2011. január 31., hétfő

9.fejezet

Egy kicsit össze csaptam, de nekem tetszik:P Már kész van a 11. mindjá teszem. Csak legyen legalább 2 komm:))














9.fejezet.

Úgy tűnt az életem teljesen megváltozott. Egyrészről sose fogok tudni megbocsátani 100%-ig Adamnek, de a másik részem örülten szerelmes belé, és valószínűleg az erősebb része. Adammal minden nap együtt vagyunk, szinte minden percben.
Persze mindenkit letablózott az átalakulásom. Én sem éreztem azt, hogy ez én lennék. Mikor a tükörbe nézek, nem a megszokott arc néz vissza. Ez egy bombázó arca volt. Természetesen minden ember megfordult utánam az utcán, még a nők is. De más részről pedig boldog voltam, hogy ilyen lettem, mert így senki sem kérdőjelezi meg – még én sem – hogy Adamhaz tartozom. Apa sem akarta elfogadni teljesen az átalakulásomat. Elmondtam neki annyit amennyit tudnia kellet, vagyis keveset. Viszont a kapcsolatom a szerelmemmel felhőtlen volt. Szinte minden egyes percben együtt voltunk. És ezt nem úgy kell érteni, hogy még wc-re is együtt járunk, nem. Az angyaloknak van egy olyan különleges képességük, hogy ha akarnak, akkor nem is gondolatait olvasták egymásnak hanem inkább, érezzük a másik helyzetét.
A szárnyam még úgy mond nem nőtt ki. Csak akkor kapom meg, ha már legalább egy embert megvédtem. De minden más képességem kifejlődött.
Képes voltam mások tetteit előre látni. Igaz csak annyira, hogy 1-2 másodperc, de legtöbb helyzetben ez is elég.
Tudtam az összes nyelvet. Csak hallanom kellet, és legyen az süket beszéd, vagy arab 1 perc alatt megértem és beszélem.
Ösztönösen tudom, ráhangolódom minden emberre. Azt mondom nekik amit hallani akarnak. Bármitől megvédem magam.
Ezt akkor fedeztem fel amikor véletlenül megvágtam magamat. Egy perc sem telt el és már nem volt sebem, csak egy karcolás, de az is eltűnt. Persze utána tovább kísérleteztem. Minden kicsit is éles dologgal megvágtam magamat, de minél kisebb volt 1 vágás annál hamarabb gyógyult be. Gondoltam arra is, hogy megöljem magamat, de nem mertem. Aztán ott volt a varázslat.
Ha valamire erősen koncentráltam felemelkedett, eltűnt, vagy éppen szétesett. Azt tette amit akartam. Kimerített mikor ezt csináltam, de egyre jobban bírtam. Minden esetre imádtam.
Az állatok azt tették amit akartam, hogy megtegyék. Ezt akkor fedeztem fel mikor az iskola kabala madarát kérleltem gondolatban, hogy repüljön el jó messzire és megtette. Utána tovább kísérleteztem, mint mindegyik erőmmel.
Eszembe jutott, hogy elköltözök apától. Nem voltam benne biztos, hogy megengedi. Csak 16 és fél voltam. A lányok az én koromban még azt sem tudják mi a szerelem. De én tudtam, és azt is hogyha apával maradok, csak veszélybe sodornám. Viszont azt sem tudtam, hogy hova mennék. Semmi esélyem sem volt a tervem megvalósításában, de tudtam, hogy megakarom csinálni.
Csupán 1 hét telt el azóta, hogy Adammal újból össze jöttünk, de annyi minden megváltozott, hogy úgy döntöttem, mostantól számolom az új életemet. Például a barátaim az iskolából már egyaltalán nem állnak szóba velem.
Stef és Lizy megkérdezték, hogy mi van Nooral. Azt a felelet kapták, hogy elment, és soha többé nem jön vissza, mert külföldön tanul tovább. És azért nem köszönt el mert, olyan hirtelen jött a költözés. Senkit sem lepett meg, mert ismerték Noort.Stef úgy tett mintha semmi sem történt volna, így én is hasonloan cselekedtem. Tudtam, hogy nehéz lesz, de angyal voltam, és volt egy barátom, aki mindent megtett volna értem. Így elkezdödött a második életem ami, reményeim szerint, sokkal jobb lesz mint az első.


Megtudtuk, hogy Amsa miért hívott volna össze minket, ha nem ölöm meg majdnem Jhost. Amsanak egy lányt kellet megvédenie Jessica-tól. Jessicanak szüksége van a lányra, mert az ő lelkével mindennél erősebbnek érezné magát. Ugyanis a lány a valaha élt legerősebb sikoltó, Anna lányának az unoka testvére. Semmilyen erőt nem örökölt, de Jessica attól tart, ha ő nem öli meg, majd valamelyik másik társa teszi meg. Amsa kapta a feladatott, hogy megvédje Kartiet. Kartie egy olyan városból származik, ahol csak gazdagok élnek. 14 éves, és azt hiszi az egész világ az övé. Tudja, hogy Jessica rá vadászik, de annyira nyilván valónak tartja, hogy megvédjük, nem is aggódik. Karite szülei úgy tudják, hogy Elezaral, az új pasijával, fog eltölteni több időt. Annyira bíznak a lányukban, hogy simán elengedték. Természetesen Elezar még nem is látta Karitet. Amsa találta ki az egész mesét.
Mindenki megkapta a maga feladatát. Eric és Jhos Karite szüleire vigyáznak, Elezar és Amsa Jessicat figyelik, és én meg Adam Kariteval leszünk minden percben. Tudtam, hogy alkalmas vagyok a munkára, de izgatott a dolog, hogy mi fog történni. Szombat délutánra ígérkezett Karite érkezése. A gyárba hozta Adam. Nem tetszett, hogy akár egy pillanatra is megkel válnom tőle, de beleegyeztem. Szinte érezni lehetett a feszültséget. Lopva Jhos felé néztem. Ő nem viszonozta. Tudtam, hogy mit érez. És nem voltam boldog, hogy ezt tettem vele. Hirtelen kinyílt az ajtó és belépett Adam. Szó nélkül a karjaiba vetettem magamat, és erősen megöleltem, aztán szenvedélyesen rátapasztottam a számat az ő szájára, és amilyen erőszakosan csak tudtam, ott tartottam. Nagy örömömre viszonozta a csókomat. Mikor elengedtük egymást, csak akkor néztem körül a teremben. Először semmit sem láttam, csak a többiek szégyenkező pillantásait. Aztán pontosan Amsa előtt meg pillantottam Karitet. Leesett az állam. Kartie nem volt magasabb mint én, sőt talán egy fejjel kisebb is volt. Az alkata karcsú, de ugyanakkor még is csúnya. A haja hosszú szőke, de fekete csíkokat festetett bele. A szemét erősen kihúzta feketével, amitől káprázatosan festett, és szerintem nem volt rajta több smink, csak egy kis szájfény. Egy hihetetlen rövid szoknya volt rajta, ami szorosan keresztezte sima lábait. Igaz esett a hó, de még csak egy harisnya sem volt rajta. Magas sarkút vett fel a szoknyához. Rózsaszín mini toppot ami talán, csak a mellét fedte le, és hozzá egy bőrdzseki ami nem volt becipzározva. Az övén egy nagy koponya volt. Körmeit feketére festette, és egy pirszing volt a szája alatt. Mindent össze vetve, olyan volt mint egy 18 éves, legalább. Minden cucca márkás volt. Mikor látta, hogy befejeztük, oda lépett hozzánk.
- Helo! Az én nevem Kartie, és tetszik a pasid.
Annyira letablózott az amit mondott, hogy nem nagyon tudtam megszólalni. A hangja erősen csengett a fülemnek, és mire felfogtam, hogy mit mond, már félre is lökött, és Adamre vetette magát. Adam kezeit erőszakosan a hasára tette, és nem engedte hogy levegye, és már csókolta is. Adam talán egy pillanattal később tolta el magától, mint azt én elvártam volna tőle. De Kartie nem engedett. Felemeltem a kezemet, és Kartie egy perccel később már a levegőben repkedett. Adam azonnal oda ment hozzám, és átfogta a derekamat. Én azonnal megbocsátottam neki. Kartie sikítozott, mire letettem. Elezar mellé lépett, csak annyira, hogy ne tudjon Adam elé menni.
- Te szajha! Hogy merészelsz?!
Adamhez hajoltam, és szenvedélyes csókot nyomtam a nyakába, majd elé léptem.
- Kartie. Nem vagy jobb nálam, és ha még egyszer a pasimra, akár rá nézel! Engem nem érdekel, hogy ki vagy, de ha egy kézzel is hozzá érsz, esküszöm megöllek. Ne merészelj a közelébe menni. Megértetted?
Csöndben maradt.
Amsa elvitte, hogy megmutassa a szállodáját, én pedig Adammal együtt a gyár egy elhagyatott termébe léptünk. Itt szokott velem gyakorolni. Persze mindig megver, ha arról van szó, hogy ki tudja gyorsabban letámadni az ellenfelet. Most viszont úgy sejtettem, hogy nem a kiképzésem miatt hozott ide. Amint becsukta az ajtót, magához vont, és a nyakamba temette az arcát.
- Bocsi. Hogy úgy leordítottam a fejét, a leendő barátnődnek!
Mérgesen félszúszant, én pedig felnevettem. A kezemet a fejére tettem és szabály szerűen ráugrottam. A lábaimat a dereka köré fontam, ő pedig megtámasztott. Így forogtunk, vagy 5 percig, és mindketten felhőtlenül boldogak voltunk. Mikor letett, csak akkor vettük észre, hogy a teremben minden ócska limlom a levegőben repült, körülöttünk. Mindketten nevettünk.
Egy 5 perces csókolózás után, Adam intett, hogy üljünk le.
- Szerinted képes leszel arra, hogy megvédd Kartiet?
Ez a kérdés gyomron ütött. Hisz ha ő nem biziik abban, hogy képes vagyok rá, akkor mégis ki?
- Nem bízol bennem?
- De! Csak nem voltam biztos benne, hogy te hiszel e magadba. Jane...
Mikor a nevemet mondta már a nyakamnál volt. Én úgy tettem, mintha észre se venném, és folytattam a beszélgetést.
- Én bízok magamban. De őszintén szólva, nem tetszett ahogy lesmárolt...
Hirtelen abba maradtak a csókok. Kezével kényszerített, hogy nézzek a szemébe.
- Vissza toltam.
- Igen, igen, igen. De mégis! Kicsit hagytad, hagy csócsálja a szádat!
Elfordultam tőle. Utáltam amikor veszekedés felé közelítettünk.
- Mondjuk így...?
És megcsókolt, gyengéden, nekem kicsit túl gyengéden. Folytatni akartam a veszekedésünket, de túl csábító volt a gondolat, hogy a karjaiban legyek, ezért bele mentem.
- Nem egészen...
- Akkor így...?
És erősebben zárt a karjaiba.
- Közelít...
Ekkor az egész testemet az ölébe vonta, és teljes formájában csókolózni kezdtünk. Ez vagy úgy 10 percig tarthatott. Mikor mindketten elengedtük egymást, hogy levegőhöz jussunk, csak akkor jutott eszembe a normális életem.
- Mennem kell.
- Mi?- kérdezte, szinte pánik szerűen.
- Sajnálom, de holnap töri dolgozat. Egy hét és vizsga, nekem meg még be kell adnom egy esszét.
- Megcsinálom! Maradj!
Már fel is álltam. Ő még mindig a földön hevert.
- És akkor, hogy fogok vizsgázni? Semmit sem fogok tudni!
Kezeit a fejére tette mintha nagyon fájna. Én viszont már ismertem a trükkjeit.
- Szia.
És már ki is léptem a szobából. Mindig megdöbbentett, hogy mekkora ez a gyár. Ahol mindig ébredtem, az csak az elő szoba volt. Ahol Adammel szoktam gyakorolni, azt volt a néhai dolgozok öltözője, és csak utána jött egy kis kert, amit már Eric épített, utána meg az igazi gyár. Azt is megtudtam, hogy a gyár régebben opel kocsikat gyártott. A fő részében, még nem voltam.
A napjaim nagy részben úgy teltek, hogy iskolába mentem, köröbelűl 4-5-ig, utána rögtön ide, találkozok Adammel, gyakorolunk, és csak utána haza. Ezért legtöbbször csak 11-12-kor érek haza, mivel a gyakorlások 50%-a azzal megy el, hogy Adammel faljuk egymást.
Az előszobából, Eric ragyogó mosolya köszöntött. Mióta megpróbáltam megölni, csak még jobban rám indult. Ahányszor csak találkozunk, csókot dob, és úgy tesz mintha elájulna. Felemelt kézzel jeleztem, hogy hagyjon, és a táskámhoz léptem. Mire felegyenesedtem, Adam már előttem állt.
- Elmennél búcsú nélkül?
Táskámat a vállamra akasztottam, és az ajtó felé indultam.
- Tudod már nagyon unom, hogy nem akarsz bele törödni,hogy nekem ÉLETEM van!
- Hé állj már meg! Jane!
Már kint voltunk a parkolóban (amit rendbe hoztam), mikor megragadta a kezemet.
- Ne haragudj már! Csak nem akarom, hogy elmenj!
- Én sem akarom. De vannak köteleségeim.
- Igazad van! Bocsánatott kérek.
Megfogta mindkét kezemet, és vágyakozva nézett rám.
- Persze, hogy megbocsátok Adam! Csak arra kérlek, hogy próbáld megszokni.
Az arcomra egy csókot nyomott.
- Már meg is szoktam!
Mosolyt csalt az arcomra.
- Én vagyok a legszomorúbb, azért mert el kell mennem. Szeretlek.
A másik orcámra is nyomott egy csókot.
- Én jobban. Szeretlek.
Átölelt, én pedig elmerültem a szerelemben. Nem tudom, hogy meddig állhattunk így, de egy éles hang miatt egyszeribben szét libbentünk. Kartie állt előttünk.
- Meg zavartam valamit?
Ugrani tudtam volna, de csak mosolyogva nemet intettem, Adam pedig még boldogabban helyeselt nekem.
- Adam szeretném, ha elkísérnél, vacsorázni! Nagyon félek egyedül...
Vicsorogni volt kedvem. Adam kocsija, a parkolóban, már megint a levegőben volt.
- Csak akkor ha Jane is velünk tarthat.
Mosolyt erőltettem az arcomra. Nem akartam egy féltékeny barátnő lenni, ezért illedelmesen válaszoltam.
- Ó nem, nem. Mennyetek csak! Nekem úgyis tanulnom kell. Adam este jössz?
Kartie felkapta, Adam pedig lehorgasztotta a fejét a válaszomra.
- Komoly? Jöhet Adam? Ó ez olyan izgi! Megyek szólok Ericnek, hogy ne keressenek!
És már a gyárban is volt. Mikor Adam megbizonyosodott róla, hogy már hallótávolságon kívül van, hozzám fordult.
- Miért?
- Tanulnom kell. Jó mulatást!
- Jane! Gyere már!
- Én veled ellenben nem vagyok egy féltékeny ember! Nyugodtan menj ha úgy tartja kedved! Ha te az ilyen kicsikre buksz... Menny!
Mint én, úgy ő is hamar felkapta a vizet.
- Tudod, én mondtam, hogy nem megyek vele! Neked kell olyan nagyon tanulnod, nem nekem! Istenért! Pont egy gyereken kell összevesznünk?
Felemeltem a kezemet jelezve, hogy nem kívánom tovább folytatni a beszélgetésünket. A busz megálló felé indultam, de hallottam ahogy utánam kiállt:
- Jó menj csak!
Eltöröltem a kezemmel, egy könnycseppet.


A buszon ültem, mikor rá jöttem, hogy csakis magamat hibáztathatom. Hisz én engedtem el, és én vesztem össze vele. Mi van ha tényleg csókolózni fognak? Nem Adam nem tenne ilyet velem. Csak egy megálló volt a házunkig. Szórakozottan szálltam le a buszról, és indultam a bejárathoz. Már fél 10 volt. De nem érdekelt.
Bent apa már tv-t nézett. Intett, nekem meg eszembe jutott, hogy mi a tervem.
- Apa? Beszélhetünk?
Lemondóan kikapcsolta a tv-t.
- Persze kicsim. Miről lenne szó.
Nagy levegőt vettem.
- Ugye emlékszel arra amit 1 héttel ezelőtt meséltem neked?
- Persze, persze.
- Ha itt maradok, akkor csak nagy veszélybe sodornálak. De ha viszont elköltözhetnék... Minden más lenne. Nem lennél ilyen nagy veszélybe. Mielőtt válaszolnál csak gondolj bele! Kérlek.
Pár percig csak a semmibe bámult.
- Hova költöznél? Adamhez?
Ha akkor még együtt leszünk, úgy gondoltam.-gondoltam
- Igen. De nem lenne semmilyen szex, se semmi. - Még csak 16 éves vagy! Nem lenne tiszta a lelkiismeretem...
- Rendben. Felejtsd el. Jó éjt.
Már indultam is az emeletre mikor utánam szólt.
- Jane!
Azonnal vissza mentem.
- Igen?
- Megígéred, hogy mindent 2-szer meggondolsz mielőtt megtennéd?
Nem akartam hinni a fülemnek.
- Persze!
- Olyan jó voltál, mikor meghalt June. Valamivel viszonoznom kell. Plusz ismerlek, és csak akkor kérnél ilyet tőlem, ha tényleg szeretnéd. Szóval igen Adamhez költözhetsz. De csak 2 hónap múlva. A vizsga időszak után.
Megöleltem, és felmentem a szobámba. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, csak utána kezdtem el őrjöngeni. MEGENGEDTE! Igaz csak 2 hónap múlva, de ezt a 2 hónapot már játszva kibírom! És utána Adam! Mindent megtehetek amit eddig nem tehettem. Az egész szobám a levegőben volt.
A telefonomhoz kaptam – apa vett egy újat- és tárcsáztam Adam számát. Mikor már felvette, csak akkor jutott eszembe, hogy haragban vagyunk.
- Jane! Azt hittem nem hívsz. Jól vagy? Úgy röstellem amit tettem. Nem kellet volna olyan durvának lennem.
Ha eddig gondoltam is a támadómra, most már teljesen elfelejtettem.
- Én voltam a hibás! Sajnálom. De jegeljük. Azonnal gyere ide! Mondanom kell valamit!
Hirtelen megszakadt.
Nem telt bele 10 perc sem, Adam már a szobámban állt.
Nem tudtam, hogy hogyan viselkedjek. Hisz haragban voltunk, nem egészen 2 óráig. A kezemet ösztönösen eldugtam a hátam mögé, csak hogy ne vegye észre a harci sérüléseimet.
Fáradnak tünt, de nem volt mérges, mint mikor ott hagytam.
A nyakába ugrottam.
- Megengedte! Adam! Megengedte!
Viszonozta az ölelésemet, de utána eltolt.
- Ki és mit?
- Charse! Hogy hozzád költözzek!
Látszott az arcán, hogy ezt még nem tudja feldolgozni. 1 perc múlva már az ágyon hevertünk. 2 csók között szakítottunk időt egy-két kérdésre.
- Mikor?
Csók.
- Vizsga időszak után. Vagyis 2 hónap.
Csók.
- Szeretlek.
És megint csók.
- Nem kellene tanulnod?
- Kit érdekel?
- Tetszik a hozzá állásod. Bár ilyen lettél volna 2 órával ezelőtt is.
Úgy tettem mintha nem is hallottam volna meg. Felültem, ő pedig kényelembe helyezte magát.
- Mi volt Kartie-vel?
- Semmi. Csak egy hamburgerre vittem. De kit érdekel Kartie? Hozzám költözöl Jane!
Elöntött a boldogság mikor kimondta.
- Pontosan!
Végig simította a hajamat.
- Tudod, hogy mit jelent ez?
- Hogy a nap minden percében élvezhetjük egymás társaságát?
Bólintott.
Nem tudtam meddig akar maradni, ezért átöltöztem. Nem úgy tűnt, hogy szeretne elmozdulni a helyéről. Én bekapcsoltam a gépemet, és a gyűlölt esszére fordítottam minden erőmet. Ami nem volt könnyű miközben tudtam, hogy a világ legjobb pasija a szobámban ül, de nem vagyok mellette.
- Nekem valami nem stimmel Kartie-vel.
Felhagytam azzal, hogy a tanulásra figyeljek. Felé fordultam, hogy megcsodálhassam tökéletes testét.
- Kartie-vel? Vele semmi sem stimmel. Mégy csak 3-4 órája ismerem és máris azt gondolom róla, hogy egy hm... fura alkat.
Felállt és elém sétált. Vissza tartottam a levegőmet, hogy ne zavarjam meg a gondolataimat, amik most elég gyorsan cikáztak a fejemben. Vissza fordultam a gépem felé.
- Komolyan. Olyan furcsa. Nagyon emlékmeztett valakire. Csak nem tudom,hogy kire.
A hajamat rendezgette, és közben szórakozottan beszélt hozzám.
- Egyébként Kartie-vel 10 percet voltam. Nem nagy szám a csaj.
Forgattam a szemem. Felé fordultam.
- Oké. Megbocsátottam, de többször ne beszéljünk róla oké? Semmi kedvem ennek a pisisnek a tulajdonságait hallgatni.
Felemelte a hajamat, és csókot adott a nyakamra.
- Akkor miről beszéljünk?
Most először kérdezte meg, és csak egy olyan költői kérdésnek szánta, én mégis megakartam tudni dolgokat.
- Komoly? Kérdezhetek?
Azonnal abbahagyta, és leült az ágyamra.
- Akkor kérdezek.
Bólintott.
- Miért lettem egy szőke bombázó?
- Mikor átváltozol a szervezeted automatikusan felcseréli a géneidet. Mivel arra vagyunk programozva, hogy megvédjük az embereket. Bárhogy néztél ki azelőtt, még szebbé tesz az átalakulás.
- Nem tudok vissza változni?
Nemet intett.
- Kartie mennyi ideig lesz velünk?
Nem tudtam mi lesz a válasz, de már most fintorogtam hozzá.
- Amíg meg nem öljük Jessicat.
A gépemet véglegesen kikapcsoltam. Feladtam, hogy a tanulással foglalkozzak. Adamnek felajánlottam, hogy aludjunk 1 ágyban, de ő a földet választotta, egy matraccal. Jó éjt kívántunk, de én még nagyon sokáig nem bírtam elaludni, mivel még mielőtt lekapcsoltam volna a lámpát észre vettem, hogy a sebem amit a támadom ejtett rajtam, egy szabályosan elhelyezkedő csillagot alkotott. Nem tudtam miért nem gyógyul be. Mikor kinéztem egy kísértetiesen ismerős szempár szegeződött rám. Összerezzentem, de mire szóltam volna Adamnek, eltűnt. Az ablak viszont megőrizte a helyét – egy csillag volt bele karcolva.

2011. január 16., vasárnap

8.fejezet

Helokabeloka
Itt a várva várt 8.feji... bár sztem senki nem várta, de m1. Van pár durva rész...  sokak örömére. Na most mint látjuk, a cserélet sikerült elbaszarintanom. sorry

8.fejezet


Még akkor is sírni volt kedvem Adam miatt.
Egy fekete kardigán, és egy fekete szoknya volt rajtam, egy conversel, ami szintén fekete volt. A hajamat a kapucnim alá dugtam, és vártam Jhost. Az uszoda előtt álltam, és kész voltam elfelejteni Adamat (legalábbis azt hittem), csak egyetlen percre is. Az eső természetesen zuhogott, viszont én nem fáztam. A kocsik gyorsan suhantak el mellettem. Meg akartam tudni hova mennek, kiket szállítanak, és hogy miért nincsenek egyedül. Mert egy ember sosincs egyedül. Ott van neki az őrangyala. De nekem nincs többé őrangyalom. Mert én is az lettem. Csak akkor döbbentem rá mekkora felelősség az ha valakiért felelsz. És én felelni fogok. Egyedül. Nem lesz ott Adam, sem anya. Anya meg tudott volna tanítani.
Vissza gondoltam azokra az időkre amikor még nem tudtam, hogy angyal vagyok. Az sem volt sokkal jobb.
Mindenki csak sajnált. Ott volt viszont Noor. Aki már nincs itt. Nincs velünk. Nincs velem. Egy könnycseppet töröltem le az arcomról. Éreztem ahogy a kardigánom zsebében megrezzen a telefonom. Stef volt az. Eszembe jutott,hogy Noort kereste még reggel.
 Lehet, hogy már kiderült a halála. Elakartam dobni a telefont. Felemeltem és olyan erősen szorítottam ahogy csak bírtam. Egy idő után föl mondta a szolgálatot, hangosan szét roppant. Teljes erőmből a földnek vágtam. A víz hamar átmosta, még egy utolsót villogott aztán végleg elsötétült.
Haza akartam menni,de megígértem Jhosnak, hogy találkozom vele.. Csak egy csók. Ezzel köszönt el. Akkor még Adam az életemben volt. De most?! Sehol sincs. Az eső már szét áztatta a ruhámat. Vajon Adam azért ment el mert féltékeny volt Jhosra? Vagy csak mert nem szeretett? A  hasamra kaptam a kezemet. Mintha fojtogattak volna. Eddig az uszoda erkélyén alatt álltam, és csak a kocsik által felcsapott víz miatt áztam el , de most ki mentem a járdára. Élveztem ahogy az eső végig pereg az arcomon és onnan le a nyakamra, és így tovább. A kapucni leesett a fejemről.
Hirtelen éreztem ahogy egy idegen kéz megragadja a derekam, és könnyedén felemel a földről. Leírhatatlanul meglepődtem. Olyan gyorsan történ, hogy nem láttam az arcát. Az esőtől felcsúszott a derekamnál a kardim, és a bőrt érintette az idegen. Az ujjai erősen belemarkoltak a bőrömbe, és könnyedén le-föl mozgatta rajta az ujjbegyeit. Kellemesen meleg volt a keze. A kezeim automatikusan az ő kezére zárultak. Ő már le is tett, csak úgy hogy háttal legyek neki. Megbabonázott, az ahogy hozzám nyúlt.
-Elég-sziszegtem.
Ő csak a fülembe nevetett. Kezeit még erősebben a derekam köré fonta. Nem volt ismerős a nevetése.
- 
Szia!
-  Jhos. Megijesztettél.
-  Bocsi.
Végre felém fordult. Gyorsan behúzott az uszodába.  Egyáltalán nem ázott el, ellenben velem. Elszégyelltem magam, amiért egy percre is megfordult a fejemben, hogy bántani fog.  Jhos egy fehér inget viselt rajta pedig egy bőr dzsekit, fekete farmerral és torna cipővel.
-  Nincs rajtad fürdőruha!-vont kérdőre elszontyolodva.
-  Ahogy rajtad sincs- nevettem.
-  Ez igaz. Nincs kedved beülni valahova? Ha már fürdeni nem tudunk.
Végig néztem magamon. Tiszta víz voltam.
- Nem hinném, hogy beengednének egy ilyen lányt.
- Milyet? Egy ilyen gyönyörű lányt?
- Egy ilyen vizes lányt!
- Majd csal elintézzük valahogy.
És már húzott is az uszoda büféje felé.
Mikor meglátott a kiszolgáló fiú rögtön leejtette az állát. Jhos magához vont. A büfés srác oda jött az asztalunkhoz, de előtte még jó alaposan végig mért. Zavarba jöttem, főleg akkor mikor megnyalta a száját.
- Hozhatok valamit?
Ösztönösen eltakartam a mellemet, mert folyamatosan azt bámulta.
- Miét kérsz Jane?
- Csak egy pohár vizet. Köszi.
- Én pedig egy hamburgert, és egy spriteot. Kösz.
A fiú csak bólintott és elment. 
Jhos egy ideg csak nézte ahogy az emberek ki be mennek az uszodából.
 Én sem szóltam semmit. Megnyugtató volt vele lenni. Elfejtettem Adamat, és Noort. Végül szórakozottan elkezdtem babrálni a karkötőmmel.
- Mi a baj?
Felkaptam a fejem.
- Honnan veszed, hogy baj van?
Elhúzta a száját.
- Nincs?
- Nincs. Vagyis Adammel valószínűleg szakítottunk.
Érdeklődve mért végig. Ne bízd el magad . Összerezzentem. Beletelt pár másodpercbe míg rájöttem, hogy a gondolatait hallottam. Témát váltottam.
- Mi van Amsaval?
- Mi lenne?
Forgattam  a szemem, mire ő megsimította a kezemet.
- Nem jártok? Tegnap még úgy tűnt, hogy jártok.
Most ő forgatta a szemeit.
- Csak csókozzunk. Még.
Kuncogtam.
- Még?
Jhos láthatóan nem kívánt válaszolni. Megjött a büfés fiú.
- Az ásvány víz, a hambi, és a sprite.
- Köszi.-köszöntem meg. A fiú elpirult.
- Aham kösz.- bökte oda Jhos. Büfés ellenszenvesen rámeredt aztán elment.
Én zavartan az ásvány vizemmel babráltam, mire Jhos ugyanezt tette csak a sprite-jával. A hajam már egész jól megszáradt, és szórakozottan bele túrtam. Nem én kértem a találkozót, ezért nem nekem kell témát kezdeményeznem, de mégis ez így olyan kínos volt. Csak elővettem a telefonomat, hogy babráljak valamivel, de más nem volt a kezemben ezért rá esett a választásom. Pontosabban elő vettem volna, ha nem törtem volna szét alig 15 perccel ezelőtt. Észre vehette, hogy nekem így kényelmetlen, mert így szólt:
- Mi történt Adammal?
- Mi történt Amsaval?- vágtam rá a támadó kérdést, talán egy kicsit túl gyorsan. Jhos azonnal magába fordult, és nem szólt hozzám. A hamburgere érintetlen maradt, ő csak a messzibe bámult. Ha lett volna jobb dolgom, most elmentem volna valamilyen béna kifogással, de nem akartam tovább sírni.
- Ne haragudj. Nem akartalak megbántani.
- Nem haragszom.
És erősen megszorította a kezemet.
Eszembe jutott ekkor Charse.
- Megkaphatom a telefonod?
Értetlenül nézet rám ,de végül az asztalra lökte. Komolyan olyan gyerekes volt. Intettem, hogy mindjárt vissza jövök, és elmentem az ajtóig. Automatikusan tárcsáztam apa számát. Már az első csöngés előtt felvette.
- Szervusz.
Rideg volt, és kimért a hangja.
- Apa! Szia. Csak azért hívlak, hogy egy barátommal találkozom, és lehet, hogy nála is alszom. Ne nagyon várj haza.
- Nem Jane. Haza jössz, és hozod azt a Elliket is.
Hát persze. Apa  még mindig itt tart. Adam. Most először mondtam ki a nevét, úgy hogy nem azon gondolkoztam vissza jön e. A szemeim mégis megteltek könnyel, és zihálni kezdtem. Mi lesz velem ha a puszta említésre már sírni kezdek? Mi lesz ha Amsanak szüksége lesz ránk és ő is ott lesz? Ezt semmiképpen nem akartam. De lenyeltem szomorúságom, és magabiztos hangon válaszoltam.
-Nem Adammal vagyok. Adam egy ismerőse hívott randira. Vele vagyok.
- HOGY MI?
Látszólag még jobban kiakadt azon, amit én nyugtatás képen mondtam neki. Gyorsan visszaszívtam a szavakat.
- Vagyis ő is itt van! Meg Adam is. De Jhos már elment. Akkor haza hozom Adamat. 1 óra és otthon.
- Otthon.
És megszakadt. Mikor végig pörgetem a beszélgetésünket, már tudtam mekkora kelepcébe csaltam saját magam. Hogy vigyem haza Adamat ha azt sem tudom,hol van? Vagy mit csinál? És hogy kivel csinálja? Ezek a gondolatok olyan mélyen szántott féltékenység rohamot idéztek elő, hogy azt hittem elájulok. Mi van ha Adam éppenséggel egy másik lánynak mondja azt, hogy az őrangyala? Ezt nem bírnám elviselni. Mégis magabiztosságot tetetve beletúrtam a hajamba és megfordultam,hogy elinduljak Jhos felé.
Csakhogy Jhos pontosan mögöttem állt, és várt. Még sose voltam hozzá ilyen közel. Az illata megbolondított, de leginkább azért mert Adamra emlékeztet. A haja ebből a megvilágosításból sokkal inkább aranynak tetszett mint szőkének. Többek közt azt is megfigyelhettem, hogy a szája – csak úgy mint Adammé- tökéletes ívbe torkollott. Mikor észre vette, hogy így felmérem lágyan felkuncogott.
Gyűlöltem magam, amiért erről is Adam mosolya jutott eszembe. A kezével az én kezemet kereste. Minden mozdulattal azt sugallta, hogy törődik velem. Én mégsem akartam neki adni azt amit már Adam porrá tört: A szerelemem. Gombóc gyűlt a tokromban mikor rájöttem, hogy szeretnek, csak én nem vagyok képes ezt viszonozni. Jhos a kezébe zárta az én kezemet. Elfordítottam a fejemet, de kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Ajkai hangtalanul formálták a mondatott, de nekem tele volt könnyel a szemem, ezért nem értettem, csak az utolsó szót: nem jön.. Szóval tényleg ennyi volt? A szerelemem elhagyott? Végleg? De ezt honnan is tudhatja Jhos? Válaszolni nem tudtam, mert vadul magához ölelt. Nem viszonoztam. Lassan eltolt és kivette a telefont a kezemből.
- Indulnunk kell. Apukád már vár.
Nem válaszoltam, mert nem értettem. Ha hallotta apámmal való beszélgetést, akkor azt is hallania kellet, hogy Adamat várja, ő pedig nem Adam (bármennyire is szeretném, ha ő lenne)
- Mih?
- Még nem látta Adama-et igaz? Akkor beadjuk neki azt, hogy én vagyok Adam.
Hogy ez miért nem jutott előbb eszembe? De nem voltam benne biztos, hogy képes leszek eljátszani, azt hogy Adam még mindig velem van.

A szobámban ültem,és vártam, hogy Jhos végre kijöjjön a fürdő szobámból. Miután apa látta Jhost és beszélt vele elküldte, engem meg a szobámba parancsolt, de mire felértem már a fürdő szobámban volt, mondván tussolnia kell. Én az ágyamra roskadtam, és azon gondolkoztam vajon ha Jhos kijön a fürdőszobából, mit fogok majd neki mondani. Hogy köszönöm? De nem akartam hazudni. Nem voltam neki hálás. Nem akartam azt kapni amit ő nyújtott. Nem akartam látni, hogy még jobban hiányozzon Adam. Mert biztos voltam benne, hogy Adamba vagyok és leszek is mindig szerelmes. Mire ezt végig gondoltam Jhos már előttem állt fél pucéran: csak egy fehér törülközött csavart a dereka köré. Az ő felső teste, akárcsak Adamé, tökéletesen ki volt dolgozva.
 Feltörtek az emlékeim, és mielőtt rá jöttem volna mit csinálok, és ez hogy hat a környezetemre, már a jobb kezemet Jhos hasára fektettem. Erős volt, de mégis nagyon meleg. Mire észbe kaptam Jhos kezei már az arcomon voltak. Ellenkezni próbáltam de ő a kezemet a hasára tolta. A fejemet ráztam, de nem érdekelte. A kezemet a hasáról próbáltam lefeszíteni ,de nem hagyta.
- Jhos! Várj!
A fejét a nyakamhoz húzta. A mini szoknyám felgyürdött, és kilátszott a bugyim. De nem hagyta, hogy visszahúzzam. Mikor a kezével gyöngéden végig szántotta a testemet érintette a bugyimat. Erre a mozdulatra felszisszentem, de nem hagyta, hogy eltoljam.
- Mondj egy jó okot, és nem folytatom tovább.
A kezeimet a vállára fektettem, hogy eltolhassam magamtól, de nem nagyon hagyta.
- Még túl gyors.
- Aha. Mert ma szakítottál Adammel?
Mindig is túl gyors lesz-tettem hozzá magamban.
- Igen. És mert te Amsaval jársz.
Az arca elkomolyodott, de a következő pillanatban már a hasamba dörgölte a fejét. Zavarba hozott, és leakartam állítani. Éreztem, hogy mikor ott volt a feje a hasamnál, egy könnyed csókot nyomot oda. Bármennyire nem akartam szeretni, de olyannyira hasonlított egy ázott kutyára, hogy nevetnem kellet.
- Megoldjuk!
Megfogta a derekam, és feljebb tolt az ágyon. Kezdet idegesíteni ez a helyzet.
- Apa a házban van! Ha sikoltok meghallja.
De nem érdekelte. A combomat erőszakosan dörzsölte. Nem akartam sikoltani. Olyan valószínűtlen volt, hogy pont apának kelljen megvédenie Jhostól. A kezemet a nyakára tette, és a nyakamba csókolt.
- Jhos.- nyavalyogtam.
Türelmetlenül folytatta a combom vizsgálását. Aztán mikor a tenyerét a fenekem alá akarta csúsztatni erősen eltoltam magamtól.
- Mi van?
- Nem most akarom.
 Nem hallgatott végig. Már az ölébe is vont. Kezdtem pánikba esni. A kezét a nyakamra helyezte. Halkan sikítottam.
Jhos arca megmerevedett. Rögtön  eltolt magától, és felállt.
-Jane én nem akarlak bántani. Azt hittem te is ugyanezt érzed irántam!
A szeme annyi szomorúsággal volt tele, hogy megsajnáltam, és a kezét a kezembe temetem.
- Én...én is...de nem várhatnánk egy kicsit? Még azt sem tudom, hogy működik a képességem.
Az arca rögtön felvidult, és intett, hogy várjam meg. Egy percre eltűnt, aztán előttem állt teljes felszerelésben.
- Hova megyünk?
- Meg tanítalak egy két dologra, hogy hogy működik ez az angyaloknál.
Nagyon csábító volt az ötlet, de tudtam, hogy holnap már nem hiányozhatok a suliból.
- Mi lenne ha inkább hétvégén ejtenénk meg ezt a bemutatót?
Ledöbbent.
-Suli.
- Jah tényleg. Akkor mondjuk mit szólsz a csütörtökhöz?
Elmosolyodtam.
- Rendben.
- Akkor megyek. Szia.
Felálltam és oda mentem hozzá.
- Szia.
A kezével megérintette az arcomat, én pedig bele feledkeztem az érintésbe. Abban a percben boldog voltam. Egy viszlát-ott suttogót és eltűnt.

A napjaim lassan és unalmasan teltek. Noort még senki sem fedezte fel. De szerintem igen, csak nem hozzák nyilvánosságra. Mert nagy botrány lenne, ha kiderülne, hogy Jerse leggazdagabb tinije meghalt. Stef nem áll szóba velem. Nem is zavar,mert nem akartam hallgatni ahogy szidja Adamat. Mondanom sem kel, hogy Adam, Jhos, Amsa, és a többiek már rég nem jártak suliba. Látszólag ez csak miattam volt fontos. Egyik óráról a másik órára sétáltam és néztem a többi embert körülöttem. Lizy néha-néha felém intett, de én nem reagáltam rá. Egyedül a csütörtököt vártam de azt nagyon. Charse sem kérdezősködött többet Adamről.
 Csütörtök délután Stef jelent meg előttem.
- Jane.
Meglepődve fordultam felé. Az elmúlt  napokban mintha nem is élt volna. Mindenki kérdezgette, hogy mi a baja, de nem válaszolt, még Lizynek sem. Most is szörnyen sápadt volt, és kialvatlanok a szemei. Kedvem támadt megölelni, de nem tudtam mit mondjak neki.
-Stef? Minden rendben van?
Összeszorította a fogait és nemet intett a fejével. Tudtam,hogy a sírás kerülgeti. A  vállára tettem a kezem,és át öleltem. Hiányzott. Mindig akkor jövök rá, hogy mennyire hiányzik az életemből a normálisság,mikor éppen elveszitek belőle egy darabot.
-Noor.
Megmerevedtem.
-Noor? Mi van vele?
Végre rám emelte fáradt szemit.
-Szerintem meghalt.
Úgy néztem rá, mintha azt mondta volna, hogy létezik szerelem.
- Stef...Stef! Mi?...miért??
-Még mikor felhívtalak, hogy nem láttad e Noort... Utána a szüleit is hívtam, de nem vették föl, ezért elmentem hozzájuk. Éppen akkor bocsátottak el 2 szobalányt. Azok nagyon sírtak és azt suttogták, hogy szegény teremtés, meg hogy sajnálják, hogy meghalt. Azonnal elmentem onnan, és vártam, hogy felhívjon Noor. De nem hívott. Persze megkerestem az egyik szobalányt, és hallotta Noor sikoltását. Nem tudom mi történ Jane, de azt hiszem soha többé nem látom Noort.
A sírás kerülgetett. Ő mondta ki először azt amit már nagyon régen tudtam, de nem mertem bevallani se a világnak, sem magamnak.
- Stefan. Noor mindig is szeretett játszadozni velünk. Csak elment valahova. A szülei biztos mindent világgá kürtölnének, ha meghalt volna.
Nem nyugtatta meg.
- Emlékszel mikor még nem jöttek Adamék?
Mosolyt csalt az arcomra az a sok emlék.
- Bárcsak sose változott volna meg a helyzet . Akkor olyan boldogak voltunk. Szerettük egymást.
Mintha egy fényév telt volna el. És tényleg boldog voltam, és tényleg szerelmes voltam Stefbe.
- Nekem is tetszett-valltam be.
- De mindketten mással járunk.
-Igen. Jó lenne, ha nem lenne senkink. Csal mi ketten.
Mire észbe kaptam már kimondtam. Stef szemeiben megjelent a reménység. Hogy még mindig szeretjük egymást.
- Komoly? Mi ketten? Csak?
- Öhm...persze.... meg Noor és Lizy. A barátok.
Elszontyolodott.
- És Adam?
Megfogta a kezemet.
- És Adam.
Egy ideig csak csöndben ültünk, és vártuk a pillanatot. Végül Stef törte meg a csendet.
- Nem csókolóztam azóta, hogy megcsókoltalak téged.
Elszégyelltem magam, mert én csókolóztam Adammal. Ő csak velem.
- És Lizy? Nem jártok?
- Ohh de. Viszont sosem csókolom meg. Csak puszi. Lizy kedves lány, de soha nem fogok vele járni.
Egészen közel húzódott hozzám. Tudtam, hogy mi következik, és egyáltalán nem akartam. De úgy éreztem tartozok ennyivel Stefnek. Hagytam, hogy átkarolja a derekamat. Gyengéden megérintette a szájával az arcomat. Becsukta a szemét, és én is így tettem. Jó volt végre egy normális fiúval lenni.
 A szájával már egészen közel járt az én számhoz. A nyelvével könnyedén simogatta a bőrömet. Égett a testem, de nem a szenvedély miatt, nem. Amiatt égtem, mert nem akartam ezt az egészet. Nem akartam össze törni Stef szívét, mikor végre észre veszi, hogy semmi sem lesz köztünk. Nem akartam magamat erre a szintre vinni, hogy minden fiúnak megengedem aki, csak valamennyit jelent nekem, hogy megcsókoljon. Nem akartam neki is olyan ígértet tenni, hogy egyszer majd valamikor össze jövünk, mint Jhosnak. Csak egy valamit akartam, de azt nagyon. Adam. Ha ő kérne rá, hogy csókolózzak Stef-el, megtenném. Ha ő kérne arra, hogy feküdjek le Jhossal megtenném. De ő már semmire sem kér. Sőt. Stef biztos érezhette, hogy elönti a tűz az arcomat, de félre értelmezhette, mert még szenvedélyesebben kereste a számat. Engedtem neki.  A nyelvével kinyitotta az én számat, mire én félve hátrébb csúsztam a padon. A testét nekem nyomta, gondolom, hogy lássa menyire mehet el. De én még mindig nem tettem semmit. Hagytam hagy próbálkozzon szétfeszíteni az ajkam. Lábamat az ölébe tolta mire én válaszul, a kezemet a vállára tettem, és gyengéden próbáltam vissza tolni.  A hajamba túrt miről Adam jutott eszembe. Már megint itt kötöttem ki. Gombóc nőtt a torkomban, és egyáltalán nem élveztem ezt a csókot. Vissza akartam menni Adamhez. De ő dobott ki, és nem tehetem meg azt amit akarok, mert azt sem tudom, hogy hol van. Hallottam a fejemben ahogy a nevemet mondja.
- Jane.
Olyan életszerű volt. Legnagyobb meglepetésemre, mintha Stef is hallotta volna a hangot, azonnal elengedte a számat, felpattant, és  egy alakra meredt aki előttünk állt. Kérdőn néztem rá. Közben felháborodva néztem az alak felé, hogy hogy mer nézni, miközben csókolózunk. Mikor megpillantatom ki áll előttünk, azt hittem képzelődöm. Alig kaptam levegőt, a hasam szúrni kezdett, és kértem az agyamat, hogy ne űzzön ilyen szörnyű tréfát velem. Stefre néztem, hogy lássam ő mit szól ehhez. Olyan csöndben és ijedten állt, mintha egy baltás gyilkos lenne előttünk. Szóval tényleg ott állt. Lesimítottam a kezemmel a pólómat, mi kissé felcsúszott, és felálltam. Gondolatban már 100-szor megöltem magam, hogy így kellet látnia. De örültem is neki, mert úgy tűnhetett, hogy már túl vagyok rajta. Mégis. Annyira boldog voltam, hogy láthatom. Ott állt előttem, és a szája angyali grimaszra húzódott. Látszott a szemén, hogy legszívesebben ölne, és én azt képzeltem, hogy féltékenysége miatt. Többé nem gondoltam Stefre, sem Jhosra, sem Noora, se senkire. A puszta jelenléte elfelejtette velem, minden bajomat. Vártam, hogy megszólaljon, de csöndben fürkészte az arcomat. Képzeletemben végig játszottam, hogy mi van rajtam:
Egy fehér sztercses hosszujjú, egy fekete mini, egy magas sarkú fekete csizma, és a hajam pedig egy fekete hajráffal volt félre tűzve. Tűrhetően nézhettem ki. A hangom viszont még mindig nem jött meg. Azt akartam, hogy ő szólaljon meg. Hogy megtudjam, nem csak képzelem ezt a jelenetet. Hogy újra halljam a hangját. De legnagyobb bánatomra Stef köszönt el tőlem.
- Akkor most megyek. Viszlát Jane.
Nem néztem rá, és nem is reagáltam semmit a köszönésére. Türelmetlen voltam. Azt akartam, hogy végre elmenjen.
 Elment. Végre megtaláltam a hangomat.
- Adam!
Csak ennyi jött ki a torkomból. Annyira csodálkoztam, hogy itt van. Egy blézer volt rajta, fekete farmerral, és fehér torna cipővel. A haja egyszerűen, de mégis csodásan keresztezte az arcát. A gombóc ami eddig a torkomat kínozta egyszerűen eltűnt.
- Helo Jane.
Olyan szép volt a hangja. De nem volt benne semmi szeretett, sem megbánás. Csak udvariasság. A szeme sem volt kedves és hívogató, inkább kimért, és durva. Mindent összevetve Adamra nem is lehetett rá ismerni,de mégis megdobogtatta a szívemet. Az hogy ide jött – bármi legyen az oka – már önmagában is sokat jelenetet nekem. Be magyaráztam magamnak, hogy azért változott meg ennyire, mert hiányoztam neki.
Hiányzott ahogy kiejti a nevem. Nem akartam mutatni, hogy legbelül össze törtem, valószínűleg gyógyíthatatlanul. Szemrehányóan próbáltam beszélni vele, de minden egyes szavam a sóvárgást fejezte ki.
- Mit keresel itt?
Nem lepte meg a kérdésem.
- Beszéltem Jhosal, és megtudtam, hogy ma lenne egy találkozótok. De Amsa hívatott mindenkit, és én jöttem eléd.
Elkápráztatott az ahogy beszélt. Nem is tudtam mennyire hiányzik. De azt is kivettem, hogy most már én is angyal vagyok. Ha nem lennék, akkor nem hívna engem is Amsa. Féltem, hogy olyat bízz majd rám, amit nem tudok teljesíteni.
Mutatta az utat, hogy merre van a kocsija. 1 percre meg fordult a fejemben, hogy mi van, ha Amsa nem is hív és csak elakar rabolni. Arra jutottam, hogy ez lenne minden vágyam.

A kocsija ugyan olyan volt, mint akkor. Mérhetetlenül boldog voltam! Nem gondoltam, hogy  valaha ilyen boldog leszek egy kocsi miatt. Nem bírtam betelni Adam látványával. Csak néztem az arcát, és nem érdekelt, hogy látja e. Az emlékezetembe véstem minden apró porcikáját, hátha megint elveszítem.
Adam viszont csak az utat figyelte. Nem is nézett rám, sőt meg se mukkant. Próbáltam a képességemre hagyatkozni, de semmit sem éreztem. Talán ez is elveszett, csakúgy mint a hitem Adambe?
Csak akkor fordult felém, mikor leparkolt a jól ismert gyár előtt. Sokáig csak nézett, pont úgy mint én őt.
Megakartam érinteni, de nem akartam mutatni, hogy még érdekel.
- Beszélnünk kell.
Elvarázsolt a bájával. Sután bólintottam, de csak arra vágytam, hogy megint megszólaljon, és halljam tündéri hangját.
- Szerintem is.
Nem tudtam, hogy mit fogunk egymásnak mondani. Ő elhagyott, én összetörtem.  Ennyi az egész.
Válaszra nyitotta a száját, mikor Jhos bekopogtatott az ablakon. Leverve néztem rá.
Amit hétfőn még gyönyörűnek tartottam benne, mára már szinte csúnya lett, úgy hogy látom az igazi Adamat, nem volt szükségem már arra, hogy ő emlékeztessen rá.
Kinyitotta az ajtót, és lehajolt, hogy kikapcsolja a biztonsági övemet. Zavarba hozott, az hogy ezt is ő teszi meg. Nem mertem Adamra nézni. Miközben kikapcsolta az övemet, és felállt, megszorította a combomat. Még jobban elszégyelltem magam. Jhos megfogta a derekamat ( szinte már a mellemet) és kiemelt a kocsiból. Mikor már kint álltunk, könnyed mozdulattal megsimította a nyakamat, és a dekoltázsomat. Rá sziszegtem, mire Adam mellettünk támadt, és elkapta Jhos kezét.
A szeme hirtelen megváltozott. Az egész fekete lett. Egy pillanat alatt Jhos szeme is feketévé vált. Észre vettem, hogy alig láthatóan felemelkedik Adam kocsija a földről.
Az energia betöltötte az egész parkolót. Azt is észre vettem, hogy Adamből csakúgy árad a fekete fény, míg Jhosból a fehér virit.
Mikor megint körül néztem már a parkoló másik végében álltam. Meglepett, mert nem is emlékeztem arra, hogy megmuzdultam. Adamat szinte már elborította a feketeség, és Jhost pedig belengte a fehér fény. Egyszerre ugrottak egymásnak. Ösztönösen felsikoltottam, és éreztem, hogy elönt valamilyen természet ellenes energia. Pár pillanat alatt Adam előtt teremtem, hogy megvédjem Jhos gyilkos tekintetétől. Ösztönösen felemeltem a karomat, hogy engem érjen Jhos ütése. Behunytam a szemem, és vártam, hogy mikor halok meg.

Legnagyobb meglepetésemre, nem ért semmilyen fizikai sérülés.
Mikor megint kinyitottam a szemem elképesztő látvány tárult elém. Az egész parkolóban csak Adam kocsija volt, és rajta kívül egy villany oszlop.
 Adam kocsija ripityára tört, és a villanyoszlop pedig kidőlt a helyéről. Az aszfalt feltöredezett. Csak ott maradt meg a beton normális állapotában ahol én meg Adam álltunk. Azt is észre vettem, hogy van egy olyan hely a betonban ami nagyon hasonlítót, arra mintha becsapódott volna egy meteor. Legnagyobb elborzadásomra Jhos feküdt eszméletlenül, az óriási lyukban. Ijedten néztem Adamra. A szeme még mindig fekete volt, de a legnagyobb elismeréssel nézett rám. Ekkor jöttem rá, hogy én tettem ezt Jhosal, és a parkolóval. A gyár felé sandítottam, hogy kijön e valaki. De semmi mozgást nem érzékeltem. Tulajdon képen semmit sem érzékeltem, csak az energiámat. Már akkor szerelmes lettem az érzésbe. Tudtam, hogy most bármitől megvédeném magam. Megkaptam azt az ajándékot, amire egész életemben vágytam. Az erőt. Mindig arra vágytam, hogy megtudjam magamat védni a csalódástól, és a fájdalomtól. Most mindenre képes vagyok. Nem érdekelt többé Adam. Persze még mindig szerettem, de sokkal jobban vágytam arra, hogy harcoljak, hogy minden rosszat – vagy éppen jót – legyőzzek. Mert képes voltam rá. Nem érdekelt, az hogy kivel mérem össze erőmet, legyen jó vagy rossz, gyerek vagy felnőtt, tényleg mindegy volt. Az az érzés kerített hatalmába, amit Sun Dinerben is éreztem. A vágy, hogy gyilkoljak. Megijedtem magamtól, de tudtam, hogy nem bírom magamat sokáig türtőztetni. Adam felé néztem. Még mindig lefagyottan állt.
- Ez csodálatos! Adam angyal lettem!!!
De ő koránt sem örült ennek annyira. A szeme már vissza nyerte az eredeti külsejét.
- Nyugodj le, Jane. Kérlek nyugodj meg.
 Nem értettem, hogy miért kéne lenyugodnom. Táncolni volt kedvem, énekelni.
- Nem, Adam. Te ezt nem értheted! Az élet csodálatos. Fogalmad sincs, hogy mire vagyok képes igaz?
Meg akartam mutatni neki, hogy  mindenre képes vagyok. A kocsi ( mármint a megmaradt része felé) néztem. Kinyújtottam a kezemet, és erősen koncentráltam rá. Nem telt bele 2 másodperc sem, mikor a kocsi összes alkotó elem körülöttünk repült, gyönyörű ovális körben. A kezemmel szabályoztam. Mikor az oldal tükör ért elém meglepve láttam, hogy az én szemem is fekete lett, csakúgy mint nem sokkal ezelőttig Adamé. De nem csak a szemem változott meg. A hajam szőke lett, és a testem sokkal kecsesebb. Az ujjaim gyönyörűnek bizonyultak a szememnek. A szám tökéletes ívbe végződött. A fej alkatom is megváltozott. Minden olyan tulajdonsága eltűnt ami rossz volt. Eltűntek a kezdetleges pattanásaim, az orrom szabály szerű ívbe hajlott, és minden ránc, vagy kialvatlanság jele eltűnt. Hajamat játszva kapta fel a szél.
Mikor felnevettem, nem ismertem a saját hangomra. Abbahagytam a kezemmel való szabályozást, és Adam felé fordultam. Az alkatrészek még mindig körülöttünk repültek.
- Akkor beszélünk?
Kacagtam, mint egy kisgyerek. Hallottam ahogy az 1 km-re lévő, gyár ajtaja kicsapódik, és Eric lép ki rajta. Mögötte pedig Amsa. Amint megpillantottam Ericet, elöntött a düh. Az alkatrészeket össze gyűjtöttem, és amilyen erősen csak tudtam, Erci felé repítettem. Eric szeme egy pillanat alatt feketévé lett, és mérgesen emelte fel kezét. Abban a pillanatban, a maradványok, porrá lettek. Dühömben sikítottam. Most az aszfaltra koncentráltam, és fel is repedt ott, ahol Eric állt. Elvesztette az egyensúlyát. Én ezt kihasználva előtte teremtem. De mielőtt a halálos ütést rá mérhettem volna, Amsa lefogott. Adam elém állt. Még most is, amikor ölni akarok, megkívánom. Azonnal leálltam.
Amsa körül nézett, és magán kívül volt, mikor megpillantotta Jhost. Azonnal oda sietett, és felsegítette, a már amúgy is egész jól levő Jhost. Adam megvetéssel vette tudomásul, én pedig elfordultam, hogy ne lássam, ahogy Jhos lábadozik.
Mikor már mindenki bement a gyárba Adam megfogta a kezemet.
- Nem megyünk el innen?
Meglepődve mértem végig. De tudtam, hogy könnyedén kiszabadulhatok, ha nekem kényelmetlen lesz, ezért  igent mondtam.
- Amsa? Nem hívott?
- Most Jhosal lesznek elfoglalva.
Elszégyelltem magam, mert eszembe jutott, hogy nem nagyon van mivel elmennünk. Adam nyilván láthatta, hogy ezen törtöm a fejem.
- Ragaszd össze.
Nem tudtam, hogy erre is képes vagyok.
- Nem biztos, hogy menni fog.
Vállat vont, és hátrált egy lépést.
A kezemet arra a helyre tettem, ahol a kocsi állt. Magam elé képzeltem az autót. Vártam, hogy Adam nevetését meghalljam. Mikor kinyitottam a szeme, láttam ahogy a semmiből állnak elő a kocsi darabjai. Nem telt bele 2 perc, és egy tökéletes Merci állt előttünk. Megkönnyebbülten mosolyogtam Adam felé.
- Hova megyünk?
Vállat vont, és egészen közel jött hozzám. Éreztem a leheletét az arcomon. A lábaim megint megrogytak.
- Meg tudsz nekem bocsátani?
Nem voltam kész a válasszal. Azt tudtam, hogy szeretem, és hogy örökké szeretni is fogom. De hogy megbocsássam neki, azt hogy össze tört? Miközben végig gondoltam már vészesen közeledett a szánk egymáshoz.
- Kérlek!
Könyörg. Nekem. Tudtam, hogy mivel fogok majd tudni válaszolni a kérdésére. A keze már a derekamon voltak.
- Jane! Megtudsz nekem bocsátani?
Halkan felnyögött, mikor látta, hogy nem válaszolok.
- Kérdeznem kell.
Adam szenvedélyesen felsóhajtott.
- Bármit.
Össze szedtem minden olyan erőmet, ami az ellen van, hogy ne szeressek bele minduntalan Adambe.
- Összetörsz e még egyszer? Örökre szeretni fogsz?
A szeme összehúzódott.
- Csak arra kelletem hogy megfigyelj? Nem is szerettél? Miért kellet elmenned akkor?
A kérdések csak úgy özönlöttek a számból, és az utolsókat már sírva tettem fel. De még nem volt vége.
- Mert ha nem akkor elmegyek. Jhos megtudja adni azt amit te nem adtál meg.
Hazudtam neki, és magamnak is.  Jól tudtuk mindketten, hogy sose fogok Jhoshoz menni.
- Istenem Jane! Bocsáss meg, bocsáss meg kérlek. Jane, drága Jane.
Megráztam a fejem, miközben nagyban potyogtak a könnyeim.
- Válaszolj!
- Jane! Örökké szeretni foglak! Minden percben, addig amíg világ a világ. Mindig is szerettelek! Jane!
Nem tudtam megállítani a könnycseppeimet.
- Akkor miért mentél el?
Most ő rázta a fejét. A kezeimet az ő kezébe vette.
- Ember vagyok Jane! Akár mennyire is akarom tagadni! Az angyalság nem pusztit el minden emberiséget belőlünk!  Féltékeny voltam! Nem akartalak odadni senkinek, csak magamnak akartalak! De mivel nem mondhattam meg neked, hogy mit hogyan csinálj...! Hát elmentem. Alig birtam megállni, hogy ne jöjjek vissza. De nem bírtam elviselni, hogy Jhosal látlak. Válaszolj öszintén, kérlek Jane, öszintén!
Lefeküdtél Jhosal, vagy Stefannal míg én távol voltam?
Annyira letablózott az amit mondott. Szóval tényleg szeret.
- Mi?
- Szexeltél Jhosal vagy Stefannal?
- Először is értettem.
- Akkor?
Nyeltem egyet.
- Soha senki másnak nem adom oda magamat, csak akkor ha te kérsz rá Adam!
Megkönnyebbülten sóhajtott.





2011. január 2., vasárnap

Frissről

Figyelem emberek! Lenne pár mondani - írni - valóm:
- Boldog:
-B. U. É. K. O. T.
-K. A. R. Á. C. S. O. N.Y. T
Köszi a dicséreteket az 1000 feletti látogatókat, és a 8 olvasót.
Én mindig próbálok hosszú fejezeteket íni, hogy max.5 oldal legyen wordbe. Na most ez nagyon sok idő főleg azzal együtt véve, hogy tanulás-> szabad idő blablabla, a szokásos. Elkezdtem írni a 8.fejezetet, de mostanában eléggé depressziós vagyok, és attól félek ha most írnám akkor csak szar lenne. Nem azért mondom,hogy ne kérdezgessétek már, hanem azért mert nem akarlak becsapni titeket. Pluszban még tök sok könyvet olvasok, hogy kitanuljam hova mit kel rakni. Ha nem történetet írnék akkor felvennék egy tsz-t, de nem akarom. Max helyesírás javításra lenne jó, és nem akarom kihasználni:) Szóval készül a fejezet csak időt kérek:)
szeretlek titeket(L) <3