2.fejezet

2.fejezet.

Mikor felébredtem az első gondolatom az volt hogy nincs kész a matek házim. A második gondolatom pedig az hogy hiányzik. Nem tudtam hogy ki vagy mi,de azt igen hogy nem bírok nélküle élni. Csak a harmadik gondolatom volt az hogy hol a francba vagyok. Amilyen gyorsan csak tudtam felültem. Az ágyamon voltam a szobámban. Lentről hangokat hallottam,így lesiettem a lépcsőn,de mielőtt még láthattam volna kik beszélgetnek megálltam a lépcső fordulóban leguggoltam,és úgy hallgatództam. Felismertem Apa hangját,gondterhelt volt és fáradt. A másik félben pedig Amsat ismertem fel. Mit keress itt Amsa? És az apámnak pedig nem kéne dolgoznia? Villámgyorsan felsiettem a szobámba,és  a  tükörhöz léptem,hogy megnézzem milyen állapotban vagyok. Teljesen elképedtem. Nem az én arcom nézet vissza rám. Sokkal sápadtabb lett az arcom. A szemem alatt fekete táska volt. Gyorsan kifésültem a hajam,és egy kicsi szájfényt is feltettem. Össze szedtem magam és mit sem sejtést  tetetve lesiettem a lépcsőn. Először apa sápadt arcát,öszőlő haját és fáradt barna szemét,közepesen kopott farmerjában volt,és a kedven szürke pólójában. Amsa tökéletesen nézet ki: Gyönyörű hosszú haját szabadon hagydta,a szeme is tökéletesen illet a külsejéhez,és ott volt a tökéletes fehér ruhája.

–        Jane,kicsim-kezdte apa akinek felvidult az arca mikor meglátott.-hogy vagy?

–        Jane.-köszönt Amsa.

–        A-apa. Mi folyik itt?- nem tudtam elmondjam e ami történt ezért kérdően Amsara néztem. De ő nem reagált semmit.

–        Amsa,és a barátja Josh hozott haza. Nem voltál eszméletednél,Amsa azt mondta hogy elestél testnevelésen.Jaj kicsim,minden rendben?

–        Jane,Mr.Loockbuur nekem mennem kell. Jane holnap találkozunk-szólt Amsa.

–        Kikísérlek-ajánlottam gyorsan mert nem tudtam mi igaz és mi nem.

–        Nem szükséges. Maradj.

–        Igen kicsim,pihenned kell.

–        Megyek!-mondtam parancsolóan. Amsa elsápadt,apa pedig meglepődött. Nem értettem mi ez az egész de éreztem hogy most nem lehet nemet mondani.-Én én bocsánat.

–        Nem,nem kicsim,kísérd ki Amsat. Amsa,viszlát-mondta apa kábán.

–        Gyere Amsa.

Amsa a kabátját vette és kisietett a házból. Már nyoma sem volt a sápadtságnak. Nem állt meg amikor a nevén szólitottam. Nem tehettem mást. Követtem. Már elhagytuk az utcánkat,és a suli felé mentünk,aztán hirtelen az eső is eleredt. Rajtam nem volt kabát csak a rövid újum így teljesen át fáztam. Hirtelen kétségbeesés fogott el. Nem tudtam mi ez de az igen hogy nagyon nagyon félek,hogy elvesztem az irányítást. A fejem nagyon elkezdett fájni,azt hittem szét robban. Nem bírtam tovább,megálltam és azzal a lendülettel térdre rogytam.

–        Amsa!!-meg állt vissza nézet rám. De amikor meglátta milyen állapotban vagyok,rögtön megenyhült és egy pillanat alatt meledtem teremt.

–        Jane,Jane figyelj rám. A hangomra. Te nem vesztettél el semmit. Az irányítás csak a tied. Nem lesz semmi baj. Figyelj a hangomra!!

Bármennyire hihetetlen ez segített. Éreztem,hogy megnyugodok vagyis nem is én. Én eddig is nyugodt voltam. Van egy másik énem? Nem az nem lehet. Éreztem hogy elfog a sötétség. Nem tudtam mi ez. Hirtelen mindenhol sötét lett. Nem volt fájdalom,nem volt vidámság. Hol kezdődött minden? Amikor megpillantottam a bandát. Velük van valami. A sötétség kezdett eltűnni,nem akartam vissza menni. Elkezdtem érezni azt  a hiányt amit akkor éreztem először amikor megtudtam,hogy anya meghalt. Neee! Ordítottam. Sírtam és nevettem egyszerre. Aztán hirtelen hangokat kezdtem hallani. Nem tudtam elsőnek beazonosítani de másodszorra felismertem Amsa hangját. A másik hang gazdáját még életemben nem hallottam. De olyan gyönyörű volt a hangja,hogy egész nap elhallgattam volna. Férfi hang volt mély de ugyanakkor dallamos.

Lassan megérteni kezdtem a szavakat.

                      

–        Adam már így is elég rossz lett neki. Elkell mennünk.

–        Amsa,nem mehetünk el. Emily? És a többi sikoltó? Nem miatta jöttem. Hanem a többiek miatt.

–        Ezt értem de csak nézz rá. Hisz elkezdődött. Emily pedig merészebb mint hittem. Josh nem lesz mindig ott velem.

–        Ezt értem,de nézz csak rám.

Köhögést színleltem,hogy tudtukra adjam ébren vagyok. Csak lassan nyitottam ki a szemem. Amsat pillantottam meg amint felém hajol. Még mindig gyönyörű volt. Nem tudtam hol vagyok,de azt igen hogy nem otthon. A fejem fölött rögtön nagy fém gerendák helyezkedtek,el olyan állapotban mint ha valaki oda repítette volna.

–        Mi? Hol vagyok?

–        Jane,Jane minden rendben lesz.-nyugtatgatott Amsa. Csak most néztem körül és láttam,hogy egy elhagyatott gyárban vagyunk. Nem messze az asztaltól ott állt a 3 fiú is köztük felismertem Jhost is. Nem messze az asztalol megláttam egy egészen új arcot. Magasabb volt mint a többi fiú,és sokkal parancsolóbb a szeme. Persze neki is kék szeme volt. Az arca tökéletes volt. A szája egész vékony,de ugyanakkor mégis szexis. Izmos volt de nem az a izom agy. A haja barna volt akárcsak nekem,és göndör tincsekben keresztezte az arcát.

–        El kell mondanunk neki.-jegyezte meg Tökéletes. -Bár úgyse hinne nekünk.

–        Nem, Adam. Jhon gyere ide kérlek téged szeret-jelentette ki  Amsa. Zavarba jöttem mivel igaza volt Amsanak. Azóta hogy megmentett szerettem ha a közelemben van. Jhon arca felderült Adamé pedig elsötétült.

–        Jane.-fordult felém Adam.Jhos meledtem termet egy perc alatt. Elmosolyodott ami valljuk be nagyon aranyos volt. -Jane

–        Igen?-kérdeztem. Olyan angyali volt a hangja. Szerettem ha a nevemet mondja. Olyan éneklő szerű volt.

–        Én Adam vagyok. Nem tudom,hogy a többieket ismered-e de előre is bocsánatot kérek a nevükben.

–        B-Bocsánatot? -nem értettem. Nekem kéne bocsánatot kérnem mert annyi bajt okoztam már nekik. De hogy ők tőlem? Ők mit tettek? -Mit tetetek?

–        Még semmit. De ez meg fog változni...-hallgatott el hirtelen Jhos,éreztem a hangsúlyán,hogy nem örül nagyon valaminek,de azt nem tudtam,hogy minek.-Ugye Adam?

–        Jhos,nem kérdeztünk,ne válaszolj-nézett rá parancsolóan Amsa. Nem értettem túlságosan mi folyik itt. Amsa teljesen idegbeteg volt,Jhos folyton csak Amsat,és Adamot figyelte úgy mintha mindjárt megölné őket,csak Adam figyelt engem. Nyugodtan,és higgadtan. Rögtön megnyugodtam. Csak az ő szeme volt nyugodt. Engem nézet kifejezéstelenül.

–    -Jó van na.-Jhos mérges volt de elfogadta Amsa parancsát.

Eric,Elezar-szólította őket Amsa. Eric és Elezar,a fiúk akik eddig csöndben és ridegen figyeltek 1 másodperc alatt ott termetek.-Ő itt Jane. Elkezdődött az átalakulása. Max.1-2 nap és közénk fog tartozni. Megparancsolom,hogy minden másodpercben telepatikusan figyeljétek,és ha Emily vagy a sikoltok támadni akarnak...Védjétek meg. Most menjetek. Jhos is veletek tart.

Amsa. Kérlek. Én érzem őt.-szólt Jhos aki megrendült annak hallatán,hogy elmegy megrendült. Persze semmit sem értettem,és kezdett elegem lenni ebből az egészből. Én semmit sem értek,csak bepáníkolok. -Kérlek.

Adam vele lesz. Nyugtalan. Nincs erre idő. Menjetek. Holnap nem mentek iskolában. Emilyt keresitek. Jhos te Jane apjára vigyázol. Adam te Jane-el leszel,én pedig. Én mindent kézben tartok.MOST.

Eric,Elezar eltűntek 1 másodperc alatt.

 Kezd elegem lenni. Eddig tűrtem hogy semmit sem értek de még mindig semmit sem mondott senki. Adam kocsijában ülök. Vagyis csak sejtem,hogy az övé mert ő vezett. Miután Amsa kiadta az uatsításokat mindenki eltűnt csak én és Adam maradtunk. Nem nézett rám és nem is szólt hozzám csak intett hogy kövessem. Én lemondóan követtem. A raktárból kivezetett,esett. Jellemző. Ha nekem valami nem tetszik akkor mindig esik,hogy még szarabbul legyek. A raktár parkolójában állt egy fekete Mercedes. Mondhatom meglepődtem. Nem azért mert nem néztem volna ki belőle(szinte minden ruhája Timbaland,és Herfoc)hanem mert még sosem láttam a mi környékünkön ilyen kocsit. A mi városunkban már az Opel is nagy szám volt. Bőrig áztam mondhatom. Ő persze olyan száraz volt mint a nap. Miután beültünk a kocsiba idióta módon azon kezdtem el parázni,hogy össze vizezem a bőr ülést. De miután kibámultam az ablakon az esőbe már nem nagyon érdekelt. Mégis mi a fene folyik itt??^Megjelent egy új banda, akik valószínűleg be vannak kattanva,aztán fura hangokat hallok szóval valószínűleg én is be vagyok kattanva. Ja és pluszban egy vad idegen -szexi- pasival ülök egy kocsiban aki isten tudja hova visz. Ja és nem tudom mi van apával,mára tutira beleörült mi van velem. Bekanyarodtunk az ismerős utcámba. Nem értettem. Most haza hozott? Leparkolt a házunk előtt. Leállította a kocsit,és lassan felém fordult.

–        A nevem Adam Ellik. De ezt nyilván tudod. Nyilván rengeteg kérdésed lenne,és válaszolok is rá,csak nem most. Be kell menned és eljátszanod hogy minden rendben,semmi baj sincs. Apád még mindig ott tart hogy kikísérted Amsat. Hétvége van 1 napot hiányoztál a suliból. -levegőt vett,és közben ridegen elmosolyodott-Megtisztelnél Lady Jane azzal hogy holnap találkozol velem?

–        Én,öö- nem tudtam mit mondjak. Először is mert olyan közel hajolt az utolsó mondatnál hogy éreztem a leheletét ami mentolos volt. Másodszorra meg azért mert hihetetlenül dallamosan beszélt,és ez elkápráztatott-persze

–        Viszlát Lady-köszönt ridegen,de mégis kedvesen. Teljesen elolvadtam mert a karja  a tüdőmnek feszült. Nem mertem levegőt venni. 1 töredék másodpercig azt hittem meg fog csókolni. Teljesen lefagytam. A következő percben már elképzeltem ahogy a szánk egymásra tapad,gyöngéden megérinti az arcom és egyre hevesseben csókol...De a következő percben az ajtóhoz nyúlt és kinyitotta. Hogy lehettem ennyire hülye??

–        Viszlát-hebegtem.

Kikászálódtam a kocsiból,és amilyen gyorsan csak tudtam az ajtóhoz futottam. Vissza néztem,de a kocsi már nem volt ott. Szóval ha belépek nem lesznek ott az FBI-osok azért,hogy engem keressenek,mert apa nem hívta őket,és nem lesz apa mérges,semmit sem fog tudni. Még nem nyitottam ki az ajtót mikor végig néztem magamon. A fekete dzsekim tiszta por és homok volt. A fekete gatyám kiszakadt,és a Conversem tiszta fekete lett a sok portól. Az ajtón lógó tükörben megvizsgáltam az arcom: barna hajam rendezetlenül lógott,a szemem alatt karikák voltak és szörnyen koszos volt az arcom. Apának ez biztos felfog tünni. És azon is ha mégis tudja hova tűntem vagy hogy érzékelte az időt. Miért higgyek Adamnak,vagy Amsanak?! De jelenleg nincs választásom. Gyorsan mielött meggondolhattam volna magam lenyomtam a kilincset és beléptem.

Nem volt otthon senki. Hát persze. Délután 6. Apa dolgozik csak 10-kor jön haza. Minden rendben volt,rend volt semmi behatolásnak nem volt nyoma. Olyan jó volt haza térni. Végre csönd lett,és nyugalom. Éreztem hogy ide ebben a pillanatban nem juthat el gonosz. Felmentem a szobámba. A mobilom az ágyon feküdt. Odasiettem felkaptam csak kíváncsiságból. A kijelző 27 nem fogadott hívást jelzett és ebből 20 Steftől jött,a többi Noortól. Ez azért meglepett. Nem volt erőm fölhívni őket. Eddig nem is tűnt fel de hulla fáradt voltam. Felkaptam az ágyról a törölközőmet és siettem a fürdőszobába. Úgy terveztem gyorsan lefürdök és lefekszek. De amint a meleg víz végig csobogott a testemen teljesen ellazultam. Csak átadtam magam az élvezetnek. Végül fél órát voltam a fürdő szobában. Felöltöttem a legkényelmesebb otthoni ruhámat:egy szakadt farmert,és egy bő fekete pólót. Leakartam még menni enni,de olyan fáradt voltam hogy egyszerűen csak az ágyamhoz léptem és beledőltem. Már majdnem elaludtam, mikor a telefonomat elöntötte a fény és 1 másodperc után az ismerős Ellin Fel dala töltötte be a szobámat. Felemeltem,bár sehova sem kívántam ezt a hívást-bárkitől jöjjön. A telefonon Stefan ismerős száma tűnt fel.
Lenyomtam. A telefont újból elöntötte a sötétség,és amint a telefon kijelzője fekete lett,az én szemem is lecsukódott.