kérdésemet feltegyem,és a múlt miatt rágódtam. És csak néztem az ajtót. Hirtelen olyan sok emlék feltört. Mikor anya elejtette a táskáját mikor éppen belépni készültünk,minden ami benne volt kiesett,ezért vagy 1 órát keresgéltünk mindent. Vissza akartam futni. Adamra emeltem a tekintetem. A szeme tele volt aggodalommal. Hátráltam egy lépést mire hirtelen mellettem termet,és a keze az én kezemen termett.

-Minden rendben?

-Persze-hebegtem. Csak egy nagy levegő.-Menjünk.

Könnyebb volt mint hittem. Persze nehéz volt,de mégsem annyira mint én képzeltem. Adam előttem ment. Olyan volt mint egy nagyon régi,de ismerős helyre léptem volna be újból. Bent a szokásos meleg,kedves hangulat fogadott. Narancssárga-pirosra volt festve minden fal. Velünk szemben egy régi kandalló ált.,benne mindig lobogó tűzzel. Erine a pincérnő arca teljesen felvidult mikor megpillantott. Erine szolgált ki minket minden nap mikor anyával jöttem be. Mikor anya meghalt sok sütis kosarat küldött,és ő vitt apunak ételt míg én Texasban voltam. Én viszont nem jártam nála azóta... Így egy ídő után már nem nagyon beszéltünk. Erine feltűnően szép volt. Gyenge arc vonási,és a barna szeme,hosszú barna haja,sokban elősegítette hogy megszeressék őt az emberek. A Sun Dinnerben nem szoktak sokan lenni. Most is csak 2 lány ült az egyik sarokban. Erine először Adamot mérte végig és csak után mosolygott rám derűsen.

-Jane. Édesem.

-Szia Erine. Nézd nagyon sajnálom, hogy nem nem jöttem be. -jobbnak láttam még az elején tisztázni. Bár nem figyelt nagyon rám,inkább Adamot bámulta. Hihetetlen,hogy egy 30 éves nő oda van egy....Tényleg nem is tudom,hogy Adam hány éves.

-Hogy mi?Ja persze drágám,semmi baj megértem. És ő a barátod?-Nem tudtam mit feleljek erre. Adamra néztem de ő azt a 2 lányt nézte a sarokban. Nem segített. De ha nemet mondok,egész ittlétünk alatt Adamot fogja nézni. Annyit hazudtam a hogylétemről hogy ez már meg sem fog kottyanni.

-Igen.A barátom. Ő a barátom.-furcsa volt kimondanom. De Adam végre felkapta a fejét a válaszomra. Ez pedig mosolyra késztetett.-És csak beszélgetni szeretnénk. Valamilyen félre eső kuckót szeretnénk keresni. Tudod.

-Hát persze. A hátsó sarok üres. Majd hozok két pohár vizet. -mondta még mindig kábán. Én szó nélkül elindultam a hátsó sarkokhoz. Beléptem a toló ajtónál,és hirtelen egy nagyon hangulatos kék szobában találtam magamban. Itt még alig jártam 2-szer. Adam végig a sarkomban volt.  A szoba tiszta kék volt,és mindenhol akvárium volt. A szoba közepén egy fekete asztal állt,ami két személyre volt terítve. Hangtalanul lehuppantam a közelebb álló székre,és ő is leült velem szemben. Adam szóra nyitotta a száját:

-Barátod vagyok?-kérdezte mosolyogva. Teljesen zavarba jöttem. De próbáltam nem mutatni.

-Csak azért mondtam hogy leszálljon rólunk. Én sosem...Vagyis igen...De

Pár percre csöndbe burkolóztunk.. Nem tudtam hogy kezdjem. Hirtelen annyi kérdésem lett volna. De nem mertem megszólalni. Még jobban leégetném magam.

-Ajánlok egy szövetséget. Én kérdezek egyet és te is egyet. Felváltva. De a kérdésre muszáj válaszolni!-szólalt meg hirtelen. Nekem tetszett ez a szövetség.

-Rendben, ki kezd?-mentem bele.

-Én,ha nem bánod.-vigyorgott.

-Nem,csak gyorsan. Nekem nincsenek titkaim-a nincsenek elég erősen megnyomtam.

-Kid halt meg?-kérdezte annyira természetesen. Először megrökönyödtem,majd vérig sértődöttem,és csak után jutott eszembe hogy kötelességem válaszolni.

-Az anyukám. 2 éve. Most én jövök.-mondtam gyorsan mert láttam,hogy szóra nyitja a száját. De belenyugodott. Nem tudtam mit kérdezzek így hirtelen. Hisz annyi kérdésem lenne. Így először a legegyszerűbb kérdést tettem fel:

-Kik vagytok ti igazából?Te és a banda?-nem hittem,hogy válaszol rá.

-Ez bonyolultabb mint te azt képzeled. De a legkönnyebb választ rá,így nem adhatom meg. Úgyse hinnél nekem. Figyelj.-nyilván látta,hogy válaszra nyítom a számat. -válaszolok rá,csak a legvégén. De jutalomból kapsz még egy kérdést

-Kösz-mondtam leverten. De válaszol. Csak a végén. 2.kérdés. De mi legyen?-Téged Amsa egyenrangúként kezel. Miért van ez?  Mindenkit mást lekezel.

-Ez is bonyolult. De mondjuk úgy hogy én erősebb vagyok Amsanal. És én csak,hogy is mondjam,nem vagyok mindig a csapattal. De ő mindig ott van. Most én.

-Redben halljuk.-nem értettem sokat a válaszból,de válaszolt,és nem mertem vissza kérdezni.

-Mennyire fájt?Mikor elveszítetted az anyukádat?-kérdezte. Teljesen elhalványult az arcom. Száljon már le a témáról! Miért érdekli ez ennyire? De válaszolnom kellet.

-Nem..Én nem. Nem bírtam ki. Egyszerűen kitéptek belőlem valamit. Minden percben felakarom hívni,megakarom beszélni vele minden gondomat. De most nincs itt. És vissza gondolva minden az én hibám volt. De a legrosszabb azaz egészben,hogy nem tudom mi történt vele.-meglepően jó volt kiönteni végre valakinek a lelkemet. Adam arca elsötétült. A beszámolom előtt még csak szánalmat láttam a szemében,de mikor befejeztem pár percig mintha végtelen szenvedélyt láttam egy percig. De mikor észre vette hogy őt nézem lecsukta a szemét és mikor megint kinyitotta a szemét már kifezés nélküli volt.-Elégedett vagy?

-Bocsáss meg. Tudom,hogy nehéz erről beszélned. Többször nem kérdezzek ilyet. Ígérem.-az utolsó szót elég erősen megnyomta. Megérkezett Erine a 2 pohár vízzel. Nem szólalt meg csak Adamot nézte. Hirtelen éreztem ahogy a szíve felgyorsul. Ahogy megkívánja Adamot. A keze megizzadt mikor letette Adam elé a pohár vizet. Teljesen  lekötött az ahogy Erine minden egyes mozdulatta. Mikor Erine kiment,csak akkor néztem Adamra. Teljesen elhűltem. Mi a franc volt ez? Adam megint csak az arcomat nézte. Nem tudtam mi ez.
Kezdett minden nagyon zavaros lenni

-Adam. Megkel mondanod mi ez az egész. Én ezt nem bírom. Adam kérlek.-nem akartam könyörögni,vagy eddog lesüllyedni. De nagyon fájt a tudat,hogy senki sem mond semmit. Adam arcán már megint megjelent az a furcsa szenvedélyes kifejezés. De most is csak egy percre. Azt megint rideg lett. Mint mindig. Tudtam,hogy folytatnom kell.De mit mondjak? Úgy döntöttem a szerelmes énemet hagyom beszélni. Nem volt jobb ötletem. Tudnom kellet-Adam. Ha valamennyit is számítok neked,válaszolj. Kérlek.

Úgy tűnt mintha egy egész nap telt volna el a válassza között. Szinte mindent érezni kezdtem. Adam! Ordítottam magamban. Kérlek...Az arca 1000-szer megváltozott.

-Angyalok. Angyalok vagyunk. És te is az leszel kevesebb mint 48 óra múlva.