4.fejezett
Nem nagyon tudtam megszólalni. Anygalok?Ennél jobbat nem tudót kitalálni? Vagy tényleg igaz? Csak ültem és bámultam. Ő is engem nézett. Kinyitotta párszor a száját,de rögtön vissza csukta. Gondolom hagyta hagy emésszem meg. De nem nagyon sikerült. De ha mondjuk valóban angyalok lennének,akkor mindent megmagyarázna. Azt a sok titkot,azt a sok furcsaságot,és a tekintetüket. Hirtelen eszembe jutott,hogy honnan ismertem a tekintetüket. A könyvem:Bukottak. Volt a hátulján egy kép. Ott volt ez a tekintet. És én is az leszek? Az nem lehet. Én sose lennék angyal. Az sose. Minden csak nem angyal.Vérfarkas,vámpír,róka,szellem...stb. De nem angyal .Én leginkább sötét,sérült. De nem anyal. Azok mindig mosolyognak,és mindig fehérek. Én pont az ellenkezője voltam. De ott van az a másik dolog is. Hogy Adam miért hazudott volna? Hisz eddig mindig észre vettem ha hazudik nekem valaki. Mióta anya meghalt mindig megérzem. És eddig Adam csak igazat mondott. Most sem éreztem semmit. Mármint ha hazudott volna éreztem volna. Olyankor mindig elkezd izzadni a tenyerük,vagy a szívverésük felgyursul,vagy a száját rándítja meg. De a legprofibbaknak-köztük Adam is-csak a szemüket húzzák össze. Még mindig engem nézett. Hát erre gondolt Jhon. Hogy minden megfog változni. De nem jó értelemben. De ha valaki angyal azzal mi lehet a baj. Erine jött vissza,csakhogy megnézze kérünk-e valamit. Gondolom látta mennyire elvagyunk foglalva. Nem tudtam milyen képet vághattam,de megeresztett egy vigyort. Miért pont most jöttek ide?Ha tényleg angyal lennék akkor nem most kezdődik az átalakulásom. De mégis.
-Komoly?-kérdeztem halkan.
-Sajnos igen. Tudom,hogy nem ezt akartad hallani,hanem például,hogy vámpír. Ez most a menő nem?-kérdezte halkan,de vigyorogva. Én nem találtam viccesnek. De azt azért nem értettem,hogy miért sajnos. Az angyalok nem jók?
-Miért sajnos?Ha tényleg az lennék...Miért sajnos?
-Elhiszed?Hiszel nekem?-kérdezte teljesen kábán. Láthatóan nagyon meglepte,hogy hiszek neki.
-Persze. Bízok benned. Vagy nem mondtál igazat?
-De. Igazat mondtam. Csak... Ez furcsa. Mindent elmondok. De ehhez nagyon sok idő kel.
-És mi a dolga egy angyalnak?
-Lényegében az,hogy ki lesz jelölve egy emberhez,és észre vétlenül megkell óvnia.
-Kijelölik? Kik?
-Igazából,megérzed...De vannak olyan Angyalok akik nem érzik meg,egész életük során. Így céltalanul élnek.
-Halhatatlanok?
-Addig élünk,amíg szükségük van rám. Amsa például már 9 ember angyala volt. Én még csak 2.
-És Eric meg Elezar? Ők nagyon védik Amsat.
Adam nevetett.
-Hát igen. Ez bonyurult. Mondjuk,úgy hogy mindanyian szerelmesek Amsaba,vagy voltak.
A gyomrom forgott egyet.
-És te is...Te is szerelmes voltál,vagy vagy Amsaba?
Kedvesen elmosolyodott.
-Én mindig másba voltam szerelmes.
Ez nem különösebben nyugtattot meg.
-És az eltünés? Mindig szárnyakat növesztünk.
-Ez csak olyan ijedelem. Először egy semleges helyre megyünk,ami nincs sehol. Aztán ha nagyon erősen öszpontosítunk,tovább megyünk onnan. De ha nem,örökre ott maradunk.Viszont ha nagyon messzire megyünk,akkor tudunk szárnyakat növeszteni. De az inkább védelmezésre jó. Minden emberi harc eszkös ellen jó.
-Értem.
-Mennem kell. Sajnálom. Eric hív. Türelmetlen
-Már megint lerázol?És nem is hívott senki.-nyafogtam mint egy ovis. Nem bírtam elviselni azt hogy elmegy,és hogy megint nem mond el semmit. De az mégis jobban bántót,hogy elmegy. Megint.
-Nem rázlak le. Tényleg hív. Ez olyan angyal dolog. Sajnálom-mondta. Közben mosolygott. Alig láthatóan,de mosolygott. Felállt és hozzám lépet. Lassan megfogta a kezem és felhúzott maga mellé. Nem értettem mit akar,de jól esett az hogy egészen közel álltam hozzá. Csak most értettem meg,hogy mennyire csöndes ez a sarok,és ezekben a percekben ez nagyon tetszett. Adam még mindig fogta a kezem. Közelről láttam most a szemét,és észre vettem,hogy nem is csak kék. Inkább kékes-fekete. Amikor a gyárban voltunk,olyan parancsolóan nézett mindenkire. De most csak végtelennek tűnő türelmetlenséggel. Lassan megfogta a derekam és feljebb húzott. Egy vonalba került a fejünk. Közel hajolt és szinte éreztem minden egyes mozzanatát. De most nem akartam tudni. Csak vele akartam lenni. Felém hajolt,és könnyedén arcon csókolt. Gyors csók volt(inkább puszi),de mégis csak csók. A következő pillanatban már vagy 5 lépésnyire volt távol tőlem.
-Hhh-nyögtem.
-Én is erre gondoltam-mosolygott.-Nem akartam rögtön csókot adni...Hátha te...izé. Nem érzed azt amit én. Irántad
-Nem...Én-nem hittem a fülemnek. Ő vall szerelmet nekem?Nem én neki?-Én is azt érzem amit te.
-Félsz a következményektől,de ugyanakkor csókolni akarod magad?-Nevetett. Nekem is nevetnem kellet.
-Majdnem. Csak én téged akarlak csókolni.
-Eric hagyj.-ordított Adam. Összerezzentem. De tudtam miért mondja.
-Menj.
-Komolyan?
-Persze.Majd megtalálsz.
Nem voltam boldog hogy most elmegy,de nem bántam. Tudtam majd megkeress.Intett.Mielött bármi történ volna kérdeznem kellet valamit.
-Most szárnyakat növesztesz?
-Nem. Most nem. Az csak akkor kell ha messzire megyek. Majd megtanulod. Most figyelj. Ezt te is megtudod csinálni.
A kezét kinyújtotta. A plafonra nézett. Összpontosított. Mielőtt eltűnt volna felém nézett és kacsintott. A következő pillanatban már ott sem volt. Nem tudtam mit csináljak most. Ha egyedül kimegyek akkor Erine tuti gyanút fog. A táskámért nyúltam,és lassan kisétáltam. Erine nem volt bent a boltban,csak az a két lány akik még mindig ott ültek. Gyorsan kiakartam menni,hogy Erine meg ne állítson,valamilyen indokkal. De az egyik lány aki a sarokban hirtelen felpattant és az ajtó előtt termett. Előszór csak deja-vu-t éreztem,de nem tudtam miért. Aztán eszembe jutott,hogy mikor Loo,és Cameron ránk támadt. De most nem volt ott senki sem. Másodszor Erinere gondoltam. Vele mi lehet. Azt gondoltam,hogy azt a taktikát választom,hogy azt tettem,nem ismerem őket. Magabiztosnak akartam tűnni. Terpeszbe tettem a lábamat és kihúztam magam.
-Kiengednél?
-És ha nem-megveszítette a karját és előre nyújtotta. Hirtelen a másik lány mögém került. Kezdtem kétségbe esni. Magamban Jhos vagy Adam teremjen itt. Vagy Eric és Elezar. -Te vagy a kezdő angyalka?
-És ha igen?
-Akkor megölünk-jelentette ki egyszerűen a másik lány ki mögöttem volt. Adam hogyhogy nem vette észre őket?-Vagy inkább Emily végez veled. Nem tudjuk. De pár csontod igyisugyis el törik.
-Nem hiszem,hogy így lesz. Hol van Erine?
-A pincér? Találd meg-nevetett olyan gonoszul a mögöttem lévő lány,hogy megfagyott bennem a vér. Az nem érdekelt annyira,hogy meghalok. Mikor az anyukám meghalt,na akkor haltam meg. De hogy miattam haljon meg Erine vagy bárki más,azt nem tudtam volna elviselni. Éreztem ahogy a testemet elönti az adrenalin. Támadni akartam,furcsa módon ölni. Tudtam,hogy gyorsnak kel lennem. De valahogy megérezhette ezt a gyilkos ösztönt,mert hirtelen elkapta a kezemet és hátra csavarta. Ordítottam.
-Jaj ne olyan hangosan. Sérti a fülemet.
-Igen halkabban. Erine még meghalja.
Őrjöngtem. De amint meghallottam,hogy Erine él,egy kicsit megnyugodtam. De a szorítása még mindig iszonyatosan fájt. Tudtam hogy megfognak ölni ha nem cselekszem,olyan gyorsan mint ők. De megérezték,hogy ölni fogok. Van ilyen képességük? És egyáltalán kik ők? Az előttem lévő lány kinyújtotta a kezét,és hirtelen éreztem hogy elönt a fájdalom.1 pár percre minden elsötétült. Meghalottam Adam hangját. Persze csak a fejemben. Olyan volt mint ha kínozták volna,szinte sírt. Még most halál felé,sajnáltam és én is sírni akartam,vagy legalább átölelni.
-Amsa! Kínozzák. Engedj oda.-ordította. Tudja. Tudja,hogy szenvedek,de nem tesz ellene semmi.-Ha meghal megöllek. -Adam. Nekem adtad. Én így döntöttem. Akár mégis ölhetnél de nem teszed. Mert akkor maradnod kellene.
Hirtelen egy képet láttam amint Adam elakarna tűnni,de Amsa egy perc múlva mellette termet...Ordítás...Minden elsötétült. A következő percben mikor kinyitottam a szemem,megint az étteremben voltam. De most a földön feküdtem. Nem nagyon értettem,hogy miért nem vagyok még halott. A 2 lány a sarokban állt és vitatkoztak valamin,de nem tudtam min vitatkoznak,túl halkan beszéltek. Éreztem,hogy a karom valószínűleg tényleg eltörhetett,de a többi testrészemnek nem lehetett komolyabb baja. De viszont megint elöntött a düh,egyszóval az adrenalin. Hirtelen ott voltam. Persze eddig is ott voltam,de most tényleg ott voltam. Megint éreztem,azt amit akkor mikor anya eltűnt. Az egyik percben még feküdtem a másikban pedig már álltam. Csak gondoltam rá,és már álltam is. Megrezzentem,hogy ilyen gyorsan már állok,de nem mutattam. A két lány megfagyott,és úgy meredtek rám,mintha feltámadtam volna a halálból. Úgy is éreztem magam. Az a lány aki előttem állt az ajtónál megint kinyújtotta a karját,ám én abban a pillanatban már mögötte álltam. Nem akartam megölni,de azt akartam fájjon neki,mint nekem. Így megragadtam a karját és olyan erősen megszorítottam amennyire csak tudtam. Éreztem hogy roppant valami. Felsikított és a földre vetette magát. A másik nekem akart ugrani,és a karom után nyúlt. Én viszont egy hirtelen mozdulattal a földre vetettem magam. A lábai után nyúltam,és sikerült elgáncsolnom. De miközben zuhant a ruhámba kapott,ami már így is cafatokban lógott,de most,hogy így belekapott még szakadtabb lett,és magával rántott. Erősen csapódtam a földnek,és fájt is de csak arra gondoltam,hogy kiakarok jutni. Egy pillanat alatt a terem másik végében találtam magam. Felpattantam és észre vettem,hogy már mindkettő lány állt és felém vetették magukat. Amilyen gyorsan csak tudtam abba a kicsi szobába futottam ahol az előbb beszélgettem Adammal. Mintha egy év telt elvolna az a helyzet közt és ez a helyzet közt. A falnak csaptam magam,és mielőtt beléptek volna előre ugrottam,és mire beléptek én már mögöttük voltam. Egy gyertyát- ami a falnál volt- felkaptam és rájuk dobtam. A tűz egy perc alatt elöntötte őket. Én becsaptam az ajtót,és kulcsra zártam. Halottam ahogy ordítanak,de nem érdekelt csak kiakartam futni innen. De eszembe jutott Erine. A pincébe futottam,ahol Erine megkötözve feküdt eszméletlenül. Kikötöztem és elmentem. Nem akartam,hogy ott legyek mikor felkel. Nem volt semmi különösebb baja. Mikor az utcára értem futni akartam,de Adam állt előttem.
-Miért sajnos?Ha tényleg az lennék...Miért sajnos?
-Elhiszed?Hiszel nekem?-kérdezte teljesen kábán. Láthatóan nagyon meglepte,hogy hiszek neki.
-Persze. Bízok benned. Vagy nem mondtál igazat?
-De. Igazat mondtam. Csak... Ez furcsa. Mindent elmondok. De ehhez nagyon sok idő kel.
-És mi a dolga egy angyalnak?
-Lényegében az,hogy ki lesz jelölve egy emberhez,és észre vétlenül megkell óvnia.
-Kijelölik? Kik?
-Igazából,megérzed...De vannak olyan Angyalok akik nem érzik meg,egész életük során. Így céltalanul élnek.
-Halhatatlanok?
-Addig élünk,amíg szükségük van rám. Amsa például már 9 ember angyala volt. Én még csak 2.
-És Eric meg Elezar? Ők nagyon védik Amsat.
Adam nevetett.
-Hát igen. Ez bonyurult. Mondjuk,úgy hogy mindanyian szerelmesek Amsaba,vagy voltak.
A gyomrom forgott egyet.
-És te is...Te is szerelmes voltál,vagy vagy Amsaba?
Kedvesen elmosolyodott.
-Én mindig másba voltam szerelmes.
Ez nem különösebben nyugtattot meg.
-És az eltünés? Mindig szárnyakat növesztünk.
-Ez csak olyan ijedelem. Először egy semleges helyre megyünk,ami nincs sehol. Aztán ha nagyon erősen öszpontosítunk,tovább megyünk onnan. De ha nem,örökre ott maradunk.Viszont ha nagyon messzire megyünk,akkor tudunk szárnyakat növeszteni. De az inkább védelmezésre jó. Minden emberi harc eszkös ellen jó.
-Értem.
-Mennem kell. Sajnálom. Eric hív. Türelmetlen
-Már megint lerázol?És nem is hívott senki.-nyafogtam mint egy ovis. Nem bírtam elviselni azt hogy elmegy,és hogy megint nem mond el semmit. De az mégis jobban bántót,hogy elmegy. Megint.
-Nem rázlak le. Tényleg hív. Ez olyan angyal dolog. Sajnálom-mondta. Közben mosolygott. Alig láthatóan,de mosolygott. Felállt és hozzám lépet. Lassan megfogta a kezem és felhúzott maga mellé. Nem értettem mit akar,de jól esett az hogy egészen közel álltam hozzá. Csak most értettem meg,hogy mennyire csöndes ez a sarok,és ezekben a percekben ez nagyon tetszett. Adam még mindig fogta a kezem. Közelről láttam most a szemét,és észre vettem,hogy nem is csak kék. Inkább kékes-fekete. Amikor a gyárban voltunk,olyan parancsolóan nézett mindenkire. De most csak végtelennek tűnő türelmetlenséggel. Lassan megfogta a derekam és feljebb húzott. Egy vonalba került a fejünk. Közel hajolt és szinte éreztem minden egyes mozzanatát. De most nem akartam tudni. Csak vele akartam lenni. Felém hajolt,és könnyedén arcon csókolt. Gyors csók volt(inkább puszi),de mégis csak csók. A következő pillanatban már vagy 5 lépésnyire volt távol tőlem.
-Hhh-nyögtem.
-Én is erre gondoltam-mosolygott.-Nem akartam rögtön csókot adni...Hátha te...izé. Nem érzed azt amit én. Irántad
-Nem...Én-nem hittem a fülemnek. Ő vall szerelmet nekem?Nem én neki?-Én is azt érzem amit te.
-Félsz a következményektől,de ugyanakkor csókolni akarod magad?-Nevetett. Nekem is nevetnem kellet.
-Majdnem. Csak én téged akarlak csókolni.
-Eric hagyj.-ordított Adam. Összerezzentem. De tudtam miért mondja.
-Menj.
-Komolyan?
-Persze.Majd megtalálsz.
Nem voltam boldog hogy most elmegy,de nem bántam. Tudtam majd megkeress.Intett.Mielött bármi történ volna kérdeznem kellet valamit.
-Most szárnyakat növesztesz?
-Nem. Most nem. Az csak akkor kell ha messzire megyek. Majd megtanulod. Most figyelj. Ezt te is megtudod csinálni.
A kezét kinyújtotta. A plafonra nézett. Összpontosított. Mielőtt eltűnt volna felém nézett és kacsintott. A következő pillanatban már ott sem volt. Nem tudtam mit csináljak most. Ha egyedül kimegyek akkor Erine tuti gyanút fog. A táskámért nyúltam,és lassan kisétáltam. Erine nem volt bent a boltban,csak az a két lány akik még mindig ott ültek. Gyorsan kiakartam menni,hogy Erine meg ne állítson,valamilyen indokkal. De az egyik lány aki a sarokban hirtelen felpattant és az ajtó előtt termett. Előszór csak deja-vu-t éreztem,de nem tudtam miért. Aztán eszembe jutott,hogy mikor Loo,és Cameron ránk támadt. De most nem volt ott senki sem. Másodszor Erinere gondoltam. Vele mi lehet. Azt gondoltam,hogy azt a taktikát választom,hogy azt tettem,nem ismerem őket. Magabiztosnak akartam tűnni. Terpeszbe tettem a lábamat és kihúztam magam.
-Kiengednél?
-És ha nem-megveszítette a karját és előre nyújtotta. Hirtelen a másik lány mögém került. Kezdtem kétségbe esni. Magamban Jhos vagy Adam teremjen itt. Vagy Eric és Elezar. -Te vagy a kezdő angyalka?
-És ha igen?
-Akkor megölünk-jelentette ki egyszerűen a másik lány ki mögöttem volt. Adam hogyhogy nem vette észre őket?-Vagy inkább Emily végez veled. Nem tudjuk. De pár csontod igyisugyis el törik.
-Nem hiszem,hogy így lesz. Hol van Erine?
-A pincér? Találd meg-nevetett olyan gonoszul a mögöttem lévő lány,hogy megfagyott bennem a vér. Az nem érdekelt annyira,hogy meghalok. Mikor az anyukám meghalt,na akkor haltam meg. De hogy miattam haljon meg Erine vagy bárki más,azt nem tudtam volna elviselni. Éreztem ahogy a testemet elönti az adrenalin. Támadni akartam,furcsa módon ölni. Tudtam,hogy gyorsnak kel lennem. De valahogy megérezhette ezt a gyilkos ösztönt,mert hirtelen elkapta a kezemet és hátra csavarta. Ordítottam.
-Jaj ne olyan hangosan. Sérti a fülemet.
-Igen halkabban. Erine még meghalja.
Őrjöngtem. De amint meghallottam,hogy Erine él,egy kicsit megnyugodtam. De a szorítása még mindig iszonyatosan fájt. Tudtam hogy megfognak ölni ha nem cselekszem,olyan gyorsan mint ők. De megérezték,hogy ölni fogok. Van ilyen képességük? És egyáltalán kik ők? Az előttem lévő lány kinyújtotta a kezét,és hirtelen éreztem hogy elönt a fájdalom.1 pár percre minden elsötétült. Meghalottam Adam hangját. Persze csak a fejemben. Olyan volt mint ha kínozták volna,szinte sírt. Még most halál felé,sajnáltam és én is sírni akartam,vagy legalább átölelni.
-Amsa! Kínozzák. Engedj oda.-ordította. Tudja. Tudja,hogy szenvedek,de nem tesz ellene semmi.-Ha meghal megöllek. -Adam. Nekem adtad. Én így döntöttem. Akár mégis ölhetnél de nem teszed. Mert akkor maradnod kellene.
Hirtelen egy képet láttam amint Adam elakarna tűnni,de Amsa egy perc múlva mellette termet...Ordítás...Minden elsötétült. A következő percben mikor kinyitottam a szemem,megint az étteremben voltam. De most a földön feküdtem. Nem nagyon értettem,hogy miért nem vagyok még halott. A 2 lány a sarokban állt és vitatkoztak valamin,de nem tudtam min vitatkoznak,túl halkan beszéltek. Éreztem,hogy a karom valószínűleg tényleg eltörhetett,de a többi testrészemnek nem lehetett komolyabb baja. De viszont megint elöntött a düh,egyszóval az adrenalin. Hirtelen ott voltam. Persze eddig is ott voltam,de most tényleg ott voltam. Megint éreztem,azt amit akkor mikor anya eltűnt. Az egyik percben még feküdtem a másikban pedig már álltam. Csak gondoltam rá,és már álltam is. Megrezzentem,hogy ilyen gyorsan már állok,de nem mutattam. A két lány megfagyott,és úgy meredtek rám,mintha feltámadtam volna a halálból. Úgy is éreztem magam. Az a lány aki előttem állt az ajtónál megint kinyújtotta a karját,ám én abban a pillanatban már mögötte álltam. Nem akartam megölni,de azt akartam fájjon neki,mint nekem. Így megragadtam a karját és olyan erősen megszorítottam amennyire csak tudtam. Éreztem hogy roppant valami. Felsikított és a földre vetette magát. A másik nekem akart ugrani,és a karom után nyúlt. Én viszont egy hirtelen mozdulattal a földre vetettem magam. A lábai után nyúltam,és sikerült elgáncsolnom. De miközben zuhant a ruhámba kapott,ami már így is cafatokban lógott,de most,hogy így belekapott még szakadtabb lett,és magával rántott. Erősen csapódtam a földnek,és fájt is de csak arra gondoltam,hogy kiakarok jutni. Egy pillanat alatt a terem másik végében találtam magam. Felpattantam és észre vettem,hogy már mindkettő lány állt és felém vetették magukat. Amilyen gyorsan csak tudtam abba a kicsi szobába futottam ahol az előbb beszélgettem Adammal. Mintha egy év telt elvolna az a helyzet közt és ez a helyzet közt. A falnak csaptam magam,és mielőtt beléptek volna előre ugrottam,és mire beléptek én már mögöttük voltam. Egy gyertyát- ami a falnál volt- felkaptam és rájuk dobtam. A tűz egy perc alatt elöntötte őket. Én becsaptam az ajtót,és kulcsra zártam. Halottam ahogy ordítanak,de nem érdekelt csak kiakartam futni innen. De eszembe jutott Erine. A pincébe futottam,ahol Erine megkötözve feküdt eszméletlenül. Kikötöztem és elmentem. Nem akartam,hogy ott legyek mikor felkel. Nem volt semmi különösebb baja. Mikor az utcára értem futni akartam,de Adam állt előttem.
Nem akartam hinni a szememnek. Hogy merészel a közelembe jönni? Az arca sokkal de sokkal megviseltebbek tűnt az enyémnél. A száj mintha még mindig sírásra görbült volna. A karját fogta,és az arca eltorzult a fájdalomtól. Első gondolatom az volt hogy ott hagyom. Hisz ő is ott hagyott. És Jhos,meg Amsa és Eric meg Elezar.Aztán csak ordítani akartam. Nem tudtam milyen állapotban lehetek de az utcán akik elhaladtak mind jól megbámultak. Éreztem,hogy elönt a kín. Nem az a kín amit a legtöbb ember ismer. Ezt a kínt leginkább azok az emberek érzik akik ordítani akarnak egy szerettükkel,de tudják hogy megfogják bánni. A szemem előtt a színek kezdtek össze olvadni. Tudtam mi ez. Akkor is ez volt mikor Amsat követtem,és hirtelen elájultam. De most nem akartam. Adam nyilván látta,hogy mi fog történni,felém lépett bátortalanul. Nem akartam hogy hozzám érjen.
-HOZZÁM NE NYÚLJ!-sikítottam,olyan hangerővel,hogy az utca túl oldalán lévő emberek is felkapták a fejüket. A legtöbb ember szánakozva pillantott rám,mások felém futottak nyilván,hogy megvédjenek,megint mások pedig eliszkoltak. Adam arcát még jobban elcsúfította a fájdalom. Egy öreg ember megfogta Adam karját és fenyegetően rázta az öklét. Én már egyre kevesebbet láttam ebből az egészből. Az emberek egyre gyorsabban jöttek felénk. Én hirtelen minden emberben azt a 2 lány tekintetét láttam. Megint sikítottam. Féltem. Adam elkapta a derekam,hirtelen a kezébe rántott. Ellenkeztem volna,de már nem bírtam érzetem,hogy megint arra a helyre kerülök ahol már voltam,oda a Semmibe, ahol nem érez az ember semmilyen érzelmet.
Nem akartam vissza menni. Nem akartam Adam magyarázkodását hallani,vagy pedig Angyal lenni. Nem tudtam meddig lehettem ott. Ott nem volt idő. Csak tér. És a Semmi. Lassan kezdtem magamhoz térni. Egy kényelmetlen kanapénak tippeltem, ahol feküdtem. Először a plafont pillantottam meg amit fa gerendák öveztek. Lassan minden egyes izmomat megmozgattam,csak hogy lássam nem tört-e el semmim. A kezem iszonyatosan fájt,de ezen kívül semmi bajom nem volt. Lassan felültem. Ekkor az eszembe villantak azok a dolgok amiket történtek. 2Lány..Adam...Sötétség. Nem kis félelmemre abban a gyárban találtam magam,ahol akkor ébredtem,mikor Amsaval voltam. Először a ruhámat vizsgáltam meg. Hosszú fekete szaténból készült. Báli ruhának tippeltem .Nem volt pántja. A kezemre síklot a tekintetem. Egy fehér selyem sállal át volt kötve,és igen erősen szorított. A lábamon egy 2 cm-es magassarkú cipőt ismertem fel. A cipő is fekete volt. Lassan az ép kezemet az arcomhoz emeltem,hogy lássam van e valamilyen zúzódás. Csak egy kisebb karcolást fedeztem fel a bal szemem alatt. Végre a termet is jobban megvizsgáltam. Minden fából készült. Egy asztal volt a terem közepén. Az asztalt körül ülte Eric és Elezar. Aludtak. Csak egy ablak volt a gyárban,az pedig a gyár bal szárnyában volt. Nem szűrődött be semmilyen fény sem. Kint sötét volt. Lassan felálltam. Nem akartam felébreszteni őket. Nem azért mert aggódtam,hogy nem alusszák ki magukat. El akartam tűnni. Hogy hova akartam menni azt nem igen tudtam. Haza semmiképpen nem mehetek,hisz azok az emberek akik az életemre törnék nyilván megfigyelik a házunkat,és ha látják,hogy haza megyek akkor megtámadhatják apát. De itt sem akartam maradni. Hisz nyilván való lett,hogy nekik semmit sem ér az életem. Az ajtó felé indultam,de persze csak lassan,halkan.
-Jane.- mondta egy halk,de ismerős hang.-Nem mehetsz el. Pont most?
Jessica. Mögöttem ált. Hogy került ide? Ha megtudja mi vagyok akkor mindenkinek elkiabálja a suliban. És ha ilyen ruhában lát akkor még jobban röhögni fog rajtam.
-Jessica? Hogy kerülsz ide?
-Hahaha. Nem mondták el? Szeretek játszadozni a kicsi leletekkel. Legyen elég ennyi.
-Minkkel?
-A lelkettekel. Engem az éltet. De van ennél fontosabb kérdésem is. Hogy hogy életben vagy?
-Jessica. Miről beszélsz?-teljesen össze zavarodtam. Honnan tudja hogy életveszélyben voltam?.
-Elküldtem érted a 2 legjobb harcosomat. Azt hittem megöltek,és elmentek megünnepelni. De nem tértek vissza mikor hívtam őket. Mi történ kicsi Jane?
-A te harcosaid?-annyira meglepődtem,hogy elkezdtem mesélni a történetet-Rám-rám támadtak. És én...Menekültem...De olyan gyorsak voltak...Aztán ott volt egy gyertya... És én csak rájuk dobtam...Sikoltottak...Menekültem...Erine.- összefüggéstelenül hadartam. Jessica arcát eltörtzította a düh.
-TE MEGÖLTED ŐKET?-kiabálta kikelve magából.-AZ ÉN HARCOSAIMAT? MEGÖLLEK TE MOCSKOS SENKI HÁZI ANGYALKA!!
Ezzel elém került. Ösztönösen ordítottam Adam nevét. A kezét a nyakamra helyezte,és a következő pillanatban már csak a fájdalmat éreztem. Vége van?-gondolkodtam. Hisz tudtam meghaltam. Ekkor egy halk,de hisztérikus hangon hallotam ismételgetni a nevemet. Férfi hang volt azt tudtam,de nem bírtam beazonosítani,hisz a sírás kerülgette. A vállamat rángatta.
Hirtelen kipattan a szemem. A gyárban voltam. Ugyan az a ruha volt rajtam mint az álmomban. Ugyan olyan állapotban voltam mint az álmomban. Hisz csak álom volt. Jessica meg minden. A halálom is. Adam guggolt előttem. Egy könny csepp volt az arcán. Mögötte közvetlenül Jhos ált. A terem végén Amsa,mögötte pedig Eric és Elezar. Adam és Jhos arcán a félelem,és a düh keveredett. Amilyen gyorsan csak tudtam felálltam. Megint az történ velem,mint az étteremben mikor rám támadtak. Csak gondolnom kellet,hogy állok-és már álltam is. A kanapét egy pillant alatt átugrottam. Adam felállt és felém nyújtotta a kezét. Jhos ezt egy grimasszal nyugtázta.
-Ne érj hozzám.-szögeztem ezt le. Magam sem tudtam hogy ezt Adamnak vagy Jhosnak mondom,de mindketten megmerevedtek. Kezdtem hisztérikussá válni.-Eric hívott?? Vagy csak ürügyet keresstél,hogy ott hagyj?Hogy rám támadhassanak?? Vagy hogy megölhessenek??
-Jane kérlek...Hagyj magyarázzam meg.-könyörgött Adam.
-Nem kell a magyarázatod. Az kéne a legkevésbé. Ne mosolyogj Jhos.- kiabáltam Jhosnak akinek láthatóan nagyon tetszett ahogy lehordom Adamot.- Téged is hívtalak. És Amsat,meg Ericet és Elezart. Senki sem jött. MEGÖLHETTEK VOLNA.
Az utolsó mondatott sírva mondtam
-HOZZÁM NE NYÚLJ!-sikítottam,olyan hangerővel,hogy az utca túl oldalán lévő emberek is felkapták a fejüket. A legtöbb ember szánakozva pillantott rám,mások felém futottak nyilván,hogy megvédjenek,megint mások pedig eliszkoltak. Adam arcát még jobban elcsúfította a fájdalom. Egy öreg ember megfogta Adam karját és fenyegetően rázta az öklét. Én már egyre kevesebbet láttam ebből az egészből. Az emberek egyre gyorsabban jöttek felénk. Én hirtelen minden emberben azt a 2 lány tekintetét láttam. Megint sikítottam. Féltem. Adam elkapta a derekam,hirtelen a kezébe rántott. Ellenkeztem volna,de már nem bírtam érzetem,hogy megint arra a helyre kerülök ahol már voltam,oda a Semmibe, ahol nem érez az ember semmilyen érzelmet.
Nem akartam vissza menni. Nem akartam Adam magyarázkodását hallani,vagy pedig Angyal lenni. Nem tudtam meddig lehettem ott. Ott nem volt idő. Csak tér. És a Semmi. Lassan kezdtem magamhoz térni. Egy kényelmetlen kanapénak tippeltem, ahol feküdtem. Először a plafont pillantottam meg amit fa gerendák öveztek. Lassan minden egyes izmomat megmozgattam,csak hogy lássam nem tört-e el semmim. A kezem iszonyatosan fájt,de ezen kívül semmi bajom nem volt. Lassan felültem. Ekkor az eszembe villantak azok a dolgok amiket történtek. 2Lány..Adam...Sötétség. Nem kis félelmemre abban a gyárban találtam magam,ahol akkor ébredtem,mikor Amsaval voltam. Először a ruhámat vizsgáltam meg. Hosszú fekete szaténból készült. Báli ruhának tippeltem .Nem volt pántja. A kezemre síklot a tekintetem. Egy fehér selyem sállal át volt kötve,és igen erősen szorított. A lábamon egy 2 cm-es magassarkú cipőt ismertem fel. A cipő is fekete volt. Lassan az ép kezemet az arcomhoz emeltem,hogy lássam van e valamilyen zúzódás. Csak egy kisebb karcolást fedeztem fel a bal szemem alatt. Végre a termet is jobban megvizsgáltam. Minden fából készült. Egy asztal volt a terem közepén. Az asztalt körül ülte Eric és Elezar. Aludtak. Csak egy ablak volt a gyárban,az pedig a gyár bal szárnyában volt. Nem szűrődött be semmilyen fény sem. Kint sötét volt. Lassan felálltam. Nem akartam felébreszteni őket. Nem azért mert aggódtam,hogy nem alusszák ki magukat. El akartam tűnni. Hogy hova akartam menni azt nem igen tudtam. Haza semmiképpen nem mehetek,hisz azok az emberek akik az életemre törnék nyilván megfigyelik a házunkat,és ha látják,hogy haza megyek akkor megtámadhatják apát. De itt sem akartam maradni. Hisz nyilván való lett,hogy nekik semmit sem ér az életem. Az ajtó felé indultam,de persze csak lassan,halkan.
-Jane.- mondta egy halk,de ismerős hang.-Nem mehetsz el. Pont most?
Jessica. Mögöttem ált. Hogy került ide? Ha megtudja mi vagyok akkor mindenkinek elkiabálja a suliban. És ha ilyen ruhában lát akkor még jobban röhögni fog rajtam.
-Jessica? Hogy kerülsz ide?
-Hahaha. Nem mondták el? Szeretek játszadozni a kicsi leletekkel. Legyen elég ennyi.
-Minkkel?
-A lelkettekel. Engem az éltet. De van ennél fontosabb kérdésem is. Hogy hogy életben vagy?
-Jessica. Miről beszélsz?-teljesen össze zavarodtam. Honnan tudja hogy életveszélyben voltam?.
-Elküldtem érted a 2 legjobb harcosomat. Azt hittem megöltek,és elmentek megünnepelni. De nem tértek vissza mikor hívtam őket. Mi történ kicsi Jane?
-A te harcosaid?-annyira meglepődtem,hogy elkezdtem mesélni a történetet-Rám-rám támadtak. És én...Menekültem...De olyan gyorsak voltak...Aztán ott volt egy gyertya... És én csak rájuk dobtam...Sikoltottak...Menekültem...Erine.- összefüggéstelenül hadartam. Jessica arcát eltörtzította a düh.
-TE MEGÖLTED ŐKET?-kiabálta kikelve magából.-AZ ÉN HARCOSAIMAT? MEGÖLLEK TE MOCSKOS SENKI HÁZI ANGYALKA!!
Ezzel elém került. Ösztönösen ordítottam Adam nevét. A kezét a nyakamra helyezte,és a következő pillanatban már csak a fájdalmat éreztem. Vége van?-gondolkodtam. Hisz tudtam meghaltam. Ekkor egy halk,de hisztérikus hangon hallotam ismételgetni a nevemet. Férfi hang volt azt tudtam,de nem bírtam beazonosítani,hisz a sírás kerülgette. A vállamat rángatta.
Hirtelen kipattan a szemem. A gyárban voltam. Ugyan az a ruha volt rajtam mint az álmomban. Ugyan olyan állapotban voltam mint az álmomban. Hisz csak álom volt. Jessica meg minden. A halálom is. Adam guggolt előttem. Egy könny csepp volt az arcán. Mögötte közvetlenül Jhos ált. A terem végén Amsa,mögötte pedig Eric és Elezar. Adam és Jhos arcán a félelem,és a düh keveredett. Amilyen gyorsan csak tudtam felálltam. Megint az történ velem,mint az étteremben mikor rám támadtak. Csak gondolnom kellet,hogy állok-és már álltam is. A kanapét egy pillant alatt átugrottam. Adam felállt és felém nyújtotta a kezét. Jhos ezt egy grimasszal nyugtázta.
-Ne érj hozzám.-szögeztem ezt le. Magam sem tudtam hogy ezt Adamnak vagy Jhosnak mondom,de mindketten megmerevedtek. Kezdtem hisztérikussá válni.-Eric hívott?? Vagy csak ürügyet keresstél,hogy ott hagyj?Hogy rám támadhassanak?? Vagy hogy megölhessenek??
-Jane kérlek...Hagyj magyarázzam meg.-könyörgött Adam.
-Nem kell a magyarázatod. Az kéne a legkevésbé. Ne mosolyogj Jhos.- kiabáltam Jhosnak akinek láthatóan nagyon tetszett ahogy lehordom Adamot.- Téged is hívtalak. És Amsat,meg Ericet és Elezart. Senki sem jött. MEGÖLHETTEK VOLNA.
Az utolsó mondatott sírva mondtam
-Akartam menni...Jane nem haltál meg.-felelte Jhos.
Olyan mérgesen,mondta,mintha még neki állna feljebb. A türelmemmel játszott,és az nem nagyon volt végtelen.
-Nem?Igazad van nem haltam meg. Csak majdnem.
-Jane. Nyugodj meg.- Amsa ezt olyan hangon mondta mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga,hogy 2 örült rám támadt.-Meghaltál?Nem.
-Te csak ne oktass ki engem.-üvöltöttem az arcába.
Amsa tett egy lépést előre. A szeme izzót a haragtól. De én is dühös voltam.
-Ott voltál mikor megtámadtak?NEM!
Adam arca egyre sápadtabb lett. Egy pillanat alatt előttem teremt. Ráakartam ugrani,de elkapta a kezemt és a kanapéra lökött. Adam felszisszent,Jhos pedig elfordította az arcát. Felakartam álni,de a kezei mintha ráfagytak volna az enyéimre. Suttogva szólalt meg,úgy hogy csak én halljam.
-Most lenyugszol. És Adam mindent megmagyarázz. Mert ha nem esküszöm neked,ezzel a nagy rakás szarral neked kell megbirkóznod - egyedül.
Felszisszentem,de engedelmesen maradtam. Amsa Adamhoz lépett,és bólintott. Adam hozzám lépett,és lassan -mintha attól félne,hogy megütöm- leguggolt elém. A vonásait rendbe szedte,de a karját még mindig fájlalta.
-Jane. Kérlek bocsáss meg. Nem tehettem volna meg veled,hogy ott hagylak. Egyedül. Sajnálom. De nem volt lehetőségem.
-Nem volt? Szerintem viszont volt. Te magad mondtad,hogy erősebb vagy Amsanal. És mégis engedtél neki. -Láttam.
Amsa arca fehér lett,Adam arca pedig kíváncsiságot tükrözött.
-Láttad?
-Igen. Láttam. De ez miért olyan nagy szám?És elmagyarázná valaki,hogy miért hagytatok ott?
-Azért mert ez egy teszt volt. Ha komolyabban bajod lett volna akkor,azt láttuk volna és segítettünk volna. Meg kellett néznünk mennyire vagy erős,és mennyire vagy gyors gondolkodó.-válaszolta Amsa ridegen.
Ez valahogy ésszerűen hangzott. Persze ezt bárki kitalálhatta,de nekem megfelel ez a magyarázat. Leginkább azt tetszett benne,hogy nem Adam volt a hibás. Hogy nem kell rá haragudnom. Hisz szeretem. Ez csak most tudatosul bennem. Hogy szeretem. Mikor azt hittem ő tehet róla,hogy majdnem meghaltam,még akkor is szerettem,vágytam a csókjára. Legszívesebben Adam nyakába borultam volna. Teljesen kikészültem. Minden haragom elszállt. Persze nem csak a magyarázat miatt,hanem mert nem nagyon akartam haragot tartani velük.
-És mit szűrtetek le? Hogy máskor is ott hagyhatok? Vagy azért annyira nem voltam jó?!
Olyan mérgesen,mondta,mintha még neki állna feljebb. A türelmemmel játszott,és az nem nagyon volt végtelen.
-Nem?Igazad van nem haltam meg. Csak majdnem.
-Jane. Nyugodj meg.- Amsa ezt olyan hangon mondta mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga,hogy 2 örült rám támadt.-Meghaltál?Nem.
-Te csak ne oktass ki engem.-üvöltöttem az arcába.
Amsa tett egy lépést előre. A szeme izzót a haragtól. De én is dühös voltam.
-Ott voltál mikor megtámadtak?NEM!
Adam arca egyre sápadtabb lett. Egy pillanat alatt előttem teremt. Ráakartam ugrani,de elkapta a kezemt és a kanapéra lökött. Adam felszisszent,Jhos pedig elfordította az arcát. Felakartam álni,de a kezei mintha ráfagytak volna az enyéimre. Suttogva szólalt meg,úgy hogy csak én halljam.
-Most lenyugszol. És Adam mindent megmagyarázz. Mert ha nem esküszöm neked,ezzel a nagy rakás szarral neked kell megbirkóznod - egyedül.
Felszisszentem,de engedelmesen maradtam. Amsa Adamhoz lépett,és bólintott. Adam hozzám lépett,és lassan -mintha attól félne,hogy megütöm- leguggolt elém. A vonásait rendbe szedte,de a karját még mindig fájlalta.
-Jane. Kérlek bocsáss meg. Nem tehettem volna meg veled,hogy ott hagylak. Egyedül. Sajnálom. De nem volt lehetőségem.
-Nem volt? Szerintem viszont volt. Te magad mondtad,hogy erősebb vagy Amsanal. És mégis engedtél neki. -Láttam.
Amsa arca fehér lett,Adam arca pedig kíváncsiságot tükrözött.
-Láttad?
-Igen. Láttam. De ez miért olyan nagy szám?És elmagyarázná valaki,hogy miért hagytatok ott?
-Azért mert ez egy teszt volt. Ha komolyabban bajod lett volna akkor,azt láttuk volna és segítettünk volna. Meg kellett néznünk mennyire vagy erős,és mennyire vagy gyors gondolkodó.-válaszolta Amsa ridegen.
Ez valahogy ésszerűen hangzott. Persze ezt bárki kitalálhatta,de nekem megfelel ez a magyarázat. Leginkább azt tetszett benne,hogy nem Adam volt a hibás. Hogy nem kell rá haragudnom. Hisz szeretem. Ez csak most tudatosul bennem. Hogy szeretem. Mikor azt hittem ő tehet róla,hogy majdnem meghaltam,még akkor is szerettem,vágytam a csókjára. Legszívesebben Adam nyakába borultam volna. Teljesen kikészültem. Minden haragom elszállt. Persze nem csak a magyarázat miatt,hanem mert nem nagyon akartam haragot tartani velük.
-És mit szűrtetek le? Hogy máskor is ott hagyhatok? Vagy azért annyira nem voltam jó?!
-De,jó voltál. Természetesen nem hagyunk ott megint ilyen helyzetben.
Amsa teljesen komolyan vette ,a drasztikusan feltett kérdésemet. Adam pedig meg nyugodott,hisz érezte nem annyira haragszom már rá.
-Miért van rajtam ez a ruha? És mi baja a kezemnek?
-A ruha az enyém. Sajnálom,de nem volt ennél jobb. De nekem tetszik.
-Mi baja a kezemnek?
-Meghúztad. Nem tört el de azért nem lenne baj ha rajta tartanád a kezeden ezt a kötést.
-Haza kell mennem. Holnap suli.
Adam felállt,és az ajtó felé indult. Nem nézett rám,de ezzel kifejezte,hogy szeretné ha ő vihetne haza. Boldogan követtem,mert mondani akartam neki 1-2 dolgot. Jhos viszont elkapta a kezem és vissza tartott.
-Jane,ne haragudj,hogy én sem mentem oda,és mentetelek ki. Azért még barátok vagyunk?
Ez meglepett. Nem gondoltam volna,hogy Jhos a barátjának tart. De boldog voltam,hogy így érez irántam.
-Persze,hogy azok vagyunk. Nem tehettél semmit.
Jhos ezt egy mosollyal nyugtázta,és ha nem is túl boldogan,de elengedte a karomat. Én pedig Adam után siettem. Nem néztem vissza,minél gyorsabban magam mögött akartam hagyni,ezt a gyárat. Az autója egyenesen a bejárat előtt ált. Legnagyobb meglepetésemre leesett egy rakás hó. Általában boldog voltam ha esett hó,de most csak egy báli-pánttalan ruha volt rajtam így majd megfagytam. Gyorsan beültem Adam mellé. Csak most nézett rám. A szeme teljesen elvolt homályosulva, Tudtam,hogy aggódik értem. Láttam a tekintetén.
-Sajnálom.-nyöszörögte.
Még mindig nem tette túl magát ezen. Én sem,de őt a legkevésbé sem akartam hibáztatni. Legszívesebben átkaroltam volna és megcsókoltam volna. De féltem hogyha ezt teszem,akkor ellök és soha többé nem akar majd látni.
-Adam. Nem a te hibád. Láttam,hogy utánam akartál jönni. De Amsa nem engedte. Kérlek,Adam ne hibáztad magad.
-Majdnem meghaltál. Soha nem bocsátom meg magamnak.
-De a hangsúlya a majdnem-en van. Adam.
Végre rám nézett.
-Gyönyörű vagy.
Elpirultam.
-Köszönöm.
A tekintetem a kezére tévedt.
-Mi történt a kezeddel?
Adam ösztönösen el takarta.
-Ez semmiség. Mikor Amsara támadtam,rámugrott Eric meg Elezar. És Elezar kicsavarta a kezem.Hamar gyógyulok. Nem lesz semmi bajom.
Fel sziszentem ahogy elképzeletm. Egy ideig csöndben ültünk.
-Ha most megcsókolnálak akkor mit tennél?
Annyira letablozott a kérdése,hogy egy percig meg sem tudtam szólalni. Elképzeltem ahogy Adam megcsókol. A kezem elernyedt. De tudtam,hogy nem most akarom. Még tudnom kell mi történt apával.
-Valószínűleg örömömben sírnék. De most ne csókolj. Majd jobb körülmények közt.
-Megértelek.
Végre mosolygott. Én is mosolyogtam. A kezemmel gyengéden megsimítottam az állát. Lehunyta a szemét,és boldogan megeresztett egy vigyort.
-Nem eshet bajod. Megígérem.
-Nem fog. Mert te vigyázol rám.
-És mert Angyal vagy.
-Igen. De inkább mert te vigyázol rám.
Mindketten nevettünk.
Amsa teljesen komolyan vette ,a drasztikusan feltett kérdésemet. Adam pedig meg nyugodott,hisz érezte nem annyira haragszom már rá.
-Miért van rajtam ez a ruha? És mi baja a kezemnek?
-A ruha az enyém. Sajnálom,de nem volt ennél jobb. De nekem tetszik.
-Mi baja a kezemnek?
-Meghúztad. Nem tört el de azért nem lenne baj ha rajta tartanád a kezeden ezt a kötést.
-Haza kell mennem. Holnap suli.
Adam felállt,és az ajtó felé indult. Nem nézett rám,de ezzel kifejezte,hogy szeretné ha ő vihetne haza. Boldogan követtem,mert mondani akartam neki 1-2 dolgot. Jhos viszont elkapta a kezem és vissza tartott.
-Jane,ne haragudj,hogy én sem mentem oda,és mentetelek ki. Azért még barátok vagyunk?
Ez meglepett. Nem gondoltam volna,hogy Jhos a barátjának tart. De boldog voltam,hogy így érez irántam.
-Persze,hogy azok vagyunk. Nem tehettél semmit.
Jhos ezt egy mosollyal nyugtázta,és ha nem is túl boldogan,de elengedte a karomat. Én pedig Adam után siettem. Nem néztem vissza,minél gyorsabban magam mögött akartam hagyni,ezt a gyárat. Az autója egyenesen a bejárat előtt ált. Legnagyobb meglepetésemre leesett egy rakás hó. Általában boldog voltam ha esett hó,de most csak egy báli-pánttalan ruha volt rajtam így majd megfagytam. Gyorsan beültem Adam mellé. Csak most nézett rám. A szeme teljesen elvolt homályosulva, Tudtam,hogy aggódik értem. Láttam a tekintetén.
-Sajnálom.-nyöszörögte.
Még mindig nem tette túl magát ezen. Én sem,de őt a legkevésbé sem akartam hibáztatni. Legszívesebben átkaroltam volna és megcsókoltam volna. De féltem hogyha ezt teszem,akkor ellök és soha többé nem akar majd látni.
-Adam. Nem a te hibád. Láttam,hogy utánam akartál jönni. De Amsa nem engedte. Kérlek,Adam ne hibáztad magad.
-Majdnem meghaltál. Soha nem bocsátom meg magamnak.
-De a hangsúlya a majdnem-en van. Adam.
Végre rám nézett.
-Gyönyörű vagy.
Elpirultam.
-Köszönöm.
A tekintetem a kezére tévedt.
-Mi történt a kezeddel?
Adam ösztönösen el takarta.
-Ez semmiség. Mikor Amsara támadtam,rámugrott Eric meg Elezar. És Elezar kicsavarta a kezem.Hamar gyógyulok. Nem lesz semmi bajom.
Fel sziszentem ahogy elképzeletm. Egy ideig csöndben ültünk.
-Ha most megcsókolnálak akkor mit tennél?
Annyira letablozott a kérdése,hogy egy percig meg sem tudtam szólalni. Elképzeltem ahogy Adam megcsókol. A kezem elernyedt. De tudtam,hogy nem most akarom. Még tudnom kell mi történt apával.
-Valószínűleg örömömben sírnék. De most ne csókolj. Majd jobb körülmények közt.
-Megértelek.
Végre mosolygott. Én is mosolyogtam. A kezemmel gyengéden megsimítottam az állát. Lehunyta a szemét,és boldogan megeresztett egy vigyort.
-Nem eshet bajod. Megígérem.
-Nem fog. Mert te vigyázol rám.
-És mert Angyal vagy.
-Igen. De inkább mert te vigyázol rám.
Mindketten nevettünk.
Végre beindította a k A motor halkan felbőgött,és már ki is kanyarodtunk a gyár parkolójából. Annyi kérdésem lett volna. De nem akartam most feltenni őket. Végtére is én törtem meg a csöndet.
-Miért mindig gyárban ébredek?
-Ott senki sem talál ránk. Csak ott vagyunk biztonságban.
Egy bólintással nyugtáztam. Legszívesebben azt mondtam volna,hogy szeretlek. De azt mégsem mondhattam.
-Értem. Holnap jössz suliba?
-Igen. Veled akarok lenni.
Ez meglepett. De örültem neki. Lassan megérkeztünk a házunk elé. Nagyon dühitett,hogy ilyen közel lakunk a gyárhoz. Leparkolt,a ház előtt. Ekkor támadt egy remek ötletem.
-Nem használnád a szuper angyal képességedet?
-Miért?
Huncut mosoly jelent meg az arcán. Én csak vigyorogtam.
-Hogy otthon van e az apám?.
-Honnan veszed,hogy vannak szuper angyal képességeim?
-Mert angyal vagy.
Egyszerű tény megálapítás volt. Adam elnevette magát.
-Nincs otthon. Csak holnap jön. Majd találsz egy cetlit a hűtőn.
-Hűű. Ezt honnan tudtad?
-Éles látó szem.
Egy percig még komolyan is vettem,de aztán észre vettem,hogy vigyorogva mondja.
-Akkor...Nem akarsz bejönni?
Látszott rajta,hogy meglepte. Én csak tiszta szívemből reméltem,hogy igen mond. Ha bejönne az maga lenne a mennyország. Ekkor eszembe jutott a ház állapota. Nem emlékeztem,hogy hogy hagytam otthon. Rend volt? Teljesen bepáníkoltam. És ha nincs rend? Mit fogok mondani? Már éppen vissza akartam vonni az ajánlatomat,mikor Adam válaszolt:
-Lady Jane. Nagyon szívesen kísérnélek be,és maradnék ott nálatok huzamosabb ideig.
Nem bírtam tovább elröhögtem magam. Ő is mosolygott.
-Akkor ezt megbeszéltük.
-Ezt meg. Ki kéne szállnunk a kocsiból.
-Ki kéne.
Adam kikapcsolta a biztonsági övét. Éppen kiakarta nyitni az ajtót,mikor megmerevedett. Nem tudtam mire vélni ezért,azt hittem viccel. Kuncogtam,és éppen szólásra nyitottam a szám,mikor felemelte a mutató ujját,jelezve,hogy maradjak csöndben. Megijedtem. Elkapta a kezem és hirtelen eltűntünk. Szó szerint. Egy pillanatig megint a semmiben voltam. De most ott volt Adam is. Aztán hirtelen a sötétség eltűnt,és a szobámban találtam magam. Adam az ablakhoz sietett,én pedig követtem. Az ajtónál 5 lány ált. Mind az 5 máshogy nézet ki csak a tekintetük volt ugyanaz. A tekintetük a sikoltóké voltak.
-Miért mindig gyárban ébredek?
-Ott senki sem talál ránk. Csak ott vagyunk biztonságban.
Egy bólintással nyugtáztam. Legszívesebben azt mondtam volna,hogy szeretlek. De azt mégsem mondhattam.
-Értem. Holnap jössz suliba?
-Igen. Veled akarok lenni.
Ez meglepett. De örültem neki. Lassan megérkeztünk a házunk elé. Nagyon dühitett,hogy ilyen közel lakunk a gyárhoz. Leparkolt,a ház előtt. Ekkor támadt egy remek ötletem.
-Nem használnád a szuper angyal képességedet?
-Miért?
Huncut mosoly jelent meg az arcán. Én csak vigyorogtam.
-Hogy otthon van e az apám?.
-Honnan veszed,hogy vannak szuper angyal képességeim?
-Mert angyal vagy.
Egyszerű tény megálapítás volt. Adam elnevette magát.
-Nincs otthon. Csak holnap jön. Majd találsz egy cetlit a hűtőn.
-Hűű. Ezt honnan tudtad?
-Éles látó szem.
Egy percig még komolyan is vettem,de aztán észre vettem,hogy vigyorogva mondja.
-Akkor...Nem akarsz bejönni?
Látszott rajta,hogy meglepte. Én csak tiszta szívemből reméltem,hogy igen mond. Ha bejönne az maga lenne a mennyország. Ekkor eszembe jutott a ház állapota. Nem emlékeztem,hogy hogy hagytam otthon. Rend volt? Teljesen bepáníkoltam. És ha nincs rend? Mit fogok mondani? Már éppen vissza akartam vonni az ajánlatomat,mikor Adam válaszolt:
-Lady Jane. Nagyon szívesen kísérnélek be,és maradnék ott nálatok huzamosabb ideig.
Nem bírtam tovább elröhögtem magam. Ő is mosolygott.
-Akkor ezt megbeszéltük.
-Ezt meg. Ki kéne szállnunk a kocsiból.
-Ki kéne.
Adam kikapcsolta a biztonsági övét. Éppen kiakarta nyitni az ajtót,mikor megmerevedett. Nem tudtam mire vélni ezért,azt hittem viccel. Kuncogtam,és éppen szólásra nyitottam a szám,mikor felemelte a mutató ujját,jelezve,hogy maradjak csöndben. Megijedtem. Elkapta a kezem és hirtelen eltűntünk. Szó szerint. Egy pillanatig megint a semmiben voltam. De most ott volt Adam is. Aztán hirtelen a sötétség eltűnt,és a szobámban találtam magam. Adam az ablakhoz sietett,én pedig követtem. Az ajtónál 5 lány ált. Mind az 5 máshogy nézet ki csak a tekintetük volt ugyanaz. A tekintetük a sikoltóké voltak.
Adam csöndre intett. Én lassan bólintottam,és az ágyamra roskadtam. Így már a házam sem biztonságos. És ha apa itthon lenne? Akkor őt ölnék meg. Adam mellém ült. Furcsa módon egyáltalán nem volt ideges. Kérdőn néztem rá.
-Nem tudják,hogy itt vagyunk.
-Hogyhogy nem? Nem látták a kocsidat?
-De azt látták. De hamar elhoztalak onnan.
-És most? Miért nem törik be az ajtót?
-Ez olyan dolog mint a vámpíroknál. Csak akkor tudnak bejönni ha hívják őket. Velünk is így van.
-Szóval míg apa nem hívja be őket-biztonságban van?
-Biztonság? Azt nem mondanám,de a házba nem jöhetnek be.
Úgy döntöttem csak az utolsó szót veszem figyelembe.
-Akkor nem eshet bajunk.-direkt használtam a bajunk szót. Felkapta a fejét és mosolyogva nézett felém.
-Köszönöm,kedvesem.
Elérte a kívánt hatást. Teljesen elpirultam,a szívem gyorsabban vert. Megfogta kezem,és az arcához emelte. Egy percre mindkettőnk szeme csukva volt.
-Mond csak milyen körülményre gondoltál?
Nem kellet megkérdeznem mire gondol.
-Hát... Virágos rét,vagy romantikus vacsora.
-A jelen időkben ez nem igen fog össze jönni.Ű
Igaza volt. És jól esett volna valami megnyugtató.
-Akkor most is jó.
Mindkettőnket meglepett ez a válasz. Adam kicsit hátra hőkölt,én pedig idegesen mosolyogtam. A kezét lassan az arcomra tette.
-Komolyan? Mert ez nagy lépés. Az első csók...
-Hé! Honnan veszed,hogy nekem ez az első csókom?-ezt mérgesen akartam mondani,de csak annyi telt tőlem,hogy hebegtem.
-Nem?
Féltem,hogyha azt mondom,hogy igen(vagyis az igazat),akkor eltol magától,és nem lesz csók. De ha azt mondom,hogy nem akkor puhánynak fog tartani.
-És ha nem?
-Akkor megölöm
Kacagott,de én nem találtam viccesnek. Hirtelen vissza gondoltam az első csókomra. Még anya halála után. De most csak a jelen számított.
-Inkább csókolj!
Türelmetlen voltam. Még közelebb húzta az arcomat.
-Hogy hívták?
Kezdet idegesíteni.
-Na jó. Figyelj. Ma majdnem meghaltam.-az arca görcsbe rándult.-És most is majdnem megtaláltak. Az elmúlt 2 évem nagyon vacak volt és itt az esélyed,hogy ezt kárpótold. Szóval most csókolj már meg!!
Elöször csak mosolygott,majd a száját az én számra tapasztotta.
-Nem tudják,hogy itt vagyunk.
-Hogyhogy nem? Nem látták a kocsidat?
-De azt látták. De hamar elhoztalak onnan.
-És most? Miért nem törik be az ajtót?
-Ez olyan dolog mint a vámpíroknál. Csak akkor tudnak bejönni ha hívják őket. Velünk is így van.
-Szóval míg apa nem hívja be őket-biztonságban van?
-Biztonság? Azt nem mondanám,de a házba nem jöhetnek be.
Úgy döntöttem csak az utolsó szót veszem figyelembe.
-Akkor nem eshet bajunk.-direkt használtam a bajunk szót. Felkapta a fejét és mosolyogva nézett felém.
-Köszönöm,kedvesem.
Elérte a kívánt hatást. Teljesen elpirultam,a szívem gyorsabban vert. Megfogta kezem,és az arcához emelte. Egy percre mindkettőnk szeme csukva volt.
-Mond csak milyen körülményre gondoltál?
Nem kellet megkérdeznem mire gondol.
-Hát... Virágos rét,vagy romantikus vacsora.
-A jelen időkben ez nem igen fog össze jönni.Ű
Igaza volt. És jól esett volna valami megnyugtató.
-Akkor most is jó.
Mindkettőnket meglepett ez a válasz. Adam kicsit hátra hőkölt,én pedig idegesen mosolyogtam. A kezét lassan az arcomra tette.
-Komolyan? Mert ez nagy lépés. Az első csók...
-Hé! Honnan veszed,hogy nekem ez az első csókom?-ezt mérgesen akartam mondani,de csak annyi telt tőlem,hogy hebegtem.
-Nem?
Féltem,hogyha azt mondom,hogy igen(vagyis az igazat),akkor eltol magától,és nem lesz csók. De ha azt mondom,hogy nem akkor puhánynak fog tartani.
-És ha nem?
-Akkor megölöm
Kacagott,de én nem találtam viccesnek. Hirtelen vissza gondoltam az első csókomra. Még anya halála után. De most csak a jelen számított.
-Inkább csókolj!
Türelmetlen voltam. Még közelebb húzta az arcomat.
-Hogy hívták?
Kezdet idegesíteni.
-Na jó. Figyelj. Ma majdnem meghaltam.-az arca görcsbe rándult.-És most is majdnem megtaláltak. Az elmúlt 2 évem nagyon vacak volt és itt az esélyed,hogy ezt kárpótold. Szóval most csókolj már meg!!
Elöször csak mosolygott,majd a száját az én számra tapasztotta.
1 megjegyzés:
Sziaa (:
huh... megijedtem, hogy mi lesz, de mostmár megnyugodtam :P:D és a vége meg olyan aranyos-romantikusra sikeredett *.* :D nagyon tetszett :D xoxo (:
Megjegyzés küldése